2021. július 4., 10:43

Az Isten kardja

Pátzay Pálnak (1896–1979), a magyar szobrászat egyik jeles 20. századi képviselőjének a mestere 1912–1914 között a Képzőművészeti Főiskolán a pozsonyi születésű Radnai Béla (1873–1923), jelenleg a pozsonyi Medikus-kertben álló, meglehetősen hányatott sorsú Petőfi-szobor alkotója volt. Egyéb munkái is ékesítették a köztereket, ezek közül 1919-ben az új „honfoglalók” többet leromboltak.

isten kardja

Tanítványának, a kapuvári születésű Pátzaynak is számos köztéri szobra található Magyarországon. Egyik alkotását, a komáromi császári és királyi 12. gyalogezred I. világháborús emlékművét, amelyet 1941-ben helyeztek el, 1945 után megsemmisítették. A székesfehérvári Városháza téren áll A tízes huszárok emlékműve, amelyet 1939-ben avattak fel. Ezzel kapcsolatos a következő történet.

Kozma Miklós (1884–1941), a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió legendás vezérigazgatója, majd belügyminiszter (közben egy ideig honvédelmi miniszter) maga is ebben a lovasezredben szolgált annak idején, és elhatározta, hogy a saját költségén szobrot emeltet a derék huszárok emlékére. Megbízta Pátzay Pált, hogy készítse el a lovas szobrot, és teljesen a művészre hagyta, milyen legyen. A kész mintát Kozma Miklós néhány egykori katonatársával szemrevételezte afféle zsűriként.

A nem éppen műértő tisztek kissé meghökkenve mustrálgatták a nyugalmat árasztó lovat, amelynek hátán egy mezítelen férfialak ül, jobb kezében egy méretes pallossal.

A derék huszárok eleinte szótlanul bámulták a művet, majd az egyikük megkérdezte: „Kedves mester, értjük mi, hogy a ló éppen lépni készül, sőt azzal sem lenne gond, hogy egy ruhátlan férfi jelképezi a huszárokat, de mondja csak, ki a fene látott már ekkora kardot?” Pátzayt szemmel láthatóan meghökkentette a kérdés, és egy pillanatra eltűnődött azon, hogyan magyarázza el ezeknek a jóembereknek egy művészi alkotás természetrajzát, miképpen próbálja velük megértetni a szoborszerkesztés törvényszerűségeit, a forma és a kompozíció bonyolult viszonyait.

Majd hirtelen feltalálta magát, és határozottan, talán kissé kioktató módon megjegyezte:

Tisztelt uraim, nos ez a fegyver, amit az alak a kezében tart – az Isten kardja!”

A válasz nyomán a derék hadfik ábrázata felderült és álmélkodva jegyezték meg többen is: „Az Isten kardja…?! Az már egészen más. Remek, nagyszerű!” – és mindenki igyekezett kezet szorítani a mesterrel, aki már kissé sokallta is ezt a túláradó lelkendezést.

Egyedül Kozma Miklós nem csatlakozott a gratulálókhoz, látszott rajta, hogy valami furdalja az oldalát.

Kifelé menet halkan meg is jegyezte Pátzaynak: „Ne haragudj, barátom, egy kicsit kellemetlen helyzetbe hoztál. Igazán elmondhattad volna nekem előre, hogy az az Isten kardja.” A művész tömören csak ennyit válaszolt: „Sajnos, nem tehettem. Nekem is alig néhány perce jutott az eszembe.”

Megjelent a Magyar7 2021/26. számában.

Megosztás
Címkék