A láttatás varázsa – kortárs női alkotók képei Pozsonyban

Radi Anita 2019. június 12., 10:45

Láttatás varázsa címen a Magyar Képzőművészek és Iparművészek csoportos kiállításának megnyitójára került sor június 11-én a Pozsonyi Magyar Intézet épületében.

Fotó: Radi Anita

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet az idén immár hatodik alkalommal szervezi meg a Több mint szomszéd című magyar kulturális fesztivált Pozsonyban, amely az éven egy egész hónapot felölelő kulturális rendezvénysorozattá nőtte ki magát.

Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója elmondta, nagy öröm számukra, hogy törekvéseiket számos szlovák és magyar intézmény, és magyar kultúrát szerető személyiség is támogatta.

Képgalériánk:
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója Fotó: Radi Anita

Női alkotók képei mutatkoznak be

Fehér László Kossuth-díjas magyar festő Nemzedékek című kiállításának megnyitója után (június 5-én), így tovább folytatódik a kortárs magyar művészet bemutatása a szlovák fővárosban. Június 11-én a Magyar Képzőművészek és Iparművészek csoportos kiállításának megnyitójára került sor A láttatás varázsa címen. A tárlat többségében a kortárs női alkotók képeit mutatja be.

A klasszikus képzőművészeket könnyebben ismeri a szlovák művészetszerető közönség, azonban a kortárs művészet világa nehezebben tudd elkerülni az érdeklődőköz, így egy-egy ilyen kiállítás, amely a kortárs magyar művészet világát mutatja be, egyúttal egy hidat és egy új kapcsolatot is teremt a magyar és a szlovák képzőművészet és kultúra között – mondta el Molnár Imre.

A Láttatás varázsa című kiállítást Simonffy Márta textilművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke nyitotta meg.  Köszöntőbeszédében elmondta, habár egy kisebb kamara kiállításról van szó, de nagyon ügyeltek arra, hogy mindenféle stílus képviseltetve legyen a pozsonyi kiállításon. A jó szomszédi viszony ugyanis azon is alapul, hogy a művészetet kölcsönösen betudjuk mutatni egymásnak, és kölcsönösen betudjuk azt fogadni.

Simonffy Márta, ,a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke Fotó: Radi Anita

„A művészet hatással van ránk, élményt nyújt és élményt ad. Elgondolkoztat, közöl, és egyben érzelmeket vált ki. Késztet az átélésre, és a tovább gondolásra, hiszen a mű célja a szellemi tartalom átadása, a lényeg feltárása, amelyben egyaránt benne van az érzelem és az értelem. A képzőművészet képes a lélekben zajló folyamatok megjelenítésére. Szavak nélkül kommunikál, és emocionálisan lép velünk kapcsolatban. Átélhető élményt nyújt, és átadja mindazt, ami vele és belőle születik” – mondta el Simonffy Márta.

Hangsúlyozta, hogy a művészetben a felület kezelése, a színek rendje, használata, kiemelése, ritmusa, dinamikája segíti a tartalom és a lényeg kifejezését. Ennek összegző képessége alapján értjük meg az alkotást, éljük át annak lényegét.

Nagy boldogság minden művész számára, amikor valakiben elindít valamit: egy érzelmi vagy egy értelmi folyamatot – fogalmazott Simonffy Márta, aki a pozsonyi kiállítás megnyitóját a következő gondolattal zárta:

Már látom a világot, mert felismerem üzenetét a sárgának és a kéknek, amely kitágul, és érzem az időtlen időt, ami velem marad.

A Pozsonyi Magyar Intézet épületében rendezett kamara kiállításon Vágó Magda, Őry Annamária, Deák Ilona, Mihályfi Mária, Kovács Gombos Gábor, Kecskés András, és Durkó Zsolt képeit tekinthetik meg az érdeklődők.

Fotó: Radi Anita

Magyar alkotók versei a Literárny týždenník-ben

Molnár Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a Literárny týždenník szlovák irodalmi hetilap ez idei év kulturális évadójának tiszteletére egy külön magyar mellékletet jelentetett meg. Ennek a mellékletnek tartalmában olvashatjuk a kortárs magyar költők szlovák nyelvre fordított verseit.

A szerzők között Zsille Gábor, Szentmártoni János és Tóth László költeményei szerepelnek.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS