Pintér Béla Kassán
2002-ben írta Pintér Béla, a jelenkori magyar színház egyik legprogresszívebb alkotója Darvas Benedekkel közösen a Parasztoperát. A darabot mára már szinte minden magyarországi vidéki társulat bemutatta, de eljutott Erdélybe is.
Rédli Károly jóvoltából a morbid humorral átitatott zenés krimiballada betette a lábát Kassára is, ám a koronavírus-járvány miatt lassan egy éve vár a nyilvános bemutatójára. Sőt technikai problémák miatt a videófelvételét is csak a hétvégén nézhették meg a színház bérletesei és egyéb szerencsések.
A Parasztopera „a legészakibb magyar színház” kortárs bemutatói sorába illeszkedik.
A mintegy húsz éve született, különös műfajú darab hozzátartozik a kor alapműveihez, s mivel az opera megköti a színre vivők kezét, különleges feladat hárul mind rendezőre, mind színészre egyaránt. Egy jó dramaturg sem árt, aki a balladai tömörséget képes betartatni az alkotókkal. Ez most Kassán tökéletesen sikerült, s az általam látott Parasztopera-előadások közül időben is a legrövidebb; amikor lehull a képzeletbeli függöny, a levegő is hirtelen megdermed körülöttünk.
Nincs taps, hiszen közönség sincs, de ha lenne, valószínűleg akkor is hosszú dicsérő csend fogadná az előadást.
Pár éve kellemetlenül meglepett, hogy a magyar színházi világ másik legizgalmasabb alkotója, Mohácsi János Szombathelyen mennyire nem tudott mit kezdeni Pintér darabjával. Ennek elsődleges oka az lehetett, hogy lévén opera, Mohácsi nem engedhette szabadjára az alkotói fantáziáját, s a végére teljesen szétesett az előadás. A balladai sűrítés hiánya mellett az előadás színészvezetése is sok kívánnivalót hagyott maga után (a vőlegény szerepében egyébként a felvidéki Matusek Attilát láthattuk).
Mielőtt kitérnénk a kassai előadásra, érdemes megjegyeznünk Pintér Béláról, hogy az Arvisura társulatában indult, majd létrehozta a saját társulatát. 17 év alatt 21 darabot jegyzett, közülük több is dühös visszhangot váltott ki, mivel a politikai elit tagjai közül többen magukra ismertek. Ezek közül most csak a Katona József Színházban bemutatott két darabját (A bajnok, Ascher Tamás Háromszéken) emeljük ki.
Pintér Bélát Szlovákiába az ipolysági Rédli Károly exportálta, aki a pozsonyi LAB Színházban rendezte meg szlovák nyelven A démon gyermekei című darabját.
A szemtelenül fiatal Rédli a komáromi Jókai Színházban kapott először lehetőséget rendezésre, ahol pozsonyi színművészetisekkel rendezte meg Leopold Lahola Napfoltok című darabját (ennek magyar ősbemutatója annak idején Kassán, a Tháliában volt, Forgács Miklós „majdnem” rendezésében), majd Béhr Mártonnal merészen Gogol Egy őrült naplója c. monodrámájához nyúlt. Legutóbb pedig Szabó Viktorral, Olasz Istvánnal és Culka Ottóval, valamint Gadus Erika díszlet- és jelmeztervezővel Kiss Csaba De mi lett a nővel? darabját vitte színre.
A Parasztopera – amelynek zenei világa meglepően koherens módon keveri a magyar népdalok, a barokk (adagio) és a rockzene világát, miközben maga a történet egyfajta népszínműbe oltott görög sorstragédia –, eredeti történetét a szerző Szabadszálláson gyűjtötte.
A történetről elég annyit elárulni, hogy egy módos parasztcsalád lakodalomra készülődik. Fiuk, Roland készül házasságot kötni egy református pap előrehaladott állapotban levő lányával, míg a fogadott lányukat két hold szőlőért a részeges vasúti állomásfőnökhöz szeretnék kényszeríteni, holott mintha ő is inkább Rolandhoz vonzódna. A lakodalomra megérkeznek a lány szülei, s mielőtt kimondhatnák a boldogító igent, az ara boldogtalan anyja kiborítja a bilit. Elindul a lavina, a távoli múltból berobban egy cowboy, akiről kiderül, hogy a paraszt elsőszülött, de huszonvalahány éve emigrált Imre fia, ráadásul az ara valódi apja. Egy kis falu rossza, egy kis Oidipusz, izgalmasan összerakott zenei alappal.
A kassai Thália Színház előadása humorral bőven átitatott, kegyetlen görög sorstragédia.
Rédli Károly alig egy órába sűríti a történteket (a dramaturg Forgács Miklós ügyesen vágja el a szálakat, s csak a szigorúan vett lényegre hagyatkozik), ahol minden szónak, minden taktusnak fontos mondanivalója van. A történet elején még a zenekart (Látó Richárd, Rác Lukáš, Fekete Barbara Zita, Bencová Miriam) is bevezetik a történetbe (hasonlót annak idején Bíró Lajos követ el A francia négyes c. játékában). Gadus Erika a parasztház nagyszobáját, a szószéket és a vasúti irodát is feldobja a színpadra, s ideálisan választja meg a színészeit, akik mind a szöveggel, mind a szerepükkel, mind a dalokkal képesek megbirkózni.
Ebben az előadásban még a csendeknek (amikor például a pap előveszi a papucsát a bőröndjéből) is jelentőségteljes szerepe van. Talán csak a vőlegényt játszó Rubóczki Márkó és az arát beugróként átvevő Stehlárik Katalin nem tud beilleszkedni a csapatjátékba. Igazából arra sem kapunk választ, s ez Rédli rendezésének talán egyetlen komoly hibája, hogy milyen kapcsolata is volt/van a mostohatestvérével (Latóczky Katalin).
Amíg az apát játszó Nádasdi Péternek elhisszük, hogy legénykorában minden nő megvolt a környezetében, ugyanezt a tenyérbemászó figurát még izgalmasabb eszközökkel hozó elsőszülött, az Interpol által körözött fia szerepében az előadás legizgalmasabb figuráját alakító Bocsárszky Attilának is, a Roland szerepében látott Rubóczki Márkó teszetosza figurájának már kevésbé. Az anyát játszó Nagy Kornélia gyilkos körmeit a zárójelenetre tartogatja, ahol a családot látszólag összetartó melegségből át(vissza)vedlik (fiú)gyilkossá.
A cselekmény bonyolításában a legfontosabb szerepe a megsértett és bosszúból a bilit kiborító alkoholista állomásfőnöknek van, akit Ollé Erik gazdag eszköztárral hoz a színpadra. A lány szülei szerepében Illés Oszkár és Szabadi Emőke szintén ismerős prototípusokat mutat.
Ahogy egy görög sorstragédiában, itt is időben visszafelé haladva bogozódnak ki a szálak.
Mire eljutunk a végéig, vagyis a történet valós kezdetéig, a nagyon boldog (több) család boldogsága/léte atomjaira hullik. Mindenki bűnös és áldozat. De még sincs feloldozás.
Megjelent a Magyar7 2021/5. számában.
