Régi újságokban lapozgatva
Mostanában az írott sajtónak aligha van akkora becsülete, mint hajdanában. A hírversenyben a közösségi oldalak, a tévécsatornák gyakran órákkal korábban „szakítják át” a célszalagot, mire egy-egy lap reagál valamire, s az már a laptopokon és a mobilokon szörfözőknek egyáltalán nem újdonság, sőt több helyről is ellenőrizhetik, hogyan is állnak a dolgok. Egykor azonban ez egészen másképpen volt, és az újságokban olykor egészen meghökkentő esetekről is olvashatott a polgár, miközben kávéját, vagy a teáját szürcsölgette valamelyik cukrászdában, vagy vendéglátóhelyen reggelizés közben.
A nagyobb városokban a fővárosi lapok mellett a helyi újságok is segítettek a tájékozódásban, de a közérdekű információkat leginkább ez utóbbiakban találta meg az ember. Az 1910-es években Debrecenben több napilap és hetilap is megjelent. Ezek fontos helybeli eseményekről, városi testületi ülésekről, esetleg neves személyek elhunytáról tudósítottak, de időnként magánszemélyek is „igénybe vették” a szerkesztőségek által kínált – természetesen nem ingyenes – szolgáltatásokat.
Az apróhirdetések mellett például ilyen közleményeket is közreadtak: „Nyilatkozat. Szükségesnek tartom kijelenteni, hogy azzal a Nagy Jánossal, akit a Halápon felpofoztak, nem vagyok azonos. Nagy János magánhivatalnok.” Úgy tűnik azonban, hogy ezt a szűkszavú szöveget a derék MÁV-tisztviselő nem tartotta elegendőnek, mert másnap egy újabb „Nyilatkozat” is nyomdafestéket látott:
A farsangi időszakban egymást követik a különböző báli rendezvények és mulatságok, amelyek bevételét olykor „nemes ügyek” megvalósítására szánják a szervezők. Persze nem árt a kellő hírverés sem, hiszen minél többen vesznek részt a rendezvényen, anyagi szempontból annál sikeresebb lehet. 1910 januárjában a következő meghívó szövegét olvashatták a debreceni lokálpatrióták: „Hajdúhadház község közbirtokossága 1910. évi január hó 23-án a nagyvendéglőben zártkörű bika-bált rendez, amelyre kívül címzett urakat és b. családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépti díj személyenkint 60 fillér. A tiszta jövedelem a tenyészapa állattartási költségének fedezésére fordíttatik.”
A helyi lapok között is folyt egyfajta „hírverseny”, de a debreceni Szabadság főszerkesztőjét, Gáspár Imrét módfelett bosszantotta, hogy az a cikk, amit lapjában leadott, megjelent a konkurens Debreceni Hírlapban is. Nem tudta mire vélni a dolgot, mígnem gyanút fogott, hogy valamelyik kollégája lehet az elkövető, aki így akar szert tenni egy kis mellékesre. Hamarosan a gyanúsítottat is azonosította egy túlságosan ügybuzgó skríbler személyében.
Persze a tényt bizonyítani is kellett, ezért behívatta az irodájába és azonnal diktálni kezdett egy hírt, hogy azt mielőbb vigye a nyomdába. A cikk szövege nem volt hosszú: „Csoda. A debreceni gazdasági szakiskola gazdaságában több bika megellett, és egészséges bikaborjaknak adott életet. Az állatorvosi vizsgálat folyik.”
A főszerkesztő lelkére kötötte beosztottjának, hogy a cikket sürgősen be kell tördelni és jól látható helyen kell közölni. Rohant is az ifjú a nyomdába, és az írás meg is jelent. De csak a Debreceni Hírlapban, mivel Gáspár főszerkesztő még időben közbelépett és az álhír az ő lapjában nem látott nyomdafestéket. Viszont megdönthetetlen bizonyítéka volt róla, hogy ki az, aki a hírekkel üzletel. A lihegő kollégát természetesen azonnal elcsapták, de nemcsak a Szabadság szerkesztősége, hanem a Debreceni Hírlap is, ahol ugyancsak nehezen viselték, hogy a városban mindenki a baklövésükön hahotázott.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/8. számában.
