Hétköznapi hősök nagymestere – 90 éve született Horváth Sándor
Valószínűleg sokakkal együtt gyerekkorom egyik kedves mesefilmje volt a Szabó Magda regényéből készült Tündér Lala, amelynek a végén derül ki, az igazságos varázsló nem Aterpater (Gelley Kornél alakította nagyszerűen), hanem a Horváth Sándor alakította Csill, ez a jóságos bácsika, akit nem akkor láttam először a tévében. Hisz ő volt Bokros százados a Kántorban, amely szintén a nagy kedvenceim közé tartozott. Később jött a Szomszédok Ottlakán Gézája, az Öregberény Deli Józsefje, s mindenekelőtt a Nyolc évszak Borbás Lászlója. Évekkel később Budapesten találkoztunk a Rákóczi Szövetségben, s első szóra eljött az Ötágú síp című műsoromba a Rátkai Klubba. 75 évesen – amikor egy Márai-darab előadásán váratlanul elfelejti a szöveget – úgy dönt, nem lép többet színpadra.
Horváth Sándor a tájainkról, Peredről került Budapestre a második világháború vérgőzös éveiben (nem ő az egyetlen, Pándy Lajos Perbetéről, Szakács Eszter Érsekújvárról kerül majd a fővárosi deszkákra). Apja kocsmáros volt s éttermet is működtetett, így nem tartozott a hatalmat csalással átvevő kommunisták kedvencei közé. Később így emlékezett ezekre a sorsdöntő évekre: „Amikor közeledett felénk a front, apám úgy döntött, hogy bár nem voltak szegények és kocsmája is volt, nem akar ismét Csehszlovákiában élni. Feljött Budapestre, s Zuglóban, a Mogyoródi úton kiválasztott egy frissen épült házban egy szoba-konyhás összkomfortos lakást, ahol öten elfértünk, s a közelben egy vegyesboltot is megnyitott, ahol szinte minden kapható volt. Mi szaladgáltunk a testvéreimmel a szórólapokkal és a plakátokkal, hogy hírét vigyük a környéken a boltnak. Nemsokára a Rózsadombon megvehette a Bimbó csárdát, s már katona volt, amikor átköltöztünk ide. Szörnyű harcok folytak itt, a hegyek között, az épület is tizenhatszor cserélt gazdát, s amikor vége lett a harcoknak, a szomszédok és ismerősök segítettek, hogy talpra tudjunk állni, és ismét elkezdődhessenek a hétköznapok. Emlékszem, hogy Gábor Miklós és Ruttkai Éva vasárnaponként már kora délelőtt jöttek, hogy anyám nekik tálaljon elsőnek, mert annyira szerették a főztjét. Apám csak később került elő a francia hadifogságból, a Pereden maradt rokonainkat pedig tehervagonokban dobták át a határon, és Somogyba vitték őket a kitelepített svábok helyére. Nagyapám évekig Somogyban élt, de egyszer megjelent nálunk, s megkért bennünket arra, hogy szöktessük át a határon, mert ő csak ott tud meghalni, ahol megszületett. Ott is van eltemetve, a peredi temetőben. De ugyanez történt az anyai nagyanyámmal is.”
Horváth Sándor – bár elvégezheti a színművészetit –, vidékre kerül, Eger, Kaposvár, Miskolc, Pécs, Szolnok és Veszprém érintésével kerül a hatvanas évek közepén vissza Budapestre, a külvárosi József Attila Színházba. A legjobbkor. Az 1956-os forradalomban aktív szerepet játszó színészek egész sora kezdi itt a főváros „újbóli bevételét”. Sinkovits Imre, Darvas Iván, Gobbi Hilda, Váradi Hédi, Bodrogi Gyula – parádés névsor, parádés előadások.
Horváth Sándort lassanként felfedezi a film s a televízió is, de ne feledjük, a hatvanas években vagyunk, a magyar televíziózás aranykora ez évi 50-60 tévéfilmmel. Több mint száz filmben kap kisebb-nagyobb, többnyire nagyobb lehetőségeket.
