A nagy lecsó-körkép – variációk határon innen és túl
Fröcsögősen szaftos, a szalonnától ragacsos, a tojás-tejföltől krémes és néhol szemérmetlenül csípős az igazi lecsó, azaz a nyári manna. Mindenki máshogy eszi, mindenki másképp készíti, de az bizonyos, hogy a magyar ember szereti. Kevés dolognak örülünk jobban, mint az év első friss lecsójának.
Izgalmas kutatásba kezdtem évekkel ezelőtt, hiszen legalább annyi szaftos történet fonja körbe a receptmeséléseket, mint a legjobb fodrászatokban a várakozó hölgyeket. Ezeknek a hosszú beszélgetéseknek pedig az az eredménye, hogy mindig elkészítek egy újabb változatot, lássuk, melyik lecsó a legjobb. Éppen ezért az itt található recepttár már mind kipróbált, nagyon különböző, de egyesével isteni költemény a saját receptem mellett. Bizony kérem, ezek „csak” lecsók, amit jobbára, mi is reggeliként vagy vacsorára fogyasztottunk, ez idáig…
Egy nagy adag füstölt „adidasz szalonna” (felvidéki megnevezés: legalább 3 csík húsréteg legyen benne), 2 nagy fej vöröshagyma, hogy „szottya” legyen. 1 szál csípős, füstölt, félkemény kolbász. Sok közepesen nagyra karikázott paprika és a paradicsom fele.
Különös gondolat, de az egyik kapocs lehetne a lecsó az országok között, vagy éppen vitaforrás is. Majdnem minden paprikát termő országnak megvan a hasonló, ám saját változata, amihez ragaszkodik. Említhetném itt a spanyol, az olasz vagy a francia lecsót, de most maradok a magyar szájból elhangzott recepteknél.
„Így főzzük, hogy is lehetne másképp!?” – mondattal végződik minden lecsó sztori, legyen az Erdélyben, a Felvidéken, a Rábaközben, Kárpátalján vagy Budapest kellős közepén.
„Zsíron hagymát dinsztelünk, sok paprikát, paradicsomot teszünk bele. Dinsztelt padlizsánt, esetleg cukkinit is, s ha kell tojást, de semmi más. Nagy karéj pityókás kenyérrel esszük, ha nincs más.
A lecsó-történetek javarészt úgy kezdődtek minden háznál, hogy „akkor főztük, ha nem volt más”. Ez azonban egyszer csak megváltozott, pedig korábban is a jó pörköltnek, a resztelt májnak, a halászlének, sőt, Kárpátalján még a töltött káposztának is ez volt az alapja. Majd egyszer csak dödöllével, házi tarhonyával és galuskával kínálták.
„Úgy emlékszem anyám is így csinálta, szerettük, de azért annyira mégsem. Volt benne szalonna, hagyma, paprika, paradicsom és dödöllével ettük. Ja, az jó volt, az unokák is így szeretik. Anyám Zala megyéből származott, talán ezért a dödölle, de hát, ahogy az emberek, úgy a receptek is keveredtek, ugye.”
És láss csodát, fordult egy nagyot a világ! Ami korábban mindenkinek a kertben termett, azt ma már árgus szemekkel keressük a piacon, és örülünk egy kosár igazi, ízes zöldségnek, mint Jancsi Iluskának. A dödölle pedig szintén az egyszerű, olcsó és laktató ételek egyike, ami ma már szintén kincs.
Ugyanis akkor kezd el valaki dödöllét készíteni, ha szabadságra megy, tarhonyát pedig már csak nyugdíjasként, vagy akkor sem. Pontosan ezért lett nagy kincs az egyszerű és nosztalgikus ételek sora, mert idő- és munkaigényesek és mi mindkettővel szeretünk spórolni. (Mindig tisztelet a kivételnek!)
Pár kiló paprika és paradicsom, de a paprika több legyen. Jól pirítsd le, és addig meg se sózd. Mikor megkapta az alját, jöhet a só és a lényeg, a füstölt kolbász, a debreceni és a virslik. Fontos, a paradicsom héját húzd le, hogy ne pöndörödjön később a szádban!”
Az említett receptek egyszerűsége azonban azt vonja maga után, hogy szinte mindenki el tudja készíteni, persze a saját maga módján. Nem szükséges a magyar makacsságra hivatkozni, más országban éppen úgy ölre mennek az emberek a szüleiktől tanult receptért. Láttam már lecsóvitában repülni fakanalat, kettétépett szalmakalapot és erősen megszorított gallérpárost is... Lecsópletykáim kedvence pedig az, amikor valaki kifelejtette belőle a hagymát, amiért nemcsak a fazekat borították ki, de aki főzte, azt is bokán rúgták, így a lecsó és a szakács is a földre került. Aki nem hiszi, járjon utána!
Végtelen a lecsóreceptek sora. A romák csirkecombbal és cigány kenyérrel (bodag) eszik, de láttam már füstölt csülökkel és a szerbeknél belekevert árpagyönggyel, tarhonyával is.
Készítettek már lecsós fagyit, a séfek pedig krémet, levest és aszpikot is szívesen szolgálnak fel belőle. Külföldön csodálkoznak a mi füstölt ízesítéseinken, mi pedig a spanyolok paradicsomosságán. Egy szónak is száz a vége, a lecsó apropót ad a nyáron mindenhez: beszélgetéshez, vitához, barátkozáshoz, közös főzéshez és egy jó pohár bor felhörpintéséhez, hiszen kevés ilyen népszerű étel van, mint ez a mi, határokat is leromboló lecsónk.
Megjelent a MAGYAR7 28. számában.
