Nagyobb szabadságot akarok teremteni a képeimnek

A Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola rajztanára voltál, de 2018-ban feladtad a szakmát, hogy megvalósítsd Don’t explain névre keresztelt nemzetközi projektedet. Pályázaton is nyert, Berlinbe utaztál volna, amikor jött a határzár. Hogyan élted ezt meg?

Szerintem senkit sem lep meg a válasz, ha azt mondom, kudarcként. Olyan dolgokat adtam fel emiatt, amiket szerettem. Mint a tanítást. A projekt során több művésszel dolgoztam volna együtt egy gyerekeknek szóló kortárs művészeti anyagon. Utólag mégsem bánom, hogy így alakult. Ez nem jelenti azt, hogy ezt a tervemet teljesen feladtam. Jelenleg pihentetem, de most más célok születtek. Új festményeimhez tanulmányrajzokat készítek a varjakról és a jégmadarakról. Napjaim egy részét azzal töltöm, hogy kimegyek megetetni és megfigyelni őket a természetbe.

Ez azt jelenti, hogy új ciklus kezdődik a festészetedben?

Érzem a festményeimen, hogy még mindig nagyon dominál rajtuk a rajzolás technikája. A figuráimnak a formavilágát szeretném megragadni, és egy egyedi stílus mentén megfesteni, finomítani őket. Jelenleg ezzel kísérletezem.

A terepszemlén kívül honnan meríted az inspirációt?

Jerry Saltz amerikai műkritikus könyvei hatottak rám, de Gustav Klimt kevésbé ismert képeivel is sokat foglalkozom. Daniel Richter Berlinben élő művész munkásságát követem folyamatosan, és ott van még Adrian Ghenie. Ahogyan a portréit torzítja a festményein, az is izgalmas felfedezés számomra.

Mi a legnehezebb az elszigeteltségben?

Nincsenek kiállítások, így hiányoznak a visszajelzések. Ez volt az egyik legnagyobb hátránya az elmúlt évnek. Ösztönző tud lenni, ha van esemény, amire készülhet egy alkotás.

A megszorítások ellenére voltak megrendeléseid?

Megszólítottak különböző egyedi felkérésekkel. Az egyik legkedvesebb a Petőfi Baráti Társulástól érkezett, Petőfi Sándor életét festettem meg 60 négyzetméteren Királyfiakarcsán. Nagyon élveztem, mert a megrendelő, Erdős Péter hagyta, hogy a saját stílusom is megjelenjen az illusztráción.

Mi az, amire megtanított a pandémia időszaka?

Ma már tudom, hogy a művészi lét úgy tud jól működni, ha párhuzamba állítjuk a családi élettel vagy a munkával. Én mindkettőt kizártam, amikor 2020-ban szabadúszó művész lettem. Erre rakódott rá, hogy extrovertált személyiségként kell átvészelnem a Covid időszakát. Termékeny időszak, de kellenek az impulzusok, és a jó művészethez az kell, hogy egészségesen éld az életed. A művészetben elért termékenység akkor is lehet magas, ha sok a napi rutin teendő.

Mit gondolsz arról, hogy a vírus hatására a művészvilág súlypontja a fizikai világból áttolódott a virtuális térbe?

Az online tér sok lehetőséget biztosít, hogy bemutatkozzunk. Ma már egy jól kiépített Instagram-profil is sokat tud lendíteni a szakmai előrelépésben, de én mindig is a személyes interakciók híve voltam. Nem tudnék elképzelni egy kiállításoktól mentes világot.

Ha már a kiállításoknál tartunk, melyik város galériájában tudod elképzelni életed nagy kiállítását?

Az otthonom a legfontosabb, hiszen csallóközi művész vagyok, de örülnék, ha a szlovák művészeti platform is figyelembe venne. Persze vannak dédelgetett álmaim, mert Kolozsvártól New Yorkig tudnék galériákat sorolni, ahol szeretnék kiállítani az életem során.

Ki az, akinek számít a szakmai véleménye?

Dolán Györgyben látom a nagybetűs Mestert. Ha eljön a műtermembe, mindig kikérem a véleményét. Ma már inkább tart kollégának, mint tanítványának, és ez nagy elismerés egy olyan tehetségtől, amilyen ő.

2018-ban elnöke lettél a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének (továbbiakban MAMSZE), de 2019-ben lemondtál a tisztségről. Mi állt a döntés hátterében?

Emlékszem a pillanatra, amikor elfogadtam az elnöki posztot. Már akkor éreztem, hogy ez nem én vagyok, de volt bennem egyfajta segítő szándék. Nagyon aktív egy évünk volt. Az egyesületnek volt kiállítása Budapesten, Pozsonyban, szimpóziumot tartottunk, Dunaszerdahelyen megrendeztük a MAMSZE hölgyei c. kiállítást, és a megalakulásunk 30. évfordulóját is akkor ünnepeltük, így három helyszínen tartottunk jubileumi kiállítást. Kiégtem. Észrevettem magamon, hogy nem festek, nem fejlődöm. Hiányzott az alkotás. Mikor lemondtam, a tagok megértették az indokomat, és végtelenül tisztelem Kopócs Tibort, hogy ismét visszavette tőlem az elnöki posztot.

Mi az, amit az elnökséged alatt tapasztaltál, és meglátásod szerint miben kéne még fejlődnie az egyesületnek?

Mint már több vezetőségi tag is indítványozta, én is úgy gondolom, hogy a minőséget kéne strukturálni, határt kell húzni az autodidakta és a professzionális művész között. Ez sokat lendítene az egyesület külső szakmai megítélésén, és a kimagasló tehetségű művészek is meg lennének tisztelve a szelekcióval. Ha az egyesület lépést akar tartani a kortárs törekvésekkel, az új művészeti koncepciókat sem zárhatja ki. A MAMSZE-nak működnie kell, de a jövőben meg kell erősíteni a belső minőséget.

Mit gondolsz, megváltozik a közönség viszonya a vizuális művészetekhez a karantén után?

Ahogyan a kapcsolatok is ismét személyessé válnak, a művészet is. Azt hiszem, a karanténnak van egy erős népnevelő hatása is. Megtanultuk értékelni, milyen sokat jelent, ha megnézhetünk egy festményt élőben, vagy megtapinthatjuk egy kisplasztika formáit.

Ha vége lesz a korlátozásoknak, hol találkozhatunk M. Kiss Mártival és a műveivel?

A műtermemben. Nagyobb szabadságot szeretnék teremteni a képeimnek. Ehhez viszont az kell, hogy elhatárolódjak egy időre a pályázatok szigorú rendszerétől, ahol mindig meg kell felelni az előírt kritériumnak. Most azért festek, mert érzem, hogy festenem kell, és nem szeretnék a konvencióknak eleget tenni. És a cél: a varjak. Gazdag szimbolikai jelentések és gyermekkori emlékképek is társulnak hozzá. Ezt szeretném feldolgozni a következő képsorozatomban.

M.Kiss Márti festő művei megtekinthetők ezen a linken.

(Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/18. számában)