Olyan volt, mint egy apostol
A 19. század hetvenes éveiben Pelsőc lakossága zömében még magyar volt, de a tíz évvel ezelőtti adatok szerint már a szlovákok többségben voltak a gömöri községben és az idén esedékes újabb népszámlálás sem ígér semmi jót.
Ám az egyre fogyó pelsőci magyarság büszkén emlékezik a hajdan innen indult és világhírnevet szerzett földijeire. Közülük az egyik legismertebb Rudnay Gyula festő, a bohém természetű vendéglős, Rudnay János és Gettler Zsuzsanna fia.
A helybeliek közül néhányan még azt is tudják, melyik utcában született 1878. január 9-én, de talán már senki sem él azok közül, akik személyesen is találkozhattak vele, amikor olykor ellátogatott szülőfalujába. Mindenesetre a helyi kultúrház falán 2018 óta emléktábla figyelmeztet, hogy innen indult meghódítani a világot.
László Gyula, a kiváló régész (és képzőművész) például ezt mondta róla:
Barcsay Jenő még tömörebben fejezte ki magát: „Rajongtunk érte, olyan volt, mint egy apostol.”
Rudnay 1893/94-ben a budapesti Iparművészeti Iskolában tanult, majd 7 éves müncheni stúdiumok következtek Hollósy Simon szabad iskolájában, nyaranta pedig a nagybányai művésztelepen csiszolta technikáját. Ezekben az években Európa több művészeti központjában – Rómában, Párizsban – is megfordult. Elsősorban Munkácsy Mihály és Goya festészete volt rá nagy hatással. Az 1900-as évek elején Hódmezővásárhelyen telepedett le, és azt tűzte ki célul, hogy a magyar múltat és hagyományt korszerű technikával emeli a mába, egyesítve a realizmust a plein air és a posztimpresszionista elemekkel. A hódmezővásárhelyi években olyan alkotókkal került közeli kapcsolatba, mint Endre Béla és Tornyai János, akikkel egyfajta sajátos nemzeti stílus kialakítására törekedett.
1910-ben Budapestre költözött, de első bemutatkozása nem aratott különösebb sikert. A nagy háború alatt Losoncon tartalékosként szolgált, de a harcokban nem vett részt. Negyvenéves volt, amikor az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítása végre széles körben ismertté tette a nevét, a korabeli lapokban több méltatás is megjelent róla. Az 1920-as évek elején Hollandiában is kiállították munkáit, 1922-ben pedig kinevezték a Képzőművészeti Főiskola tanárává. Ekkoriban már a rézkarccal is foglalkozott, és az így született munkái egy albumban is megjelentek.
Az 1920-as években Európa-szerte kiállították munkáit, oklevelekkel és aranyérmekkel halmozták el. Sokoldalú művész volt, portrékat, tájképeket, falusi udvarokat, utcákat egyaránt festett és mindenütt, ahol huzamosabb ideig élt, kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után.
Gyakran megfordul például a Pest megyei Szentmártonkátán, ahol veje, Halasi Miklós református lelkipásztor volt. Később, amikor veje és lánya Jászberénybe költözött, Rudnay egy szellemiségében nyitottabb közegben találta magát, amit nagyon élvezett. Mind a két háború közötti években, mind 1945 után a hivatalos körök is elismerték művészetét, amit a díjai (Corvin-koszorú, Magyar Corvin-lánc, Kossuth-díj, Kiváló Művész) is jeleznek. Budapesten hunyt el néhány nappal 79. születésnapja előtt, 1957. január 4-én.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/2. számában.
