Galántai gimisek háziversenye az Egressy Fesztiválon
„Ezen a fesztiválon csak Galánta volt?” – kérdezi az egyik közösségi fórumon Papp Ferdinánd Mics Károly-díjas királyhelmeci színjátékos. A válasz, hogy majdnem. De erről a galántaiak tehetnek a legkevésbé, a királyhelmeciek annál inkább. Bár a szervezők mindent megtettek, hogy november közepére Szepsibe és Buzitára csábítsák az amatőr színjátszókat, ez az igyekezetük nem igazán sikerült. Sok csoport még mindig nem ocsúdott fel a pandémia okozta sokkból, míg mások (a kisújfalusiak vagy az ipolynyékiek, ahol nemrég tartottak bemutatót) nem voltak kíváncsiak az Egressyre. Így pedig nagyon nehéz lesz az újrakezdés.
Már pár nappal a kezdés előtt a Nagyfödémesen megrendezett esztrádcsoportok találkozóján nyilvánvalóvá vált, valószínűleg a galántai Kodály Zoltán Gimnázium csoportjainak háziversenyét hozza majd az idei, immár huszonharmadik Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál. S ez így is történt. Az általuk a nagyfödémesi esztrádcsoportok fesztiválján (is) bemutatott három előadás szinte „letarolta” a szepsi mezőnyt. Igaz, nem volt nehéz dolguk, hisz rajtuk kívül összesen két csoport nevezett be a versenybe, egy kétszemélyes-tízperces, valamint egy egyszemélyes, míg három vendégelőadást láthattunk, köztük az idei Jókai Napok fődíjas előadását. Sajnos, egyiket se a legjobb formájában.
Talán nem véletlenül térek vissza pár mondattal a kezdetekhez, a kilencvenes évek végéhez, amikor pár csoport lézengett a komáromi Jókai Napokon. A diákszínjátszók s pár városi csoport (Fülek, Losonc) már hosszú évek óta hiányoztak a falusi színjátszók, akik ha ki is próbálták a komáromi deszkákat, az elrettentő zsűrivélemények hallatán már biztos nem tették be többé a lábukat a Jókai Napokra (Az idei életműdíjas laudációjában is elhangzott, hogy a nemesócsaiak egyszer neveztek be a Jókai Napokra, de a zsűri egy életre elvette a kedvüket a Jókai Napoktól). Ekkor jött az ötlet, hogy létre kellene hozni egy fesztivált, amely a falusi színjátszókra fókuszálna, s halálos késdöfés helyett további jókedvet adna nekik a folytatáshoz. 1999-ben első alkalommal került sor a Falusi Színjátszók Országos Fesztiválja elnevezésű seregszemlére Királyhelmecen, ahol viszont nem a zsűrivel volt a gond, hanem a helyi kiskirályok egymás ellen vívott áldatlan csetepatéjával, amelynek a fesztivál is halálos áldozatul esett.
Szerencsére a Csemadok Kassa-Környéke Területi Választmánya Boda Ferenc vezetésével felvállalta a fesztivált, s egy évvel később már Szepsi és Buzita adott otthont a rendezvénynek. Az eltelt több mint húsz év alatt a fesztivál nevet is váltott, felvette Egressy Béni nevét, s ma már nem kizárólag a falusi színjátszókra koncentrált.
Nehéz megítélni, hogy jól tette-e. Az biztos, hogy az utóbbi években a falusi színjátszók innen is elmaradoztak, s a most látott program akár a Jókai Napoknak is dicséretére vált volna.
Ahogy az élet más területén, az amatőr színházi mozgalomban is rettenetesen nehéz az újrakezdés, ráadásul nyakunkon az újabb, ezúttal energetikainak nevezett válság, amely ugyancsak nem kímél semmit, s nem kis fanatizmus kell ahhoz (s egyre több pénz), hogy egy csoport bemutatóig merészkedjen, s még több száz kilométert is utazzon, hogy bemutassa előadását egy fesztiválon.
Az elmúlt években az évtizedek óta működő amatőr csoportjaink jelentős része átváltott egy-kétszemélyes darabokra, s a COVID alatt többnyire a világhálót vették igénybe a próbákra is, személyes találkozás alig történt.
