Egy beosztott jellemzése feletteseiről
Bátori Schulcz Bódog (1804–1885) az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc egyik legderekabb ezredese volt, aki 23 csatában tüntette ki magát. A Bátori nevet (bátorságára utalva) a honvédektől kapta, később hivatalosan is felvette. Sokan már a harcok idején úgy látták, hogy megérdemelné a tábornoki rangot, de erre a kinevezésre végül nem került sor.
Klapka György helyetteseként a komáromi vár hős védőinek egyikeként kapott közkegyelmet 1849 októberében. Ennek ellenére a következő években az osztrák hatóságok többször is zaklatták, rövid időre bebörtönözték. Később többször is kihallgatták, miután egy kávéházban, ahol ő is ott ült az asztalnál, valaki arról beszélt, hogy Magyarország hamarosan köztársaság lesz. Ezt nem Bátori mondta, ennek ellenére a besúgó jelentése alapján őt, sőt esperesként szolgáló testvérét, valamint Szevér János káplánját és az esperes gazdasszonyát is kihallgatták. Végül tisztázódott az ügy, és ezt követően már békén hagyták. A következő évtizedekben haláláig Garamkövesden, lelkész testvérénél lakott, sírja az esztergomi Honvéd-emlékparkban található.
1870-ben megjelent emlékirata az 1848/9-ki szabadságharczból, amelyet Egervári Ödön honvéd-huszárhadnagy adott ki és rendezett sajtó alá. Az igazság az, hogy Egervári a saját szavaival mondja el az eseményeket, nyilván Bátori Schulcz feljegyzései és szóbeli közlése alapján. A könyvben olvasható a legtöbb ütközet – amelyben Bátori Schulcz részt vett – részletes leírása, ezúttal azonban az utolsó fejezetet vegyük górcső alá, amelynek címe: Klapka György és Görgey Arthur jellemzése.
Bátori Schulcz Bódog Görgeinél 14 évvel, Klapkánál 16 évvel volt idősebb, és miután 20 éves korától katonáskodott, a szabadságharc idején már 25 évnyi harctéri tapasztalattal rendelkezett. Joggal mondhatott tehát véleményt parancsnokairól. „Mindkettő fiatal, 29–30 éves, szellemdús vérmes, ideges s egy kissé higgadt véralkatu, külsőre nézve szép, karcsu termettel s jó arczvonásokkal megáldott férfiak voltak, egészben véve, mindkettőnek külalakja kellemes hatást gyakorolt a szemlélőre” – olvasható a könyvben. A továbbiakban Bátori Schulcz azt fejtegeti, hogy a két tábornok jelleme még nem alakult ki véglegesen, mivel a férfiak „jellemszilárdsága” csak harmincéves koruk után állapodik meg. Példaként Julius Caesart említi, aki „csakis 30-ik életéve után lépett fel a tevékenység terére, s csak azután lett nagyjá, nagy hősi tettei s országlása által.” A két férfi „kineveztetése általános visszhangra talált – írja –, mindkettőnek tehát tudni kellett, hogy az ország és a kormány számot kér tetteikről, felelőségre vonandja őket, s föltétlen engedelmességet követel tőlük, mert arra fel van jogositva. Engedelmeskedni minden állampolgárnak szent kötelessége.”
A tapasztalt katona feltételezi a két fiatal parancsnokról, hogy csalhatatlan stratégák, zsenik és diplomáciai tapintattal is rendelkeznek. Ez alatt azt érti, hogy mindig alá vetik magukat a kormány döntéseinek. Bátori Schulcz szerint azonban Görgei döntésével, hogy Világosnál leteszi a fegyvert, megsértette a nemzet méltóságát és semmit nem mentett meg.
Ezt összefüggésbe hozza határozatlanságával és makacs engedetlenségével. A másik oldalon Klapkát dicséri: „A komáromi várnak föltételek melletti átadása által a nemzetnek fegyverbecsületét menté meg. Mint harczász tiszteltetett, mint hadvezért alattvalói s a nép egyiránt szerették.” Az emlékiratokat sajtó alá rendező Egervári szerint azonban egyiküket sem tartja kitűnőnek, viszont Perczel Mórról azt írja, mint „Deus ex machina merült fel az 1848–49-ki szabadságharczunk nagy terén” valóban szép, fényes és dicséretes hadi tettekkel fejezte be pályafutását. „Ő az, aki elismerést érdemel.”
Megjelent a Magyar7 2025/25. számában.
