Azért fest, mert imád festeni
Szkukálek Lajos festő, grafikus, illusztrátor rajzaiból és festményeiből nyílt kiállítás augusztus 6-án Pozsonyban, a Mihályudvari Galériában (Galéria Michalský dvor). A sokak által felvidéki Dalínak nevezett festőművész alkotásain álomszerű, szürreális világ elevenül meg.
Évtizedek óta egy Komárom-közeli kis faluban, Violinban él. Művészetét bravúros tudás jellemzi. Keszeli Ferenc írta róla, hogy
A kivételes tehetségű művész képeit nemcsak Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban láthatta a közönség, de hollandiai, belgiumi, egyesült államokbeli vagy kanadai galériákban is. Sok festménye található magángyűjteményekben. Nemcsak festőművészete egyedülálló, de a legjobb szlovákiai rajzművészek közé tartozik. Erre a munkásságára is szeretnék felhívni a figyelmet a pozsonyi kiállításon, ahol néhány tus- és ceruzarajza is megtekinthető.
A tárlaton látható képeket három csoportra lehet osztani: szürrealista festmények, csendéletek és kollázsok. Az elsőnél a szürrealista Szkukálek nyilvánul meg, míg a csendéleteknél karosszékek és lépcsők kelnek életre, ám itt is szürrealista, expresszionista stílusban.
Az expresszionizmus esetében azt jelenti, hogy Szkukálek pontosan megfesti a tárgyakat, de a színekben megjelenik a festő, amelyről felismerhetjük a műveit. Ugyanis éppen a színekkel való bánásmód teszi jellegzetessé a festményeit. A harmadik csoportba a kollázsai, az élet mozaikdarabjai tartoznak, amelyeken alkotóelemként jelen van a szatíra és a szatirikus ábrázolás.
Szkukálek nagyon termékeny festő. Úgy fest és rajzol, ahogy más levegőt vesz.
Ennek ellenére ritkán van kiállítása Szlovákiában. Ugyanakkor sok festménye kapható – Pozsonyban is – a képkereskedésekben. Mindez azért van, mert öt éve saját galériát nyitott Komáromban, ahol állandó kiállítás formájában vannak jelen a képei. Így nem tartotta fontosnak máshol is kiállítani őket. Általában nem ő kezdeményezi a kiállításokat, és nem is kedveli az ezzel kapcsolatos szervezési munkákat. Ez esetben is a pozsonyi Mihályudvari Galéria kereste fel őt, mivel náluk is szerepelnek a munkái. Ráadásul kerek húsz éve nyílt meg az említett galéria, ahol Szkukálek képei az elsők között voltak kiállítva. Ennek apropóján került sor az eseményre.
(Képgalériánkban további alkotások is megtekinthetőek.)
Mint ahogy magáról többször is elmondta, gyengécske gyerek volt, aki nem jeleskedett a tornaórákon, így inkább rajzolt. Született tehetség, akinek sosem volt rajztanára, és nem részesült képzőművészeti képzésben, ám kisgyerekkorától tudta, festő akar lenni. Tehetségét szerencsére viszonylag hamar felfedezték, és a közönség már 23 éves korában találkozhatott a képeivel a galériákban. Ennek ellenére a mai napig megmaradt szerény embernek, aki nem hajszolja az elismeréseket. A festészetben leli örömét, és ha tehetné, egész nap festene. Művei által tudja a legjobban kifejezni és megvalósítani önmagát.
Naiv fiatalként a festészetet jó szakmának tartotta. Sikeréhez – véleménye szerint – éppen ez a naiv hozzáállása segítette hozzá. Vagyis az, hogy szinte semmit sem tudott a festők szegény életkörülményekben eltöltött, nehézségekkel és gyötrődésekkel teli életéről. Mivel a környezetében senki nem foglalkozott komolyabban ezzel a szakmával, így nem tudták megrendíteni a hitét, hogy művésznek lenni jó. Szkukálek szerint
Hogy mire képes a hit ereje egy történettel illusztrálja. Gyerekként gyakran cikizte a tornatanár, hogy gyenge alkata miatt nem való neki a sport. Aztán pár év múlva világkupát nyert a Tai Chi kínai harcművészetben. A belső erőt és a lelki egyensúlyt fejlesztő sportággal a mai napig aktívan foglalkozik.
A megnyitón jelen lévő közönség a karosszékeket ábrázoló festménysorozatát dicsérte leginkább. Meleg árnyalatú színei miatt nagyon megnyugtatóan hatnak. Szkukálek ezzel kapcsolatban kifejtette, ha rálel egy érdekes témára, akár sokszor is feldolgozza, amíg ki nem meríti az ötletet. Jó témát találni ugyanis nem egyszerű. A téma többszöri feldolgozása azért is fontos, mert egy alkotás nagyon könnyen eltűnhet vagy megsemmisülhet, így jobb, ha van több hozzá hasonló. Leonardo is sok egyforma alkotást készített, mondja.
Szkukálek úgy véli, a mai világban értékét vesztette a vizualitás. Az emberek akár a telefonjukkal is jó minőségű fényképeket készíthetnek, így egy képpel már nem lehet nagy lyukat ütni. Manapság a festmények iránt leginkább már csak a műkedvelő gazdagok vagy a művészettörténészek érdeklődnek.
A másik probléma, hogy régen csak néhány neves képzőművész volt az országban, mára a különböző művészeti főiskolák ontják a jelölteket, akiknek így nagyon nehéz ezen a pályán érvényesülni. Szkukálek elmeséli, mikor a pályáját kezdte, volt néhány irodalmi lap az országban, ahol állandóan közöltek dicsérő írásokat az akkori csehszlovákiai művészekről, megjelentették azok festményeit, illusztrációit. Nevük így hamar beivódott a köztudatba, és az emberek ismerték őket. Ma már ez nem jellemző.
Szkukálek szokatlan, eredeti és őszinteséggel teli művei szinte azonnal felismerhetők. Realisztikus tájképei kelendőbbek, ám igazi festőművészetét az absztrakt, elvont alkotásai fejezik ki a legjobban. A hogyan jellemezné a művészetét provokatív kérdésre egyszerű választ ad: Nincsenek korlátaim!
Ami azt is jelenti, hogy soha nem volt célja egy irányzatot vagy stílust követni. Azért fest, mert imád festeni.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/33. számában.
