A krimitől a tudományos ismeretterjesztésig
Diákkoromban előfizetője voltam az Élet és Tudomány című hetilapnak, amelyet 1946-ban a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert alapított, de az 1950-es és 1960-as években már Vécsey Zoltán (1892–1984) volt az egyik meghatározó szerkesztője és számos cikkének a szerzője. Elsősorban a földrajzi ismeretterjesztés területén jeleskedett, több könyvét is őrzöm (Elpusztult népek, elpusztult kultúrák; Dél-Amerika stb.).
Azt csak jóval később tudtam meg, hogy Vécsey Zoltán bár Erdélyben (a Brassó megyei Fogarason) született, az 1910-es évektől kezdve egészen 1933-ig a mai Szlovákia területén élt. Teológiát végzett Budapesten, majd premontrei rendi tanár lett és 1914–1919 között a kassai premontrei főgimnáziumban tanított. Már ekkoriban komolyan foglalkoztatta az írás, Bestia címmel egy színművet is papírra vetett, ezzel azonban összetűzésbe került a főnökeivel, kilépett a rendből és otthagyta a munkahelyét is. A továbbiakban újságíróként kereste a kenyérre valót.
Néhány évig a Kassai Napló munkatársa volt, amely számos akkor jelentkező fiatal felvidéki írónak és publicistának (Győry Dezsőnek, Márai Sándornak, Mihályi Ödönnek, Vozáry Dezsőnek, sőt még Fábry Zoltánnak is) kínált fórumot.
A lap azonban 1925-től kezdve egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, amit elsősorban a mindinkább bulvárosodó Kassai Újság kíméletlen konkurenciája okozott és 1929-ben megszűnt. Vécsey Zoltán viszont már 1925-ben távozott a lap munkatársai sorából (egyébként ebben az évben jelent meg első, önéletrajzi jellegű regénye is, János pap címmel) és a Prágai Magyar Hírlap (PMH) egyik meghatározó cikkírója lett. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy kisebbségvédelmi cikkei miatt több alkalommal is elkobozták az ellenzéki lap példányait.
1932-ben a PMH folytatásokban közölte Pater Laurentius titka című regényét, amelyet az első csehszlovákiai magyar krimiként is aposztrofálnak. Tudomásom szerint könyv alakban nem látott napvilágot.
A legnagyobb vihart azonban A Síró város című regényével kavarta, amelynek első kiadását a hatóságok bezúzatták. Jóval később mégis megjelent ez a háromkötetes munka, amely lényegében Kassa 1919-es cseh megszállásának a krónikája. De még 1945 után is a tiltott könyvek listáján szerepelt Magyarországon.
Miután Vécseyt 1933-ban kitiltották Csehszlovákiából visszatért a gimnáziumi, később pedig a főiskolai katedrára. Igazi nyelvtehetség volt, hiszen angolul, franciául, olaszul, görögül, csehül, szlovákul, oroszul és latinul is beszélt, sőt írt.
1945 után a szépirodalom már nem igazán érdekelte, tehetségét inkább a tudományos ismeretterjesztés területén igyekezett kamatoztatni. Az Élet és Tudomány mellett egy másik lapnak is a meghatározó munkatársa, 1958–1967 között pedig a főszerkesztője volt. Ez volt A földrajz tanítása, amely egy kéthavonta megjelenő módszertani folyóirat volt.
A róla szóló megemlékezésekben viszonylag kevés szó esik a sakkozó Vécseyről, pedig ezen a téren is jelentős dolgokat vitt végbe.
1918-ban Kassán egy nagy nemzetközi sakktornát szervezett, amelyet a bazini születésű Réti Richárd (1889–1929) nyert meg. Olyan kiválóságok játszottak ezen a versenyen, mint Carl Schlechter (1874–1918), Ernst Grünfeld (1893–1962), Milan Vidmar (1885–1962), Breyer Gyula (1893–1921), de meghívására megfordult Kassán két sakkvilágbajnok is: Emanuel Lasker (1868–1941) és Alekszandr Aljechin (1892–1946), akik szimultánt játszottak. Maga Vécsey elsősorban levelezői sakkversenyeken jeleskedett, de gyakran írt sakktörténeti cikkeket is. Prágában újságíróként élve gyakran játszott a cseh fővárosban rendezett mestertornákon.
Megjelent a Magyar7 2025/11. számában.
