Egy tehetséges tollforgató pálfordulása
Valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben az egyik pozsonyi antikváriumban két olyan könyvet is vásároltam, amelyekbe egykori tulajdonosa beírta a nevét: Dzurányi László. Csak évekkel később tudtam meg, hogy az illető a két világháború közötti Csehszlovákiában jeles újságíróként tevékenykedett, és két fontos napilapnak is a főszerkesztője volt. 1925–1932 között az ellenzéki magyar pártok lapjának számító Prágai Magyar Hírlapot (PMH) irányította, majd az 1933–1938 között átállt a másik oldalra, a Pozsonyban megjelenő és a csehszlovák kormány által támogatott Magyar Újság főszerkesztője lett.
Számomra azonban a legizgalmasabb kérdés az volt, hogyan váltott ez az ember köpönyeget és lett lényegében aktivista, bár időnként a magyar kisebbség problémáit is szóvá tevő újság irányítója. A rövid életrajzi ismertetések ebben nem kínáltak eligazítást, viszont Szvatkó Pál 1938-ban a felvidéki magyar sajtóról írt összefoglalójában, valamint Kovács Endre Korszakváltás című emlékiratában néhány személyes utalásra is ráakadhat az ember. Itt olvasható egy sokat sejtető jellemzés:
Az anyagi gondok elől úgy akart menekülni, hogy felajánlotta szolgálatait a csehszlovák kormánynak, hogy egy kvázi ellenzéki, de végeredményben az államhoz lojális lapot indítana az éppen végleg befuccsolt aktivista szellemiségű pozsonyi A Reggel utódjaként, természetesen kormánytámogatással. Az illetékesek rábólintottak az ötletre és 1933. április 16-án megjelent a Magyar Újság első száma, amely független politikai napilapként kívánta eladni magát. Dzurányinak sikerült maga mellé csábítani a jeles költőt és írót, Győry Dezsőt, aki a felelős szerkesztője lett. Az ellenzéki magyar politikusok természetesen felismerték az új lap kétszínűségét és három nappal később, 1933. április 19-én a PMH-ban reagáltak Dzurányi A mentés és építés magyar útja című vezércikkére: „A hangjáról első pillanatra az avatatlan olvasó talán nem ismerheti fel könnyen, hogy újabb kormánylappal van dolga (…) Mert a hangja más, mint az eddigi volt, a hang a Jákobé, hanem a kéz, az Ézsau keze.” Az a bizonyos kéz pedig a kormány által megbízott prágai Légia Bank volt.
Megjelent a Magyar7 2025/9. számában.
