Egy honvédszázados kalandjai Isztambulban
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából számos megemlékezést tartottak, cikkek, tanulmányok születtek, de a szabadságharc bukását követőn megindult menekülthullámról és elsősorban az Oszmán Birodalomban menedéket találó katonatisztekről kevesebbet cikkeznek vagy beszélnek. Igaz, hogy közöttük szép számmal akadnak kevésbé ismert személyek is, de emigrációs élményeik ennek ellenére nemcsak érdekesek, hanem tanulságosak is.
Ezúttal Blána Szilárd honvédszázados alakját idézném fel, akiről Szinnyei József 14 kötetes bibliográfiájában találtam igen kevés életrajzi adatot, miután az 1870-es években két könyvet is kiadott. Az egyik címe: Három világrészben (Viszontagságai és kalandjai), a másik – eléggé futurisztikusnak tűnő munka – címe Egy terv Magyarországnak, illetve fővárosának virágzóvá tételére, s ennek folytán a világkereskedelem és ipar közvetítő főpontjává leendő emelésére. Mindkét könyv címlapján a szerző neve után még ez olvasható: világtalan honvéd-százados.
Életének törökországi éveiről maga számolt be egy cikksorozatban, amely a Pesti Hírlapban jelent meg az 1860-as évek derekán. Ebből megtudhatjuk, hogy az angol isztambuli konzulátus helyezte védelem alá, és alezredesi rangban egy ágyúöntöde vezetője is volt. Biztonsági okokból azonban nem az eredeti nevén szerepelt az okmányokban, hanem Miccalatoként.
Az Oszmán Birodalom fővárosában egy örmény vendégfogadósnál lakott a tiszti szolgájával, akinek végül az élete megmentését is köszönhette. Egy éjszaka ugyanis a kapzsi örmény, miután meggyőződött róla, hogy Blána – mai szóhasználattal – anyagilag jól el van eresztve, azt ötlötte ki, hogy elteszi őt láb alól és megszerzi a pénzét. A tiszti szolga azonban álmatlanul feküdt az ágyán és meghallotta, hogy a fogadós besurrant a szobába. Az örmény azt hitte, hogy a két magyar mélyen alszik (a tiszti szolga is nagyokat horkolva mímelte ezt), ezért egy kis lámpát is gyújtott, és akkor legnagyobb meglepetésére két golyót kapott a kést tartó kezébe. Végül még örülhetett, hogy Blána kórházba vitette, de a jobb keze megbénult.
A Pesti Hírlapban megjelent sorozatból azt is megtudhatta az olvasó, hogy Blána az eunuchot lefizetve egy hárembe járt, majd egy török előkelőség révén egy 16 éves rabszolganőt is szerzett magának, aki a háztartását vezette. Az 1850-es évek végén Franciaországban élt, majd Magyarországra visszatérve Pesten lett vendéglős. 1869-ben elvesztette a szeme világát. A fentebb említett két könyvének kéziratát már vakon diktálta, ezért is olvasható a világtalan jelző a címlapon.
Megjelent a Magyar7 2024/49. számában.
