Kaszás Attila ma is fényévnyi közelségben
„Bolond életet élsz” – vágta a szemébe Fodor János a Kincsestár 1998-as adásában, amikor egyenesen a Háry János szegedi próbáiról érkezve taxiba vágva magát beesett az élő adás felvételére. 38 éves volt akkor, még a Vígszínház tagja. De váratlanul a halál kérdése is előkerült a műsorban, Attila kissé zavartan mosolygott, s frappánsan kitért a válasz elől. „Nem a halált kell eljátszanunk, hanem az életet” – mondta, de valószínűleg egyiken sem gondolták, hogy alig kilenc évvel később eljön annak is az ideje. Metsző, fagyos szél süvített a Duna partján, amikor az új Nemzeti előtt – amelynek akkor már tagja volt – végső búcsút vettünk tőle.
Egy héttel élte túl a 47. születésnapját. Vagyis még annyival sem, hiszen azok az utolsó kórházi napok már nem az életről szóltak. Egy ország állt képzeletben a kórházi ágya mellett, fogva a kezét – mindhiába. Különösen, mi felvidékiek álltunk magunkba roskadva, hisz Kaszás Attila a miénk volt, innen indult, s mindig nagyon büszke volt a szülőföldjére.
Bár volt munkája bőven, 1996 nyarán Holocsy István hívására eljött a komáromi Jókai Színházba, hogy eljátssza Tímár Mihály szerepét a város másik jelese, Jókai Mór Az aranyember című darabjában.
Zsigárdról indult – ahol akkoriban a szülei tanítottak –, a vágsellyei kórház érintésével, de gyerek- és kamaszkorát már Komáromban töltötte, itt is tanult a ma Selye János nevét viselő gimnáziumban. Erdész vagy színész akart lenni, végül az utóbbit választotta. Ugyan felvették a pozsonyi műintézménybe is, ő inkább Budapestet választotta, ahová még az akkor már nagybeteg Várkonyi Zoltán vette fel.
Marton igazgatóként való távozása óta ketten is követik majd őt az igazgatói poszton, előbb Eszenyi Enikő, majd a társulatot jelenleg is vezető Rudolf Péter. A közös sikerek egyik első fecskéje volt a Kőműves Kelemen című rockopera, de mindegyiküknek jutnak meghatározó feladatok, s Marton nagyon jó érzékkel találja meg a nekik való szerepeket. Kaszás Attila Szikora János rendezésében eljátszhatja a kisebbik fiút, Happyt Az ügynök halálában Hegedűs D. Géza Biffje, Tordy Géza ügynöke és Halász Judit anyája mellett. Emlékszünk még, jó harminc évvel azelőtt a darab magyarországi ősbemutatóján ugyanezeket a szerepeket Tímár József, Somogyi Erzsi, Kálmán György és Kállai Ferenc játszották. Valószínűleg Szikora pályájának is egyik csúcsa volt ez az előadás, Kaszás később mind tőle (Háry János), mind Tordytól (IV. Henrik, Bűn és bűnhődés) fontos szerepeket kap majd, ha nem is Budapesten.
De ő vállalja az utazással járó rengeteg fáradságot is. De a nyolcvanas években jön két „hegedűs” szerep is, előbb a Csókos asszonyban, ahol Dorozsmai Pistaként hegedüli és furuzsolja a szívünkbe a Mi, muzsikus lelkek című örökzöldet, de ő mutatja meg a megfelelő fogásrendet Süni hegedűjén is A padlásban 1988 januárjában. Életem első két budapesti előadása ez, s bevallom, akkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy Kaszás Attila is felvidéki.
De ki gondolta volna azt is, hogy A padlás máig levehetetlen lesz, s több generáció nő fel rajta, s örökre beírja magát a magyar művelődéstörténetbe. Szerencsére az eredeti előadás (igen, ugyanis abból a csapatból már csak Igó Éva van színpadon – ő is Süniből átigazolt Mamókává) megkereshető az egyik videómegosztón (https://www.youtube.com/watch?v=BF6bvNS6NJA), de ez se ártott máig tartó hallatlan népszerűségének (túl van már az 1 100. előadáson is).
