Dienes András – aki Radnóti Miklós titkaiba halt bele
Ma nem sok kassainak mond valamit a neve. Igaz, a felvidéki magyar köztudat se tartja számon. Nagy magyar irodalmi titkok után kutatott, amibe végül ő maga is belehalt. Balassi Bálint, Petőfi Sándor és Radnóti Miklós titkokkal teli élete keltette fel az érdeklődését, előbbi kettőről regényt is írt, utóbbiról viszont a legelső mondatig se juthatott el, belehalt, mielőtt hozzáfoghatott volna a titkok leleplezésébe. Kora Scott kapitánya – ahogy egyik kései méltatója, Kőszegi Ábel nevezte –, elfelejtette, hogy magyar földön írónak lenni is veszélyes mesterség. Dienes András olyan irodalmi titkok után kutatott, amelyekről a honi irodalmi kánonok máig szigorúan hallgatnak.
Mire íróként letehette volna a névjegyét a magyar irodalomban, már csak a halálhíre (57 éves volt mindössze) keltett feltűnést. Alig egy év alatt (1961/62) három regénye is megjelent, amelyeknek főhősei Balassi Bálint és Petőfi Sándor voltak, de harmadik kedvence, akinek tragikus halála pontos körülményeit vizsgálta, sírba vitte. Ez a harmadik kedvenc nem volt más, mint Radnóti Miklós, akinek utolsó napjai helyszíneit maga is bejárta, sőt gyilkosai nevét is megnevezte, s egy táskányi dokumentummal felszállva a balatoni vonatra, elindult, hogy összerakja az évek során kikutatott titkokat, de a vonaton a táskának rejtélyes körülmények között nyoma veszett, s ez az akkor már szívbeteg embert annyira megviselte, hogy a vonatról leszállván a balatonalmádi üdülőben szívrohamot kapott, s meghalt. A budapesti lakásán sem találtak egyetlen szónyi feljegyzést se Radnótiról.
Engelmann András néven anyakönyvezték
E portré tragikus hősét, Dienes Andrást még Engelmann Andrásként anyakönyvezték 1904-ben Kassán. Apja honvéd százados volt, s apja a fiát is katonatisztnek szánta. Anyja vezetéknevét (Dienes) majd csak a negyvenes évek vérzivataros éveiben veszi fel, ezzel is jelezvén, hogy nem ért egyet a Horthy-kormány németbarát törekvéseivel, s amikor 1944 októberében az egyébként szintén kassai születésű Szálasi Ferenc és a nyilasok kerülnek hatalomra, Fiat Topolinójával balesetet provokálva nem teszi le a katonai esküt a nemzetvezető előtt, sőt felhasználva csendőrtiszti egyenruháját, emberek tucatjait menti a biztos halál elől, még a munkaszolgálatos Radnóti után is elutazik, de nem jár sikerrel.
Dienes a középiskolai tanulmányait Kassán és Szegeden végezte, utóbbi helyen érettségizett, s hiába foglalkozik már ekkor is írással; újságíróként és szépíróként is próbálkozik, nem is sikertelenül, a szülei kifejezett nyomására a budapesti Honvédtiszti Közigazgatási és Jogi Főiskola hallgatója lesz.
Annak elvégzése után 1928-ban avatják tisztté, s a Magyar Királyi Honvédségnél és a Magyar Királyi Csendőrségnél, mint hivatásos tiszt szolgált. 1928 és 1931 között zászlós, 1931 és 1935 között gazdász hadnagy, 1935 és 1941 között főhadnagy, 1941 és 1944 között századosi rangfokozatban szolgál. 1942 és 1944 között a Magyar Katonai Írók Köre titkári posztját is betölti, de egy Gobbi Hildával közösen rendezett illegális Petőfi-előadás miatt felmentették a titkári beosztásából. Szálasira viszont már nem hajlandó felesküdni, látja, hogy a háború a németek számára megnyerhetetlen, s a sokáig Horthyhoz hű katonatiszt a nemzeti ellenállást választja, s élete kockáztatásával menti a zsidókat és más veszélyeztetett embereket.
