Egybeolvasva Mázik István közel 130 versből álló „versregényét”, egy mélyen vallásos ember- és élethívő költő világa bontakozik ki előttünk.
Kányádi Sándor Két nyárfa című költeménye nemcsak a szerelemről beszél.
1961-ben Balatonfüreden gyógykezeltette magát, s több versében is megörökítette a balatoni tájat és Füredhez kötődő érzelmeit, fát is ültetett a Balaton-parti sétányon, ahol ma szobra is látható.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Keszeli Ferenc felvidéki magyar költő, író, publicista.
Petőfi János vitéz című elbeszélő költeménye a versek, Móra Ferenc fentebb említett könyve pedig a próza világába vezetett be.
Nyolcvan éve, 1946. augusztus 13-án hunyt el Londonban Herbert George Wells angol regényíró, publicista, a tudományos-fantasztikus irodalom egyik klasszikusa.
Tartalmas és élvezetes együttlétet kívánunk a táborozóknak!
Legismertebb kötetei a Gyilkosok és szeretők, Az ifjú ember és a fehér bálna.
Elif Shafak Az isztambuli fattyú című regénye többrétegű, kulturális és történelmi szempontból érzékeny családregény.