Egy tragikus sorsú hős
1931-ben jelent meg Sárközi György Mint oldott kéve című regénye, amely az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik különös szereplőjének állít emléket. Ő maga egy helyütt így jellemzi hősét: „contre coeur”, azaz a szíve ellenére lett szabadságharcos.
Ezen igazából nem is csodálkozhatunk, mert papi hivatását is francia származású anyja parancsára, a meggyőződése ellenére választotta.
Báró Mednyánszky Cézár Sándorról van szó, aki 1824. július 9-én a Mednyánszky család ősi birtokán, Beckón látta meg a napvilágot. Mivel ő volt a legkisebb fiú a családban, a kor szokása szerint eleve papi pályára szánták, amiért egyáltalán nem lelkesedett, de végül az anyai tekintély győzött.
Pappá szentelését követően előbb Dévényben, majd Zohorban szolgált. 1847-ben főrendként jelen volt az utolsó rendi országgyűlésen, és fokozatosan feladva konzervatív politikai nézeteit, ő is a liberális eszmék híve lett. Amikor a magyar honvédség 1848 októberét követően egyre véresebb ütközeteket vívott, először gyűjtést szervezett a sebesült katonák javára, majd 1849 elején maga is csatlakozott Görgey Artúr csapataihoz. Áprilisban kinevezték a honvédsereg főlelkészévé.
De már előtte kitüntette magát a kápolnai csatában, amely lényegében egyik fél számára sem jelentett vereséget, noha a magyarok sokáig rosszabbul álltak.
Egy kritikus helyzetben éppen Mednyánszky Cézár elszántságának köszönhetően lendültek támadásba a honvédok. A pap csak egy keresztet tartott maga előtt, és így buzdította a katonákat. Ezt a jelenetet később Than Mór is megörökítette egy festményén.
A szabadságharc leverését követően 1849 augusztusában Franciaországba menekült, édesanyja rokonaihoz, és Kossuth megbízásából kapcsolatot tartott a forradalmi gondolkodású francia elittel. Eközben Magyarországon halálra ítélték, és jelképesen kivégezték.
De nem ő volt az egyetlen a családban, akit a császári hatalom nem szívelhetett. Bátyját, Mednyánszky Lászlót (1819–1849), aki őrnagyi rangban egyike volt Lipótvár védőinek, Haynau az elsők között végeztette ki 1849. június 5-én Pozsonyban. Másik testvére, Ede nem vett részt a szabadságharcban, de az ő fia volt a híres festő, Mednyánszky László, aki a Nagy Háborúban afféle haditudósítóként járta a legvéresebb helyszíneket.
Mednyánszky Cézár francia földön vált meg a papi hivatástól, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy megnősüljön. Eljegyezte egy politikus lányát, de csak akkor szerette volna oltár elé vezetni, amikor az anyagi helyzete ezt lehetővé teszi.
Anyja ugyanis zokon vette a lépését, és kitagadta a vagyonból, ezért vállalkozásba kezdett: hitelből árut vásárolt, és egy Farkas Márton nevű emigráns honvédtiszt társaságában 1853-ban Ausztráliába hajózott, hogy ott a rakományt jó pénzért értékesítse.
A hosszú hajóút során azonban az áru tönkrement, ezért kénytelen volt beállni aranyásónak, hasonlóan azokhoz, akik a gyors meggazdagodás reményében Európából keltek útra azokban az években. Talán sikerült is volna egy kis vagyonra szert tennie, de egy alkalommal, amikor éjszaka egy erdőn keresztül igyekezett a szállására, egy rabló megtámadta, és karon lőtte. A sebe olyan súlyos volt, hogy a kezét amputálni kellett.
Ekkor visszautazott Franciaországba, az eljegyzését is felbontotta.
Két évvel később, 1857. április 20-án a Riviérán Hyères fürdőhelyen öngyilkos lett. Néhány nappal ezt megelőzően fejezte be visszaemlékezéseit, amelyek először Londonban angolul jelentek meg.
1930-ban Óvári-Avary Károly magyarra fordította, és részben át is dolgozta a szöveget, amivel, Sárközi György szerint, egy kissé meg is hamisította.
