Lennék valakié
Hosszú ideig emlékezetes marad a dunaszerdahelyi kultúrházban tartott Ady-est.
Pontosan a költő 145. születésnapján. Szimfonikus zenekar, énekelt és „narrált” versek. De milyen versek… Elbocsátó szép üzenet, Héja-nász az avaron, Vér és arany, Őrizem a szemedet, és még egy csomó más…
Az örökké a szeretetért és szerelemért ácsingózó, azzal soha be nem telő, olykor kegyetlen szimbolista zaklatottságát igencsak jól fejezte ki a zene, ami Pető Zoltán, erdélyi származású zeneszerző munkája.
Egész végig az kattogott a fejemben, hogy Adyt tényleg lehet szeretni, vagy nem szeretni, de figyelmen kívül hagyni aligha. S újra átélhettük, hogy a költészet és a zene bizony egy tőről fakad. S hogy a kettő ötvözése, divatos kifejezéssel élve, igencsak jó kombó.
Megjelent a Magyar7 hetilap 49. számában.
