A megrögzött szállodalakó
Szilárd Leó (1898–1964) a 20. századi természettudomány történetének egyik legkülönösebb alakja volt. Középiskolás korában még nem tudta eldönteni, hogy milyen területen folytassa tanulmányait, végül a fizika mellett kötött ki. Később – már a második világháború után – a biológiára váltott, hogy aztán az atomfegyverek elleni harc egyik szószólójaként politikai aktivistaként fejezze be földi pályáját. Nem sokan tudják, hogy a Moszkva–Washington közötti forródrót ötlete is tőle ered.
Szilárd Leó a világ legjelesebb tudósaival ápolt kapcsolatokat, és ötleteivel, merész elképzeléseivel inspirálta is őket. Albert Einsteinnel (1879–1955), akit elsősorban elméleti fizikusként tartunk számon, közel tíz olyan szabadalmat publikáltak közösen, ami gyakorlati szempontból volt jelentős és távol állt mind az Einstein által kidolgozott relativitáselmélettől, mind pedig a neutronok szabályozott gyarapításának Szilárd által felismert lehetőségétől.
Egyik találmányuk például egy tragikus eseményről szóló újságcikk nyomán született. Egy család életét vesztette, amikor hűtőszekrényük meghibásodott és mérgező kén-dioxid gáz árasztotta el a lakást. Megterveztek egy biztonságos, mozgó alkatrészek nélkül működő hűtőszekrényt, amelynek lelke egy elektromágneses pumpa volt. Ez cirkuláltatta a hűtőfolyadékot. Sajnos azonban egy nagy hiányossága is volt: túl zajosan működött, ezért sosem került forgalomba. Az elképzelésnek később (1942 táján) mégis hasznát látták, mégpedig Chicagóban, ahol Szilárd Leó Enrico Fermivel (1901–1954) közösen megépítette az első atomreaktort és ebben a találmány fontos szerepet kapott.
És ha már szóba került az amerikai nagyváros meg az ott megépült nukleáris erőmű (amelyet általában atommáglyaként emlegetnek), el kell mondani, hogy Szilárd javaslatára grafittömböket alkalmaztak a neutronok lassítására. Az olasz fizikus szerette volna, ha a csapat tagjai mindenfajta munkába bekapcsolódnak, történetesen a grafittömbök elhelyezésébe is, ami egyébként eléggé piszkos munka volt. Szilárd azonban inkább felfogadott egy sereg fiatalembert erre a munkára, ami felbosszantotta Fermit és ezt szóvá is tette. Mire a magyar tudós azt válaszolta, hogy ő sokkal hasznosabb tud lenni, ha az idejét gondolkodással tölti.
Korábban, amikor Szilárd Leó még Londonban élt, szintén sokat gondolkodott, legszívesebben egy fürdőkádban, mert annak vizében fel tudott melegedni, miután a központi fűtés meglehetősen rosszul működött a lakásban. Akkoriban jött rá a láncreakció elvére is, amely az atomenergia hasznosításának az alapja.
Szilárd Leó egy örökké vándorló, sok helyen élő ember volt, és rendszerint valamilyen szállodában rendezte be a lakóhelyét. Volt két összepakolt bőröndje, ebben tartotta a legszükségesebb holmiját, és amikor ismerősei ennek okáról faggatták, csak annyit mondott: „bármikor képes vagyok tovább állni, ha a politikai helyzet ezt indokolttá teszi”. Már elmúlt ötvenéves, amikor megnősült, de feleségével csak legutolsó éveiben élt egy háztartásban.
A házasságuk első éveiben távol laktak egymástól és csak olykor-olykor jöttek össze valamelyik szállodában, ennek ellenére nagyon harmonikus volt a viszonyuk.
Mint fentebb már utaltam rá, Szilárd Leót a fizika helyett egyre jobban a biológia kezdte érdekelni és ezen a téren is sok ötletével, elképzelésével ösztönözte munkatársait. Hatvanadik életévéhez közeledve rákot diagnosztizáltak nála és az orvosok sugárkezelést javasoltak. Ő azonban úgy értékelte a helyzetet, hogy az ajánlott dózis nem elegendő, ezért maga dolgozta ki a kezelési tervet. Ez helyes döntésnek bizonyult, mert még több mint öt évvel meghosszabbította az életét. Amikor szívszélhűdésben elhunyt és felboncolták, a ráknak már nyoma sem volt a szervezetében.
Megjelent a Magyar7 2026/37. számában.
