André Kertész, a kamera poétája
André Kertész, az egyik leghíresebb magyar fotóművész fényképeit bemutató virtuális kiállítás nyílt a Pozsonyi Magyar Intézetben.
André Kertész magyar fotóművész képei hatalmas népszerűségnek örvendenek szerte a világban. Felejthetetlen és a leggyakrabban emlegetett magyar személyiségnek tekintik a fotóművészet történelmében. Magyar gyökereit, a magyar hagyományokat és nyelvet élete évégig megőrizte és ihletként használta művészetében.
Kertész igazi fotóművésszé a francia fővárosban, Párizsban vált, ahol sikerült teljes mértékben kibontakoztatnia tehetségét és világhírűvé válni. E tekintetben mind Magyarország, mind Franciaország is magáévá tekintheti a művészt.
A Pozsonyi Magyar Intézetben megnyílt virtuális kiállítás André Kertész munkásságába mutat betekintést. A fotóművész életéről E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum tiszteletbeli főigazgatójának tartott előadást, amely elérhető a Pozsony Magyar Intézet honlapján és Facebook-odalán is.
André Kertész (eredeti nevén Kertész Andor) 1894. július 2-án született Budapesten egy kiskereskedő fiaként. Két testvére, Imre és Jenő közül, Jenő öccséhez különösen szoros kapcsolat fűzte. Jenő fiatal korától segítette, inspirálta, tanácsokkal látta el André Kertészt, és sok fényképén modellként is szerepel.
André Kertész emlékirataiban írja, hogy 1906-ban rokonai padlásán ritka illusztrált lapokra (metszetekre) bukkant, amelyek annyira bevésődtek emlékezetébe, hogy a későbbiekben is feltudta őket idézni, és ezek alapján képeket komponálni fejében. Első fényképezőjét 1912-ben vásárolta, egy másik legenda szerint, első nagy és nehézkes fényképezőgépét még édesapjától kapta.
André Kertész fiatal korában leginkább a körülötte lévő embereket, tájakat fotózta: családtagjait, a Duna, Esztergom, Budaörs, vagy éppen Budafok körüli vándorlásait, tehát egyszerű dolgokat, egyszerű embereket és egyszerű hétköznapokat. Ennek ellenére fényképeiből árad az érzelmiség, a szenvedély és az emberség. Ez az, ami mai napig megkülönbözteti André Kertész műveit kortársaitól.
Életét és életművét lehetetlen egy konkrét zsánerbe, vagy művészeti irányba besorolni. Kertész saját útját járta, és az általa létrehozott fényképészeti megközelítést olyan melléknevekkel szokás megjelölni, mint lírikus, költői vagy humánus. Mégis sokkal fontosabb az, ahogy a fényképein megjelenő, magával ragadó mikrotörténetek hatnak az emberre.
1914-ben kitört az I. világháború és Kertész bevonult a hadseregbe. A háború alatt több helyen is megfordult, különböző országokban és különböző frontokon Albániától Lengyelországig, Oroszországtól Romániáig. Kertész itt készült fényképei merőben eltérben azoktól a háborús fényképektől, amelyekkel találkozni szoktunk.
Fényképein katonákat örökített meg újságot olvasva, a latrinán ülve, a patak mellett tetveiket szedve, lányokat ölelve, vagy éppen leveleket írva. Tehát megörökítette azokat a ritka személyes pillanatokat, amelyek maga körül látott, és maga is megélt. Ezek a fényképek visszatükrözik mindazokat a borzalmakat, nehézségeket, egyedi tragédiákat, kisebb vagy nagyobb örömöket, amelyeket a fronton tartózkodó katonák a háború alatt megtapasztaltak.
A háború után André Kertész visszatért eredeti szakmájához, és még intenzívebben kezdett fényképezni. Fotóversenyekbe kapcsolódott be, kiállításokra küldte el munkáit, de eközben mindinkább erősödött benne az a kétség, vajon odahaza sikerül-e teljes egészében kibontakoztatnia tehetségét. 1924-ben úgy döntött, hogy elhagyja Magyarországot. Egyenesen Párizsba utazott ki, nem pedig Berlinbe, ahová 1920 után nagyon sok művész is kiköltözött.
Párizsban több emigráns magyar képzőművésszel és íróval ismerkedett meg, többek között Márai Sándorral, valamint Bölöni György újságíróval és feleségével, Itókával. Utóbbiakkal jó munkakapcsolata alakult ki, több könyvükhöz készített fényképeket.
Kertész úgy érkezett Párizsba, hogy nem beszélt idegen nyelven. Ennek ellenére nagyon gyorsan sikerült integrálódnia elsőként a magyar emigránsok csoportjába, majd később a külföldi emigránsok társaságába. Az 1920-as éves egyedi időszakot jelentettek Párizsban és a párizsi művészetben, amely korszakot a művészettörténelemben École de Paris, vagyis párizsi iskolának hívjuk. Ebben az időszakban számos művész özönlött Közép- és Kelet-Európából Párizsba, akik különböző módon gazdagították a francia művészetet.
Érdekesség, hogy Kertészt egész életében különösebben nem gátolta az a tény, hogy nem tanulta meg rendesen sem a francia, sem az angol nyelvet. Állítólag, aki Kertésszel akart beszélgetni, annak tudnia kellett franciául, angolul és magyarul is, mivel a művész éppen ezt a három nyelvet keverte, de egyiket sem bírta tökéletesen. Egyesek éppen ezért azt feltételezik, hogy Kertészben azért erősödött meg a vizuális téren való kifejezésmód, mert a nyelvi kifejezésmódja nem volt soha tökéletes.
A pozsonyi kiállításon kiemelkedő helyet foglalnak el André Kertész azon felvételei, amelyek Ady Endre Párizzsal való kapcsolatát ábrázolják. Ady abban az időben rendkívül népszerű volt Párizsban. A költő 1904 és 1911 között többször is Párizsba látogatott. Kertészt felkérték arra, hogy örökítse meg azokat a helyeket, amelyeket Ady meglátogatott.
1936-ban André Kertész és felesége úgy döntöttek, elhagyták Párizst. Ennek több oka lehetett: a politikai helyzet alakulása, valamint a remény azzal kapcsoltban, hogy Kertész karrierje az Egyesült Államokba még inkább kiteljesedhet. Ugyanakkor Kertésznek sokáig tartott míg az amerikai művészeti (fényképészeti) körökbe sikerült betörnie. Kertész New Yorkban élt, de nem szerette a várost, és mindig vágyott visszatérni Európába, de mégsem tért vissza.
1963-ban kiállítást rendeztek számára Velencében, és ennek sikere, ahogy az a tény is, hogy sikerült megtalálnia a háború alatt elveszett negatívumait, szakmailag hatalmas magaslatokba repítették. Világhírű fotóművész lett, és máig a világ egyik legnagyobb fotóművészei közé tartozik nem csak Magyarországon, de második hazájában, Franciaországban, ahogy az Egyesült Államokban és az egész világon is.
