A torpedókirály
Eötvös Károly (1842–1916) korának egyik legnevesebb ügyvédje, a tiszaeszlári vérvád nemzetközi érdeklődés kísérte perében ő képviselte a vádlottakat, és elérte a felmentésüket.
Országgyűlési képviselő, közkedvelt társasági szereplő volt, de jó tollú elbeszélő is. Két kötetben megírta utazását a Balaton körül, felidézve benne sok kiváló kortársát, és a történeteket megfűszerezte humoros anekdotákkal. 1906-ban jelent meg Nagyokról és kicsinyekről című portrégyűjteménye, ebben örökítette meg az első hatékonyan működő önjáró torpedó megalkotójának alakját.
Robert Whiteheadről (1823–1905) van szó, aki iskoláit még Angliában végezte, de 20 éves korától külföldön élt és tevékenykedett.
Milánóban textil- és selyemszövő gépeket gyártott, de hamarosan egy nyugodtabbnak tűnő helyre, Triesztbe költözött a családjával. Itt értesült arról, hogy a már nem Olaszországhoz, hanem osztrák fennhatóság alá tartozó Fiuméban egy hadihajókat gyártó vállalat működik. Felajánlotta szolgálatait a Stabilimento Tecnico Fiumano nevű cégnek. Ez élete nagy lépésének bizonyult, mert ettől fogva ebben a városban élt, amely az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttekor Magyarország egyetlen jelentős adriai kikötője lett.
Ennek köszönhetően az első önjáró, víz alatt haladó torpedó tulajdonképpen magyarországi találmánynak is nevezhető.
A fegyver ötletét a fiumei születésű Giovanni Luppis (1813–1875) tengerésztiszt sugallta, aki már kísérletezett egy kisebb méretű, gőzzel vagy sűrített levegővel hajtott, robbanószerkezettel felszerelt csónakkal, amely célba éréskor felrobbant volna. A gond az volt, hogy a partról kellett irányítani két kötél segítségével. Luppis és a fiumei cég vezetője 1864-ben ismerkedett meg egymással. Whitehead nyomban belefogott a vízi fegyver tökéletesítésébe. Megszületett a Minenschiff nevű torpedó, amelynek átmérője 355 mm, hossza 3,35 m, tömege 136 kg volt és 8 kg robbanóanyagot szállított.
A műszert, amely szabályozta a torpedó folyamatos víz alatti haladását (0–8 m mélységben) Whitehead tervezte.
Megnövelte a méreteket, ami nagyobb légtartály és robbanótöltet beépítését is lehetővé tette, miáltal a torpedó hatótávolsága és rombolóereje is megnőtt. Az új fegyver a külföld érdeklődését is felkeltette. Az akkor legnagyobb tengeri hatalomnak számító Anglia azon nyomban szerette volna megszerezni a berendezés leírását, elvégre a feltaláló is angol volt. De adjuk át a szót Eötvös Károlynak, ahogyan ő ezt magától Whiteheadtől hallotta:
„Az angol kormány nem tűrhette, hogy ő idegen országból, idegen gyárakból szerezze be torpedóit. Meg akarta venni a torpedókirály titkát. Meg is vette.
De a sok tudós ember mégis tévedett. Otthon mégsem tudtak tökéletes szerszámot készíteni. Lekonyult, elsüllyedt, ide-oda cikázott vagy félúton megállt valamennyi. Hiába fizették a hatmilliót. Nem maradt más, mint újra megvenni a titkot. Küldöttség jött a torpedókirályhoz, újra megalkudni. Whitehead azt felelte:
— Nekem csak egy titkom van. Azt az egyet eladtam, az árát fel is vettem, újra hát el nem adom. Hanem ha rosszul tanulták meg az urak: hát tanulják meg jól.
És megtanította az angolokat. Jól és ingyen. Nem fogadta el az újabb hatmilliót.”
Megjelent a Magyar7 2021/31. számában.