Vannak közöttük egészen emlékezetesek. A Palotai Boris regényéből készült Zöld dió csitri lányba szerelmes öregembere, a Fekete István életrajzi regényéből készült Ballagó idő Sekrestyése, Fabricius a Krúdy-regényből készült Tizenhat város tizenhat leánya című Katkics Ilona-filmben, s ez az az időszak, amikor egyik stúdióból ki, a másikba be. S közben a színháza is foglalkoztatja, Eddie Carbone és id. Hábetler János Miller és Fejes darabjaiban, Hlesztakov a Revizorban, Napó a minap 100 esztendeje született Göncz Árpád Pesszimista komédia című darabjának ősbemutatójában, Agamemnon Dandanache Az elveszett levél című Caragiale-komédiában, Berci bácsi a Rokonokban. Hiába hívja Várkonyi Zoltán a Vígbe, nem megy. Amikor meg már menne, Várkonyi már halott, így elkerülték egymást. De még sincs hiányérzete.
A legnagyobbakkal játszhat együtt a kamerák előtt, így Kovács János asztalos lehet a Fábri Zoltán rendezte legendás Az ötödik pecsétben, amely Latinovits utolsó filmje.
Nem akkor találkoznak először, hisz már Miskolcon is játszanak együtt. De a többi partner is felejthetetlen: Márkus László, Bencze Ferenc, Dégi István, Őze Lajos. Ekkoriban készül egy másik megrázó film, az Árvácska is, amelyben Nagy Anna Kedvesanyámja mellett ő a Kedvesapám.
– írta róla Máriássy Judit.
A televízióban több Németh László dráma főhőse, így ő Misztótfalusi Tóth Miklós az Eklézsiamegkövetésben, játszik több Páskándi-darabban is, s már a rendszerváltás után főszerepet kap az Ábel-trilógiában is. Mivel a közös munka Várkonyival és a Víggel nem jön össze, marad a József Attila Színházban, ahol Palivec a Švejk vejk vagyok című Hašek-adaptációban, emberszabású szakszervezeti bizalmi Schwajda György Csoda című komédiájában, amelyben Gáspár Sándorral, Bánsági Ildikóval és Törőcsik Marival játszhat Garas Dezső irányítása alatt, míg Dyles, a molnár Márai Kassai polgárok című drámájában, Budaörsön.
Utolsó színpadi szerepe szintén Máraihoz köti, Kőváry Katalin hívja a Kalandba. Már túl vannak 140 előadáson, amikor az egyik előadáson hirtelen elvágják a filmet, s a szöveg nem jut az eszébe.
Mivel előtte már többször is múló rosszullét fogta el, így készül, s a szövegkönyv ott lapul Szekeres doktora aktatáskájában. Ez volt az utolsó előadása, soha többé nem lép színpadra.
75. születésnapján Törökvész utcai családi házában találkozunk a világtól messze távol. Percekig tart, amíg leszállván a buszról, még jó pár métert gyalogolva megtalálom a házat, ahol már a kapuból integet, s vár feleségével, a szintén színművész Szekeres Ilonával, s Tappanccsal, a szerb farkasölő kutyával. Órákat beszélgetünk, már esteledik, amikor elenged. „Szép, nagyon szép életem volt” – mondja, „szinte mindent megkaptam, amit megkaphattam” – összegzi a több mint 50 színpadon és kamerák előtt töltött évet.
Pár hónappal a 80. születésnapja után szerződött az égi társulathoz. Alig van olyan nap, hogy valamelyik tévéadón fel ne tűnjön egy-egy filmje. Amíg Bessenyei Ferenc az egy tömbből faragott hősöket, addig Horváth Sándor a hétköznapi hősöket, a kisemberek méltóságát tudta felmutatni. S tudjuk, ezek a sokkal nehezebb feladatok.
