2013. szeptember 30., 11:04

Százéves villamosok közlekedtek Budapest utcáin

BUDAPEST. Több mint százéves villamosok és sárga színű trolibuszok tarkították a hétvégén a főváros forgalmát. A régi szerelvényeket azért is hozták elő, mert 80 éve indultak az első trolibusz-járatok Magyarországon.
Nyílt napot tartott a villamos- és trolibusz-telepen a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV.

Az 1960-as évektől közlekedő trolira felszállni felért egy akrobatamutatvánnyal. „Egy orvosi alkalmassági vizsgálaton kellett átesnünk, valamint egy egész napos pszichológiai teszten, ami elég kemény, és a mai napig nem változtattak rajta. A százötvenkét centit el kellett érni és volt egy súlyhatár is” – foglalta össze a kritériumokat a Híradónak Tőrös Lászlóné trolivezető.

Egy százegy éves villamos a legforgalmasabb vonalakon szállította az utasokat. Villamos- vagy trolibuszvezetőnek lenni a nehézségek ellenére is népszerű szakma volt.

„Ami a villamosvezetőnek a feneke alatt van, az nekünk a fejünk fölött, ami a buszvezetőnek egy gödör – nem számít, nekünk lényeges, főleg azért, mert áramszedő van fölöttünk” – mutatott rá Szabó István, a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete elnöke.

A régi trolikat a gyerekek is vezethették. Utazni a nosztalgiajáratokon, életkortól függetlenül, mindenkinek jó szórakozást jelentett. „Nagyon szeretem, sokkal jobb, mint az újakon. Azok nagyon szinteznek, ezeken semmi bajom nincs, azokon tengeribeteg lesz az ember. Ráz úgy, ahogy kell, vesekövünk se lesz” – fogalmazott Bíró Anett.

A hétvégi nosztalgiajáratok megnövelték a tömegközlekedés forgalmát Budapesten. „Turisztikai szempontból komoly színfoltot ad. Elég egyedi, és látszik, hogy kedvelik az emberek. Szerintem több ezres látogatottságunk van” – nyilatkozta Fodor Illés szervező.

A rázós öreg trolikat és villamosokat részben magángyűjtők őrizték meg, a BKV pedig folyamatosan újítja fel a nosztalgia-szerelvényeket.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.