2021. január 15., 11:44

A Csemadok-díjak átadása júniusban lesz, a kitüntetettekről műsor készül

Portálunkon korábban már közzétettük az idei Csemadok-díjasok listáját és arról is írtunk, hogy a magyar kultúra napján, vagyis január 22-én a szokásos galántai díjátadó gála – a koronavírus-járvány miatt – elmarad. A kultúrakedvelők azonban nem maradnak ünneplés nélkül, hiszen a ma7 médiacsalád, amely a Csemadok stratégiai partnere, egy műsorfolyammal tiszteleg a kitüntetettek és a magyar kultúra napja előtt.

A Lukanényei Citerazenekar a 2020-as galántai díjátadón
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára portálunkat úgy tájékoztatta, mivel mindenképpen szerették volna közönség előtt, a megfelelő tisztelet mellett átadni a díjakat, nem pedig postán elküldeni, ezért döntöttek úgy, hogy a nemzeti összetartozás napján, június 4-én adják át azokat a kitüntetetteknek.

Éberhardon minden évben olyankor ökumenikus istentiszteletet tartanak és a művelődési házban is van egy tanácskozás. Általában 100-150 ember mindig összejön. Reméljük, addigra a járványügyi helyzet megengedi, hogy legalább ott át tudjuk nyújtani az elismeréseket. Akkora rendezvényben, mint a galántai, idén sajnos nem gondolkozhatunk. A ma7.sk hírportálon viszont, mely tavaly élőben közvetítette a díjátadó gálát, megtekinthető lesz egy emlékműsor, ahol többek között bemutatásra kerülnek a díjazottakat”

– tájékoztatott a titkár.

A Csemadok országos rendezvényeinek megtartásról szólva, ahol akár több száz, esetleg több ezer ember is össze szokott jönni, elmondta, azok még úgymond a levegőben lógnak. Nem tudni, hogy alakul a járványhelyzet. Mint ahogy azt sem, hány embert sikerül beoltani a következő hónapokban.

Kérdés az is, vajon az oltás esetleg nem lesz-e a feltétele annak, hogy valaki nagyobb rendezvényen részt vehessen. A tervezés éppen ezért nehézkes, nem lehet előre látni az eseményeket. Az újratervezések és átszervezések idejét éljük, de nincs más út, ha nem akarunk teljesen élő kultúra nélkül maradni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.