A Szent korona útja Bécsből Budára
A magyar királyi koronáról a legtöbben azt hiszik, hogy azt I. (Szent) István királyunk kapta II. Szilveszter pápától 1000-ben. Akkor valóban történt ilyen adomány, de a ma ismert korona jóval későbbi alkotás, mivel az első korona az államalapító király halálát követő zűrzavaros évtizedekben visszakerült Rómába, a mai korona alsó része valamikor az 1070-es évek derekán érkezett Bizáncból és később további elemek beépítésével szerkesztették egységes koronává.
1256-ban nevezték először „szent koronának”. A következő évszázadokban a korona sok helyen megfordult, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, erről seregnyi tanulmány és könyv született. Ezúttal a magyar korona Bécsből Budára történt háromnapos „utazásáról” lesz szó.
1712-től 1784 áprilisáig a szent koronát a pozsonyi várban őrizték, de II. József császár (a „kalaposkirály”) elrendelte, hogy ott rendezzék be a kispapok szemináriumát és a koronát pedig szállítsák Bécsbe, ahol a császár kincstárában, egy üvegalmáriumban helyezték el. Azon a napon (1784. április 13-án) egyébként – egy korabeli feljegyzés szerint – abban az évben először mennydörgött az ég és hatalmas záporeső zúdult Pozsonyra.
Keresztesi József (1748–1812) református lelkipásztor, aki egyházi énekek, nyelvészeti tárgyú művek szerzőjeként volt ismert, arról is nevezetes, hogy naplót vezetett és ebben részletesen beszámol a korona Budára szállításáról. Mint ismert, II. József nem volt hajlandó magyar királlyá koronáztatni magát, ehelyett az elnémetesítés politikáját erőltette és bár sok előremutató elképzelése volt, „reformjai” a magyarok körében nem arattak sikert, sőt szinte minden társadalmi rétegben ellenállást szültek és halála egyáltalán nem okozott megrendülést. A császár egyébként nemcsak művelt, hanem okos ember is volt, belátva elképzelései kudarcát 1790. február 20-án bekövetkezett halála előtt három héttel a legtöbb rendeletét visszavonta és utasítást adott a magyar korona Budára szállítására is.
Az útvonal mentén és az egyes megállóhelyeken nagy tömeg várta a hat ló vontatta három üveges hintót. A középsőben szállították a „veres bársonyos ládában” elhelyezett „klenódiumokat”. Az őket kísérő négylovas hintóban utaztak a cselédek. Pozsonyban, Győrött, Esztergomban és Budán is ágyúlövésekkel, harangok kongatásával, muzsikával fogadták a koronát, de végeredményben az egész ország örömünnepet ült a korona hazatérése alkalmából. Több helyen is elhangzott a kiáltás: „Éljen a magyar szabadság!”. A szegények között cipókat osztogattak és sok hordó bort is csapra vertek ezekben a napokban.
Budán táncmulatságokat is rendeztek az arisztokraták. Az egyiken Vay Miklós tábornok szerette volna bemutatni az akkoriban népszerű alkimista tudományát. Ehhez egy serpenyőben tűzre is szüksége volt, ami azonban szerencsétlen módon oldalra borult és felgyújtotta az egyik hölgy haját. Azt tőből le kellett vágni és fekete selyemkendővel kötötték be a fejét. „Úgy nézett ki, mint valami úri ruhába bújt pór menyecske” – írta egy szemtanú.
Megjelent a Magyar7 2026/27. számában.