A kassai Pinceszínpad is monodrámával próbálkozott, s mint Havasi Péter rendező elárulta, hónapokig alig látták egymást színésznőjével, Szmolniczky Boka Erikával. De hasonló sorsra jutott a füleki Zsákszínház is, akik most mégis egy négyszemélyessel próbálkoznak megbirkózni. „Januárra tervezzük Spiró György Kvartett című darabjának a bemutatását, amelyben a rendezés mellett én is szerepet vállalok” – mondja Mázik István, a nagy múltú csoport vezetője, aki évek óta szeretné a füleki várban színre vinni Balassi Bálint Szép magyar komédiáját. „Az viszont egy sokszereplős darab, de ha összejönne, igazi turisztikai látványosság lenne” – teszi még hozzá.
Ahogy az idei Jókai Napokon, úgy az Egressy Fesztiválon is öt versenyelőadás várta a szakmai zsűrit (Regős János, Mázik István, Varga Anikó és e sorok szerzője), ebből három Galántáról, a Kodály Zoltán Gimnáziumból érkezett.
Igaz, ők kárpótolták mindenért a fesztivál közönségét s magát a szakmát is, hisz három különleges, sűrű atmoszférájú előadással rukkoltak elő, s nem kell nagy merészség megjósolni azt sem, hogy ez a három előadás lesz a jövő évi Jókai Napok fénypontja is.
Vissza a bejáratott fesztiválhangulathoz
Egy év kihagyás után (2020) tavaly, ha csökkentett üzemmódban, de már megrendezésre került az Egressy Fesztivál. Igaz, az előadások többségét csak virtuálisan láthatták a fesztiválvendégek, amely ráadásul a két eredeti helyszín (Szepsi és Buzita) kultúrházának felújítása miatt ideiglenesen Jászóra költözött. Az idén már felújítva várta mindkét helyszín a fesztivál vendégeit, amely, ahogy már megszokhattuk, Egressy Béni szobrának a megkoszorúzásával kezdődött, majd az életműdíj átadásával folytatódott. Ezt 2022-ben a nemesócsai NEFISZ vezetője, Csorba István kapta, akit az immár Budapesten élő fia laudált, s a szöveget a felesége olvasta fel. Nem véletlenül. A lelkes csoport 1998-ban jött létre, s a Csorba házaspár azóta is a nemesócsai kulturális élet lelke.
Nincs könnyű dolguk, s ahogy Csorba István mondja, amíg a kezdetekkor a bőség zavarával küszködtek, az idén senki sem jelentkezett a színjátszó csoportba. De nem adják fel, s ez a most kapott díj külön kötelezi őket a folytatásra.
A megnyitó Vadkerti Imre és csapata fergeteges koncertjével folytatódott, amely megalapozta az első nap hangulatát. S itt hadd említsem meg, a három nap alatt megjelent a fesztiválújság, a Lakoma is Gaboda László vezetésével, amely a csoportok bemutatása mellett sok-sok kulisszatitkot is felvillantott a fesztivál életéből.
Mielőtt rátérnénk a galántai gimnazisták három versenyelőadásának zanzásított ecsetelésére, szóljunk pár szót a másik két versenyelőadásról is. A kassai Pinceszínpad Milka Zimková Belépőjegy a mennyországba című egyszemélyesét vitte színpadra Havasi Péter rendezésében, Szmolniczky Boka Erika előadásában, amelyet már a Jókai Napok közönsége is láthatott júniusban. A parányi térben bemutatott előadás legnagyobb gondja a helyszín rossz megválasztása volt, s az szinte elveszett a hatalmas buzitai nézőtéren. Ugyanez mondható el a makranci Cserépszín Csoport kétszemélyesre zsugorodott produkciójáról is, amely a szepsi színpadon nem találta a helyét.
A galántai Kodály Zoltán Gimnázium két busszal, több mint hatvan diákkal érkezett Szepsibe, s a katartikus csodát is magukkal hozták. Három előadásuk minden nézőt velőig megérintett, s egy életre el fogja kísérni.
A Tsízió előbb a Tetemre hívást vitte színpadra, ugyancsak merész vállalásban. A balladát ugyanis beépítették Kodály Galántai táncok című kompozíciójába, s tette ezt úgy, hogy végig mellérendelő viszonyban tudta a két művet tartani. Mindehhez a rendező Ollé Krisztina mellett kellett a társrendező-koreográfus-főszereplő Daru Emese is, aki mestermunkát végzett, s még Kund Abigél kacérságával se maradt adósunk, megérdemelten nyerve el a legjobb női alakítás díját. Maga az előadás a fesztivál nívódíját vihette haza, s külön díjazták az előadás döntő többségét a színpad előterében pamlagon mozdulatlanul heverő, Bárczi Benőt alakító Takács Sándor Mátyást, aki később a Mario és a varázslóban is bizonyította, a mozdulatlanul alvás nagymestere.
