Jókai Mór menlevele
Hermann Róbert, Széchenyi-díjas hadtörténész elsősorban az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeinek és szereplőinek kutatójaként ismert. Feltárt sok, eddig nem ismert tényt a forradalomról és írásaival, könyveivel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy jóval árnyaltabb képet alakítsunk ki az akkori történésekről.
A világháló jóvoltából nemrégen rábukkantam egy tanulmányára, amelyet három dolgozatából szerkesztett egybe és ebben különböző érdekes levelezésekről olvashatunk. Bizonyára sokan érdeklődéssel olvasnák azt a részt, amelyben Zsófia főhercegnő, II. Ferenc német-római császár és magyar király menye, I. Ferenc József édesanyja és a magyarok által ugyancsak megvetett Josip Jelačić, horvát tábornok levelezéséről és az ezzel kapcsolatos korabeli magyarországi reakciókról ír. Többen gondolták akkoriban, hogy szerelmi viszony volt közöttük, sőt még az is felvetődött, hogy a későbbi császár és magyar király, Ferenc József ennek a kapcsolatnak a gyümölcse.
Jókai Mór, aki akkoriban az Életképek című lapjában több gúnyverset is „elkövetett” erről, sőt cikkeket is közölt meglehetősen egyértelmű karikatúrákkal és gúnyrajzokkal megfűszerezve, később joggal tarthatott attól, hogy felségsértés címén nemcsak felelősségre vonhatják, hanem akár halálra is ítélhetik.
Talán éppen ezért jöhetett jól számára egy menlevél, amelynek akkoriban Geleitschein volt a megnevezése, és ezt a Komáromot védő magyar tisztek és honvédek nevére állították ki, miután az osztrákok szabad elvonulást biztosítottak Klapka György katonáinak.
Tudjuk, hogy sok politikai menekült is a komáromi vár falai között volt és Klapka tiszti rangot adott nekik, hogy aztán ennek a menlevélnek köszönhetően biztonságosan külföldre távozzanak vagy háborítatlanul meghúzódjanak valahol az országban. Jókai Mór azonban nem tartózkodott Komáromban, 1849 augusztusában Aradon volt szemtanúja Kossuth lemondásának, valamint Görgei és a tisztikar elhatározásának, hogy a további fölösleges vérontás elkerülése érdekében leteszik a fegyvert az oroszok előtt. Jókai augusztus 12-én Aradról Gyulára ment egy parasztkocsival, amelyet Rákóczy János, Kossuth titkára hajtott. Gyulán találkozott feleségével, Laborfalvy Rózával, majd együtt a Bükkben található Tardonán, Csány Benjaminné házában leltek menedékre. Rákóczy és Róza asszony néhány nap múlva Pestre utazott, Jókai viszont továbbra is Tardonán maradt, ahová rendszeresen megérkeztek Jókainénak az aktuális helyzetről tudósító levelei. Jókai csak 1849. december 24-én hagyta el a rejtekhelyét.
Azt, hogy Geleitscheint kapott, először egy testvéréhez, Jókay Károlyhoz írt levelében említi, amelynek keltezése: 1855. szeptember 14. Ebben egyebek mellet azt állítja, hogy a menlevelet Róza szerezte és ennek révén térhetett haza 1850-ben. Később a menlevél története tovább terebélyesedett, nyilván az írói képzelőerőnek köszönhetően.
1870-ben már arról ír egy ismerősének, hogy a híres színműíró, Szigligeti Ede testvére a komáromi kapituláció idején egyszerűen Jókait is beíratta a várvédők jegyzékébe, majd a menlevelet eljuttatta Laborfalvy Rózának. A későbbiekben újabb „részletekkel bővült” a történet, és időközben az író közvitézből honvédkapitányi rangig jutott, legalábbis Mikszáth Kálmán Jókairól szóló életrajzában.
Érdekes kérdés azonban, hogy ki lehetett az a személy, aki a menlevelet szerezte, miután Szigligeti Ede testvére 1849. július 2-án a komáromi csatában megsebesült és attól fogva már sehol nem említik a nevét. Hermann Róbert szerint a történet néhány további főszereplője később írt visszaemlékezésében valahogy nem emlékszik erre, sőt Szinnyei József bibliográfus, aki a szabadságharc idején a várőrségben szolgált és az 1848–49-es komáromi eseményekről írt könyvében sem említi ezt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/14. számában.