Felhasználva csendőrruháját, ahogy Illyés Gyula, Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Gobbi Hilda és még jó páran tanúskodtak a háború végeztével embermentő tevékenységéről. 1945 januárjában egy SS-osztaggal vívott tűzharcban súlyosan megsebesült. A világégés után a Magyar Államrendőrség egyik újjászervezője, a szervezési szabályzat megszerkesztője volt, a Szervezési és Kiképzési Alosztály, az Anyagi Osztály vezetője, alezredesi, majd ezredesi rangfokozatban.
Talán ennek is köszönhető, – hogy bár többször is a nyugdíjaztatását kérte – a Rákosi-terrort ő sem tudta elkerülni, a Rajk-per idején államellenes összeesküvés koholt vádjával letartóztatták és bebörtönözték. Előbb halálra ítélték, majd a büntetést 15 évi fegyházbüntetésre mérsékelték, s a váci politikai fegyházban raboskodott 1955. február 15-ig, míg feleségét és két lányát egy Heves megyei tanyára telepítették ki. 1955-ben amnesztiával szabadult. S mivel irodalomtörténettel hivatalosan nem foglalkozhatott, a Budapesti Textilfestő Üzemek filmnyomó textilmunkásként alkalmazta.
Csak 1957 elején rehabilitálták, s az Irodalomtörténeti Intézet tudományos kutatójaként dolgozhatott 1962-ben bekövetkezett váratlan haláláig. E rövid idő alatt még további nagyarányú Petőfi-kutatásokat végzett Magyarországon, Erdélyben és Felvidéken is. Nem véletlenül nevezték az egyik legtöbbet utazó magyar irodalomtörténésznek.
Végigjárta Petőfi életének főbb helyszíneit, kutatásokat végzett feltételezhető halála helyszínein is, ahol még egy dokumentumfilm is készült a közreműködésével, majd kutatásait felhasználva belekezdett egy új Petőfi-életrajzba, amelyet azonban befejezni már nem tudott. Míg a Radnóti-kutatásairól egy árva betű nem sok, annyi sem maradt fenn.
Dombormű, amely rajta kívül Petőfit és Radnótit is megörökíti
Az emléktábla-állítást 2020-ban annak a naphegyi háznak a lakói kezdeményezték, ahol 1957-től haláláig élt és dolgozott, s annak elkészítésével Gábor Emese Anna képzőművészt bízták meg.
Az elkészült „lélekszobor” nem csak Dienes arcvonásait igyekezett ábrázolni, hanem azt is beleálmodta, amit maga a személyiség képviselt.
A 80x60 centiméteres bronzalkotás jobb oldalán az egyik dimenzióban látható maga az irodalmár, balra pedig Petőfi és Radnóti, egy másik dimenzióban ábrázolva, immár nem domború megmunkálásban, hanem karcolva; így is érzékeltetve, hogy ők valójában Dienes gondolataiban élnek, lebegnek. De Dienes András nem csak e két tragikus sorsú költő életének és halálának körülményeivel foglalkozott behatóan, irodalmi és irodalomtörténeti munkássága jóval szerteágazóbb ennél. Újságíróként kezdte pályáját, első írásai a szegedi Délmagyarországban jelentek meg. S bár szülei óhajára apját követve maga is a katonai pályát választotta, katonai karrierje mellett továbbra is írt novellákat, később már regényeket is.
Első önálló kötete 1939-ben szülővárosában, Kassán jelenik meg még Dienes Andor néven. A müncheni döntés után kiadott Tavaszi portyázás elbeszéléseket tartalmaz kifejezetten a felvidéki fiataloknak.
Két évvel később szintén Dienes Andor néven a Nemzeti Könyvtár 56 darabjaként lát napvilágot Az ismeretlen front – Pandúrok és csendőrök című, hét elbeszélést és egy tanulmányt tartalmazó kötete, amely később évtizedekre indexre kerül. A negyvenes évek vérzivataros forgatagában írja meg első regényét is Balassi Bálint, vagyis Bogáncs kapitány életéről, de mire a kötet nyomdába kerülhetne, bevonulnak a németek, így azt majd csak halála évében, 1962-ben jelenteti meg a Magvető.
Lilabóbitás útszéli gyom,
árokpart árva éke,
talpig fegyverbe öltözöl,
pedig lelked csupa béke.
Neved gúnyolva mondja: szamár!
s gyűlölve mondja: tövis!
Pedig te csak élni akarsz, ha hazád
mostoha is.