Ez utóbbi előadást bátran mai viszonyokra adaptálták, s tehették, hisz a manipuláció soha annyira nem befolyásolta az életünket, mint manapság.
Csak az alaptörténet vázát hagyták meg, s amíg a budapesti bemutató idején Latinovits alapból egy velejéig gonosz manipulátort alakított, a galántai előadás Cipollájáról, Bedecs Patrikról a bejövetelekor szinte csak sejtjük, hogy ő kergeti majd őrületbe Mariót és a buzitai nézőket, akik az elején még jól is szórakoznak a Columbo sorozat egyik részéből átmentett trükkökön. A buzitai kávézóban kellemes a hangulat, s észre sem vesszük, hogy már rég az orrunknál fogva vezetnek bennünket. Ritkán látható természetességgel épülnek be a játszók az életünkbe, s a végzetes pisztolylövés után még eltelik pár perc, mire felocsúdunk, s magatehetetlenül kivánszorgunk friss levegőt venni. A Cipolla szerepét hihetetlen természetességgel játszó Bedecs Patrik kapta a legjobb férfialakítás díját, az előadás pedig a XXIII. Egressy Fesztivál fődíját.
De még nem ért véget a galántai csoda, ugyanis ráadásként következett egy nagyon mai mese Mészáros Andrea rendezésében, s a csoport (át)iratában. Az alkotók valószínűleg olvasták a tavaly nagy vihart kavart Meseország mindenkié című kötetet, s ehhez hozzágondolták a maguk változatát.
Kár, hogy a nagyfödémesi meseértelmező előjáték ezúttal elmaradt, Buzitán viszont egy sokkal pergősebb előadást láthattunk, egyedül csak a bábjátékos elemek hiányoztak a bábcsoport előadásából. Ahogy az előző két előadás, ez is remek színészi teljesítményekkel ajándékozott meg bennünket, Busánszky Máté Ibolya királykisasszonya mellett a szinte végig szótlanul álldogáló, vándorból szamárrá vedlett Fazekas István alakítása emelkedett ki a társaságból, ez utóbbinak ítélte a zsűri a legígéretesebb tehetségnek járó Németh Péter-díjat is.
Ahogy a Pinceszínpadnak, úgy a Tóth Gábor vezette komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontnak sem volt szerencséje a helyszínválasztással. A vadonatúj, s egyébként sok szempontból lenyűgöző Salkaházi Sára Iskolaközpont aulája nem bizonyult alkalmas helyszínnek a Kurt Vonnegut regénye alapján készült MEG+oldható pénzzel? című előadás bemutatójára. A rossz akusztika, a ki-be járkáló nézők rendkívül zavarták az előadást, az előadásra kíváncsi nézőket és a szereplőket is, akik még a szerencsével is hadilábon álltak az előadás folyamán.
Holott még így is tapintható volt egy nagyon jó előadás fokozottan halvány lenyomata, amely szintén egy korunkban nálunk is egyre aktuálisabb problémáról beszél, a pénz véghetetlen hatalmáról, de arról is, az még nem elég, ha jók akarunk lenni, annak formáját is jól kell tudni megválasztani.
Bemutatkozott a fesztiválon a tornai Vár-lak, akik még tavaly mutatták be Jászón a Kukás guru című, felejtésre méltó darabot Balázs Éva és Kajkó Henrietta fogyasztható rendezésében. A lelkes falusi csoport tagjai megígérték, hogy jövőre nívósabb nyersanyaghoz nyúlnak. S itt voltak a bódvavendégiek is, akik ezúttal tréfás verbunkot hoztak magukkal.
A díjátadást a TúlÉlő zenekar koncertje zárta, s nomen est omen, az Egressy Béni Fesztivál túlélte az elmúlt zavaros éveket, s csak remélni tudjuk, hogy jövőre az idén hiányolt csoportok is visszatérnek a világot jelentő deszkákra. Hisz színház nélkül élni lehet, de minek?