A kilencvenes évek elején már nemcsak eljátszanak egy-egy rájuk bízott szerepet, hanem közös gondolkozásba fognak, Eszenyi, majd Rudolf is rendezést vállal, s hoznak létre közösen korszakos előadásokat. Eszenyi a Budapesti Kamaraszínház parányi játékterében megrendezi a Leonce és Lénát (utóbbira Pap Verát kéri ki a Vígből), de anyaszínházában is kap lehetőséget.
Baal, valamint a West Side Story, amelybe vendégként meghívják Dráfi Mátyást is. Kaszás Attila lobogó hajával, kínos szertelenségével egy igazi hősszínésznek mutatkozik egy egyre inkább hősietlenített világban. Szüksége is van a kornak egy ilyen csodabogárra, aki legalább még a színpadon fel tudja mutatni ezt az egyre inkább kihalófélbe szorult embertípust. Utoljára a Vígben Darvas Iván volt képes erre. Játszanak is együtt egy apa-fiú szerepet Dömölky János Hét akasztott című tévéjátékában. Kaszás az emberi érzelmek teljes skáláját képes felmutatni, ahogy teszi ezt a szinte arspoetikus értelmezésű Dühöngő ifjúság című Osborne-darabban, amelyet Rudolf Péter rendez meg velük a Pesti Színházban.
Eszenyivel szinte önmaguk se veled-se nélküled párkapcsolatát vetítik ki a színpadra, a másik pár Szarvas József és Igó Éva, míg Eszenyi apját Mádi Szabó Gábor adja. Huszonévesen sokszor voltam az előadás visszatérő nézője, s máig nem feledem az első főpróba váratlan mellékzöngéjét, amikor az egyik idősebb néző az ötödik sorból méltatlankodva felszólt a színpadra, hogy érthetetlen az egyik Kaszás-monológ. Attila fel sem nézve a szerepéből visszaszólt a néninek: „akkor megpróbáljuk hangosabban”. Több sikeres tévésorozat (Patika, Kisváros) is megtalálta, s a rendezők rájöttek, érdemes a hangjára is építeni. Hajszálon múlt, hogy a Miss Saigon nagy sikerű pesti előadását látva nem került ki a nagyvilágba, de a Sors nem engedte.
A musicalből készített filmváltozat bemutatóját már nem éli meg. Csak a megnyugodni nem tudott, mintha érezte volna, hogy közel a vég. Elváltak az útjaik Eszenyi Enikővel is, egy ideig Balázsovits Edit mellett talált lelki megnyugvást, majd halála előtt két évvel megtalálta gyerekei anyjában a boldogságot és az apaság érzését is. Igaz, János fiában még gyönyörködhetett, Luca lánya már csak a halála után született meg. Fiának még a szintén mátyusföldi Szarka Gyulával közösen egy CD-t (Kit ringat a bölcső, Janikát...) is kiadtak, de ekkor már túl van több hanghordozón, sőt dalszövegíróként (Tomboló hold) is bemutatkozik.
47 év, mindössze ilyen röpke kis idő adatott meg a számára ezen a kies Földön, s még ma is csak 65 éves lenne. Nem kapott Kossuth-díjat, mégis azon kevesek közé tartozik mai rohanó, bűnösen feledékeny világunkban, aki beírta magát a mindennapi köztudatba. Szobra áll Komáromban, a nevét viselő színészdíj, a Nemzetiben színházterem, Zsigárdon kulturális fesztivál, Komáromban szavalóverseny viseli a nevét. Vagyis ebbe a 47 piszokul rövid évbe belefért egy fényévnyi közelség, s még a halhatatlanság is összejött.
