Fény az úton: Pálinkás Ildikó életigenlő, lélektöltő színkavalkádja a Limes Galériában
Negyven különféle technikával készített, színpompás festmény szemrevételezhető augusztus 21-ig a komáromi Limes Galéria emeletén. A Galántán élő-alkotó, s ősztől alap- és rajziskolai művésztanárként is tevékenykedő Pálinkás Ildikó eddigi több száz művéből Fény az úton címmel nyílt válogatás július 27-én a Dúdor István-teremben.
![Fény az úton: Pálinkás Ildikó életigenlő, lélektöltő színkavalkádja a Limes Galériában](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2022-07/pal_22.jpg?itok=2mOtfczt)
„Oly lassan ólomlábon járnak a napok,/ Boldogságot akarok, boldogságot adhatok...“-- hangzott fel a megnyitó ünnepség elején Grassl Ferdinánd tolmácsolásában a Horváth Jenő-Rákosi János-páros Baracknyílás idején című örökzöld slágere, amely harmonizált az alkotó festményei által közvetített üzenetekkel. Akárcsak a Somorjai József-Kalmus Péter által írt Üzenet a kék bolygónak című szerzemény, amelyben a helyi előadóművész a párjával, Szabó Boglárkával együtt dalolta: „Mindig kék és mindig zöld és mindig szép a Föld./ Mindig gyilkos fegyverek hangja, és gyűlölet lángja ég szüntelenül...“
Farkas Veronika művészettörténész-tárlatkurátor köszöntőjében azt is elmondta: a bel- és külföldön már nagy hírnevet szerzett művészek kiállításainak megrendezésén kívül az autodidakta tehetségek bemutatását is szívügyének tartja. Majd méltatta a közéjük tartozó Pálinkás Ildikó eddigi munkásságát, kiemelve a gazdag eszköztárát és lenyűgöző színvilágát, szívmelengető üzeneteit. Megemlítette, hogy ő a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által meghirdetett alkotópályázaton mindkét alkalommal aranysávos minősítést ért el a műveivel. Azt, hogy a képzőművészeten kívül az irodalom a másik „szerelme“, két általa írt vers felolvasásával is bizonyította.
A gondolatvilágukból nyilvánvalóvá vált, hogy miközben a saját élete értelmét, a „fényt“ kereste és meglelte, tudatosította: a képei segítségével ő maga is lehet a boldogságmorzsákat hintő fény, amely csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Kérésünkre Ildikó szívesen mesélt az eddigi pályájáról: „A rajzolás és festés iránti vonzalom mindig megvolt bennem, de egy ideig nem mertem elindulni ezen az úton, majd négy évvel ezelőtt elvégeztem egy hatékony, jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Mivel festeni is meg akartam tanulni, egy ismerősömtől tudomást szereztem a karvai származású, Esztergomban élő Csollár Nelli autodidakta festőművész ilyen vonatkozású, magyarországi, kreatív festő tanfolyamairól. Majd ő a kérésemre a Felvidéken is több helyszínen tartott kurzusokat, amelyek iránt nagy érdeklődés mutatkozott. Később elvégeztem a Székesfehérváron élő, már több díjjal jutalmazott Simon Mária Veronika grafikus-festőművész által vezetett SMV Festőakadémiát, ahol 30 festőtechnika elsajátítására nyílt alkalmam. A festőmesteri diplomámat tavaly nyáron Léván vehettem át“.
Mint mondta, azóta is különféle képzéseken csiszolja – érleli a tehetségét. Ez év májusától tagja a Cserhát Művész Körnek, s előzőleg a műveit Esztergomban, Léván és Komáromban megrendezett csoportos és egyéni tárlatokon állította ki. A MA7 olvasóinak elárulta, hogy legszívesebben tájképeket fest, mert a sok titkot rejtő tájak a fényviszonyokkal együtt, illetve évszakokként folyamatosan változnak, és „nagy élményt jelent elkapni azokat a varázslatos perceket, amikor éppen ragyog egy-egy táj“. A megvásárolható művei között csendéletek és nevezetes épületek (pl.: a tallósi Esterház-kastély, a szentesi szélmalom stb.) is találhatók, s bár Simon Mária Veronika szerint „istenadta tehetsége van a portréfestéshez“, ám az kevésbé vonzza őt.
– nyilatkozta portálunknak az alkotó.
„A festés számomra a meditációnak egy olyan formája, amikor megszűnik a tér, az idő, kapcsolatot teremtek az univerzummal, és kifejezésre jut a legbensőbb énem, a lélek“ – vallja a Limesen kívül a Bethlen Gábor Alap, Komárom városa és a Pannonia Polgári Társulás támogatásával létrejött újabb kiállítása alkalmából megjelent prospektusban. E nehéz időkben érdemes lelkileg feltöltődni a művei által...
![Fény az úton: Pálinkás Ildikó életigenlő, lélektöltő színkavalkádja a Limes Galériában](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/2022-07/pal_12.jpg?itok=EhOMnim3)