Egy szépreményű gróf szomorú halála
A Bihar vármegyei borosjenői Tisza család az 1600-as évek közepétől játszott egyre jelentősebb szerepet a közéletben. Tisza István néven több személyt is jegyeznek a krónikák. Az első az Erdélyi Fejedelemségben országgyűlési követ, alispán, majd Sztambulban, a Gárdonyi regényből is ismert Jedikula foglya volt, szabadulása után pedig kővári kapitány.
Nem kívánom most idemásolni a 200 éve született Nagy Iván (1824–1896) genealógus híres munkájának (Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal) 11. kötetében található családfát, amelyben a két leghíresebb Tisza: Kálmán és (IV.) István – Magyarország miniszterelnökei a dualizmus korában – szerepelnek ugyan, de az általuk viselt legmagasabb tisztségükre nincs utalás, hiszen ennek a kiadványnak az utolsó kötete 1868-ban látott napvilágot. A következőkben a család tragikus sorsú tagjának életét vázolnám fel. Ő volt Tisza (III.) István, aki 1761-ben született és Bécsben hunyt el 1791. március 4-én. Édesapját, gróf Tisza Lászlót tízéves korában vesztette el, édesanyja, Szénásy Rebeka egyedül nevelte három fiát. A legkisebb (József) hétéves korában meghalt, a középső, aki apja után a László nevet kapta és vitte tovább a Tisza család nevét, tíz gyermeke született.
Tisza István az egyik Trencsén vármegyei fürdőhelyen megismerkedett egy tábornok lányával és el is jegyezte. Néhány hónappal később a vőlegény Pozsonyba ment, ahol II. Lipót koronázására készültek. Sok hasonló korú nemes ifjú ugyancsak a koronázóvárosban sürgött-forgott akkoriban, nyilván abban reménykedve, hogy valamilyen fontos ember felfigyel rá és a szárnyai alá veszi. A ceremónia előkészületeinek heteiben persze bőven nyílt alkalom a szórakozásra is. Nagy kártyacsaták zajlottak, közben sok bor is fogyott, de nem hiányozhattak „a suhogó selyembe öltözött szép pillangók sem, akik Bécsből, meg messzebb földről is, rajjal lepték el a régi koronázó várost”.
A fiatalembert ez végképp lesújtotta, hiszen tisztességes szándékát félreértették, ráadásul az állapota sem javult. Ettől viselkedése is teljesen megváltozott. Míg korábban szívélyes és barátságos volt, egyszeriben durva és türelmetlen lett, még orvosát is szidalmazta. Egyre inkább az elmebaj jelei mutatkoztak nála.
A levélíró számos furcsa megnyilvánulásáról tudósít. Elhajtatott a császári udvarba, ahol letérdelt a strázsák előtt és könyörögve kérte őket, hogy vezessék a nápolyi királyhoz (II. Lipót sógorához), mert fontos közlendője van.
A silbakok rögtön látták, hogy egy elmeháborodottal van dolguk, ezért inkább hazavitették. Otthon váratlanul megnyugodott, sőt elfogadta az orvosa ebédmeghívását is. Kezdetben minden rendben zajlott, még dallal is szórakoztatta az orvos feleségét és két barátnőjét. Aztán Tisza István feldühödött és egy bottal betörte a szobában álló üveges szekrényt. Ekkor az inasa és az orvos a lakására kísérték. Egy rövid időre magára hagyták, hogy vizet melegítsenek és eret vágjanak rajta.
A férfi ekkor bezárta az ajtót és egy borotvával elmetszette a torkát. Mire nehezen bejutottak a helyiségbe, már haldoklott és perceken belül kiszenvedett.
Megjelent a Magyar7 2024/31. számában.
