Zágonyi Sámuel küzdelme a kivándorlás ellen
A Magyarországról kivándorolni szándékozóknak a 19. század második felétől egyre inkább Amerika vált a fő célpontjává. Sokan az elbukott 1848–1849-es magyar szabadságharc üldözöttei voltak, de később elsősorban a szegényebb tömegek soraiból kerültek ki azok, akik a jobb élet reményében vállalkoztak a nagy utazásra. A legtöbben az USA-ban igyekeztek letelepedni és megélhetést találni. Becslések szerint több százezerre tehető a számuk és bizonyos városokban még magyar negyedek is kialakultak, például az egyik legjelentősebb Denverben, ahol vagy fél évszázadon át a szóban forgó városrészben szinte csak magyarul beszéltek.
Az USA azonban az 1920-as évek elején jelentősen korlátozta a bevándorlást. Az emigránsok újabb célországot kerestek és találtak, ez pedig a szomszédos Kanada lett, amely területét tekintve szinte ugyanakkora, mint az USA, népessége azonban csak egytizede volt. A kanadai hatóságok, a vasút- és hajótársaságok emiatt is ösztönözték az Európából és a világ más tájairól érkezőket, hogy az országukban, elsősorban a gyéren lakott nyugati tartományokban telepedjenek le.
A trianoni diktátum következtében a történelmi Magyarország elvesztette területének kétharmadát és ez komoly gazdasági nehézségeket is okozott, és sokan a kivándorlást fontolgatták.
Ez a nemzet jövője szempontjából nem volt kívánatos, sőt nyugodtan nevezhető tragikusnak, és elképzelhető, hogy egy nyugalmazott alezredes, Zágonyi Sámuel kormánymegbízást teljesítve intenzív meggyőző akcióba kezdett, hogy lebeszélje a szándékukról azokat, akik el akarták hagyni a hazát.
Hogy akciója hitelesebb legyen, maga is közel egy évet töltött Kanadában, majd visszatérve Magyarországra cikkekben, számos előadásban és egy könyvben – Kanada egy európai bevándorló megvilágításában – ismertette tapasztalatait.
Zágonyi akciójáról először a Magyarország című lap adott hírt 1925 júniusában. A kanadai magyar telepekről szóló cikkben egyebek között ez olvasható: „Zágonyi Sámuel nyugalmazott alezredes, aki Bovicsán László és Kornse János társaságában jött ide. Kemény katona, erős kitartással és szorgalommal előbb megtanulta a szíjgyártó-mesterséget és ő lesz a telepeseknek e szakmában egyetlen iparosa. Megrendeléseit már alig győzi elvégezni.” Ez akár egy sikertörténet is lehetne, azonban Zágonyi másfél évvel később, 1927-ben már – a Tolnamegyei Újság tájékoztatása szerint – előadást tartott arról, hogy bár ő is Kanadában próbált szerencsét, de csalódott, mert tapasztalta, mennyire félrevezetik és kizsákmányolják a bevándorlókat, ezért elhatározta, hogy a kivándorolni szándékozókat kellőképp fel fogja világosítani.
Venkovits Balázs debreceni egyetemi docens egy alapos tanulmányt szentelt a témának. Közlése szerint Zágonyi 11 hónapot töltött Kanadában, ahol sokféle foglalkozással megpróbálkozott. Volt gyári munkás, marhahajcsár, földművelő, közben viszont szorgalmasan jegyzetelt is, később ez alapján írta a cikkeit és könyvét.
Érdekes viszont, hogy nem a vele történt dolgokra, hanem három – egyébként csak A., B. és C. „néven” említett – személy sorsára hivatkozik, ők különböző módon kerültek Kanadába. Zágonyi elég pontos képet rajzolt az országról, természeti viszonyairól és társadalmáról, viszont a bevándorlók helyzetét igyekezett negatív fényben feltüntetni, nyilván a pozitív kanadai propagandát ellensúlyozandó. Mint írja: „Intő szavaimat küldöm hozzátok otthoni magyarok, egy szomorú világból, ahonnan reménytelenül hazavágyó kivándorlók síró sóhajtását csak a szálló szellő viheti már felétek… A múlt évben kivándorolt magyarok nagy része itt lézeng Kanadában munka nélkül! Mindmegannyi szárnyaszegett fecske… Mit keresnek itten? Magyarország csak egy van a világon!”
Megjelent a Magyar7 2025/32. számában.
