2019. október 31., 20:30

Zselíz után Léván is feltűnnek Hanti Vilmos fotói

Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke ezúttal fotóriporterként mutatkozott be Zselízen, majd teszi ezt hamarosan Léván is.

hanti-léva
Galéria
+2 kép a galériában

Október 14-én a zselízi Művelődési Otthonban a Kézitáskával Indiában című tárlatot nyitották meg. A korábban Budapesten, Stockholmban, Prágában és Szófiában vendégeskedő anyagot október 25-ig tekinthették meg az érdeklődők, akik így képet kaphattak arról, hogy hogyan teltek a szerző napjai azután, hogy 2016. március 22-én terrortámadás érte a brüsszeli repülőteret, így – indiai látogatását kissé elhalasztva – ő is kénytelen volt ott maradni. A tárlatanyag nagyobb része mégis az indiai hétköznapokat tárja elénk, amik furcsa kontrasztot mutatnak a brüsszeli tragédia sújtotta helyszínnel.

Aki lemaradt volna a zselízi kiállítás megtekintéséről, hamarosan pótolhatja, hiszen Képeslap Lévának címmel a CK Junior kiállítótermében november 4-étől lesznek láthatóak Hanti Vilmos válogatott fotói, melyek között megtalálható lesz az általa a 2017-es lévai Art for Help elnevezésű jótékonysági aukcióra felajánlott fénykép is.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, Keleti Éva szerint „Hanti Vilmosnak – egyszerű mobiltelefonjával – olyan képsorozatokat sikerült rögzítenie, amelyek több évtizedes tapasztalattal rendelkező fotóművészeknek is dicséretére válnának.” November 4-étől erről a Léva környéki érdeklődők is meggyőződhetnek…

Fotó:  Hanti Vilmos

hanti-léva
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.