BUDAPEST. Két év után újra élőben hallhatja a magyar közönség Roger Waters, a Pink Floyd egykori alapítója előadásában a The Wall (A Fal) című, 1979-ben megjelent legendás duplaalbum anyagát.
SZEGED. Szeged város aranyérmét adta át Botka László polgármester az István, a király alkotóinak szombaton abból az alkalomból, hogy a rockopera harminc éves jubileumát ünnepli idén, és a darabbal zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok 2013-as évada.
ALSÓÖRS. Tizenegy év után ismét LGT-fesztivált tartanak. Az egész napos rendezvény vasárnap lesz a Balaton partján, az alsóörsi Európa Kempingben, a több helyszínes Nagyon Balaton fesztivál részeként.
BUDAPEST. Háromórás gálakoncerttel ünnepel az idén negyvenéves P. Mobil zenekar augusztus 19-én, hétfőn a Budapest Park színpadán. A legendás zenekar első ízben játszik a hazai alternatív zene szabadtéri fellegvárában.
A Microsoft a Windows 8.1-el az Apple útjára lépett. Ezentúl ugyanis minden évben jön majd új Windows verzió, ám ezek a kiadások a korábbi hatalmas ugrások helyett csak apróbb javításokat tartalmaznak.
BUDAPEST. A Hungarosaurus mellett másik páncélos dinoszaurusz is élt a Bakony területén a kréta korban. Az erre utaló őshüllőmaradványt a közelmúltban magyar tudósok azonosították.
TOKAJ. Bezárta kapuit pénteken a magyar irodalmi élet egyik legfontosabb rendezvénye, a Tokaji Írótábor.
FERTÕD. Pénteken kezdődik a fertődi Esterházy-kastélyban a Hayd-fesztivál, amelyen neves előadók tolmácsolásában hallhatja a zeneszerző műveit a közönség.
BUDAPEST. Új együttműködési megállapodást kötött a magyar és a szlovák közszolgálati média, az erről szóló keretszerződést Böröcz István, a Médiaszolgálatatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója és Václav Mika, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezetője írta alá csütörtökön Budapesten.
VERONA. Hogy kímélje magát, mégsem vezényli Giuseppe Verdi Rigolettóját a veronai Arénában Plácido Domingo, aki nemrég tüdőembóliával került kórházba.
MADRID. Részesedést kap a templomi bevételből az a katasztrofálisan tehetségtelen "festőnő", aki a legjobb szándékkal, de tönkretett tavaly egy Jézus Krisztust ábrázoló festményt Spanyolországban.
BUDAPEST. A világon még soha nem használt, úgynevezett multiview technológiával is rögzítik az LGT vasárnapi alsóörsi koncertjét.
LOS ANGELES. Rossz hírt közöltek az Alkonyat-sorozat rajongóival. Stephenie Meyer, a Twilight-könyvek szerzője szerint szinte kizárt, hogy újabb kötettel gazdagítsa a vámpírsagát.
BALATONSZEMES. Bujtor István tiszteletére filmfesztivált rendeznek Balatonszemesen augusztus 19-én.
BUDAPEST. Újra Magyarországon ad koncertet a brit trip-hop/downtempo színtér egyik legfontosabb zenekara, a Morcheeba.
KAPOSVÁR. Emléktáblát állítanak Kaposváron Rigó Jancsinak, az egykori híres cigányprímásnak.
SZOLNOK. Szobrot kap Kisújszálláson Bagaméri, a fagylaltos, Csukás István író Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényének egyik közismert szereplője.
SZÉKESFEHÉRVÁR. Minden jegy elkelt az István című szertartásjátékra, amelyet augusztus 17-18-án mutatnak majd be a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokon.
SANTIAGO. Kondorkeselyűk tömeges mérgezése ügyében indult vizsgálat Chilében, ahol a közelmúltban 18 beteg és két elhullott példányt találtak a védett fajból.
LOS ANGELES. Harrison Ford után két további akciósztár, Mel Gibson és Antonio Banderas is beállhat A feláldozhatók harmadik epizódjának akcióveteránjai közé.
FÓT. Félidejénél tart a Kossuthkifli, a Fehér Béla regényéből készülő hatrészes "történelmi road movie" forgatása.
BUDAPEST. A Modern Art Orchestra meghívására hazánkba érkezik a legendás orgonaművész, Rhoda Scott. Augusztus 14-én két közös fellépésük is lesz a Budapest Mariott Hotel báltermében.
LOS ANGELES. Hugh Laurie, a Doktor House tévésorozat sztárja októberben észak-amerikai koncertturnéra indul a napokban megjelent új blues-albumával.
LOS ANGELES. Orvossorozatot készít az amerikai CBS televízió az Óz, a csodák csodája című klasszikus film alapján.