2021. október 19., 21:11

Majdnem egy évtizede a művészet vonzásában

A pillanat öröme címmel nyílt kiállítás a nagymegyeri Fészek Ifjúsági Központban (volt zárdaiskola épülete). Egy nem mindennapi tehetségnek nyújtott lehetőséget a bemutatkozásra a helyi 23. számú Arany János cserkészcsapat. Reichel Földes Mária Nagymegyerről színes egyéniségét rejtette kiállított műveibe és a közönség arcára is mosolyt csalt. 

Kiállítás-Nagymegyer-Fészek I.K.
Fotó: Reczai Lilla

A Fészek Ifjúsági Központ vezetősége már 2015 óta, évről évre bemutatkozási lehetőséget biztosít olyan tehetséges művészek számára, akik képességeik birtokában valamilyen módon kitűnnek társaik közül, s ezt a tehetséget szeretnék a nagyközönség elé tárni.

Kiállítás-Nagymegyer-Fészek I.K.
Balról: Reichel Földes Mária, Csémi Szilárd, Köles Adrienn
Fotó:  Reczai Lilla

,,Természetesen a művészt nem lehet sürgetni, ha alkotásról van szó. Az alkotás, amely nem teljes szívünkből jön, eleve kárhozatra van ítélve. (...) Olyan művészt van szerencsém bemutatni, akinek műveit a Múzsa csókja mellett saját lendülete, kreativitása és szűnni nem akaró lelkesedése, alkotóvágya ihlette meg" – hangzott el Csémi Szilárd cserkésztiszt nyitóbeszédében. 

Kiállítás-Nagymegyer-Fészek I.K.
Reichel Földes Mária és Csémi Szilárd
Fotó:  Reczai Lilla

Reicher Földes Mária a festészet szerelmese, aki kedvtelésből, elsősorban a maga megelégedésére fest amatőr festőként. Csupán kilenc éve kezdte el alkotói pályáját: egy szép nyári délutánon vásznat és ecsetet ragadott és nekiállt festeni.Tulajdonképpen belső ihletésre kezdett el festeni. Autodidakta módon alkot, lehetősége szerint igyekszik rendszeresen tanulmányozni a szakirodalmat és kikéri más művészek szakmai tanácsát is. Azt vallja, hogy tanulás nélkül nem lehet fejlődni. Mária a művei elkészítéséhez az akrilfestést választotta, mert hasonlít az olajhoz, de mégis vizes alapú, így gyorsabban meg is szárad. Az elgondolást szinte kivétel nélkül a vázlatkészítés követi, majd a fantáziáját elengedve fest, egészen az aktuális mű befejeztéig. Imád a természetből meríteni, nagyon kedveli a virágokat (ezt bizonyítják a tárlaton látottak is).

Kiállítás-Nagymegyer-Fészek I.K.
Fotó:  Reczai Lilla

,,Nagyon szeretem a színeket, ezzel szeretném feldobni az emberek hétköznapjait, mert a mai világban mindenki olyan szomorú. A legnagyobb támogatóm és inspirálóm a kilencvenkét éves édesapám, aki mindig ott ül mellettem, ha éppen valamit alkotok és jó tanácsokkal lát el. Cipész volt, amikor dolgozott, így ő is nagyon szereti a szépet" – mondta el portálunknak mosolyogva a művész. 

Kiállítás-Nagymegyer-Fészek I.K.
Fotó:  Reczai Lilla

Mária első kiállítása 2018-ban volt, amely a nagymegyeri Egészségkárosultak szövetségének és elnöknőjének, Vozárik Júliának támogatásával valósult meg. 2019-ben a Rejtett tehetségek köztünk élnek elnevezésű kiállítás négy részvevője között volt, majd 2020 és 2021-ben is beválogatták műveit a nem hivatásos képzőművészek Nagyszombat megyei versenyének kiállítására is: a Képzőművészeti Spektrumra (Dunaszerdahely). 

A kiállításon fellépett Köles Adrienn, aki énekkel szórakoztatta a közönséget, valamint Csémi Ildikó szavalatát hallgatta meg a nagyérdemű. 

A tárlat egy hónapon keresztül látogatható szombaton délelőttönként, vagy pedig szükséges előzetes időpontot egyeztetni a szervezőkkel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.