Nem véletlenül idézi Szabó Lőrinc versét a regény írója, s nevezi el hősét Bogáncs kapitánynak. Balassi Bálint úgy a hőse ennek a regénynek, hogy a szerző néven – a történelmi nevén – egyszer sem nevezi művének fő alakját. Dienes sajátos stílusművészete – évszámok, biográfia, archaizálás és verejtékes korfestő-munka nélkül, csupán tájjal, levegővel, hatalmas pátosszal, dialógusokkal, a hegyek mögül érkező távoli villámfénnyel, szóval azzal a valamivel, ami megmagyarázhatatlan, már az első oldalakon kétségtelenné teszi az olvasó előtt, hogy a nem is a hazai földeken, hanem a hideg tenger partján lovagló csuklyásköpenyes zarándok, Bogáncs hadnagy, csak a véres magyar cinquecento költője, Balassi lehet. A XVI. század oltárplasztikájára emlékeztető, korhű és mégis modern regény az ő életét kíséri a lengyelországi kalandozásoktól haláláig – olvashatjuk a kötet fülszövegében.
A magyar irodalomban ez az első regényes munka a magyar irodalom egyik máig legrejtélyesebb alakjáról, akiről később Takács Tibor (Aranypávák az asszonyok), majd Benkő László (Balassi Bálint – Az „istentelen” magyar) írt regényt.
S ha már Takács Tibort említjük, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy másik alkalommal is közös témához nyúlnak, mégpedig a Rákóczi-féle szabadságharchoz, valamint annak egyik legellentmondásosabb alakjához, a felvidéki származású Ocskay Lászlóhoz, akit Érsekújvár fő terén fejeznek le árulás vádjával. A Farkasles című kisregény lesz Dienes András legolvasottabb munkája, amely az 1956-os első kiadás után még több alkalommal is megjelenik a kor népszerű könyvsorozatában (Delfin Könyvek), még az 1989-es rendszerváltás után is.
De ezek a történelmi korszakok csak alkalmi kirándulások voltak Dienes András irodalomtörténészi pályáján, fő kutatási területe Petőfi Sándor volt, nála többet senki sem tudott a világirodalom máig legismertebb magyar képviselőjéről.
Szinte minden helyet bejárt, ahol Petőfi megfordult, de mire hozzáfoghatott volna részletes Petőfi-életrajz megírásához, meghalt. Így csak részletek jelentek meg a kutatásaiból, köztük két regény, előbb 1961-ben a Négy nap című hadtörténeti regény, amely az 1848/49-es szabadságharc eseményeit, ezen belül a dévai legendás, de sokszor elfeledett visszamars (visszavonulási és ellentámadási) mozzanatait dolgozza fel; egy évvel később a Petőfi utolsó évét regényes formában feldolgozó, Az utolsó év című munkája, amelynek utolsó, Itt alszik a költő című monológjában részletesen ír a segesvári kutatásairól is, az elvetélt lehetőségekről, hogy megtalálják Petőfi testereklyéit, vagyis földi maradványait, amit évtizedekkel azelőtt már a pozsonyi születésű antropológus, Török Aurél is reménytelenül próbált megtalálni. Tudjuk, mostanában Barguzin környékére helyeződött át a kutatás helyszíne.
Dienes András személyes szívügye volt Radnóti Miklós gyilkosainak a megtalálása, ami viszont Petőfinél is sokkal veszélyesebb feladatnak ígérkezett, hisz még alig pár év telt el a költő tragikus halála óta.
Radnóti hamvait Abda határában találták meg, benne a híres notesszel, amely az utolsó verseit (razglednicák) tartalmazta. Radnóti testereklyéit Budapesten újratemették, bár tudjuk, azt a sírt a költő özvegye, Gyarmati Fanni sose látogatta meg, maga is úgy vélte, nem a férje nyugszik abban a sírban. Dienes, a volt csendőrfőhadnagy rendületlenül nyomozott, tanúkat is talált, akik látták Radnóti kivégzését, de azok bizony nem SS-legények, hanem magyar katonák voltak.
Dienes összerakta az összegyűjtött bizonyítékokat, s felszállt a balatoni vonatra, hogy az évek alatt összegyűjtött bizonyítékai alapján a nyilvánosság előtt feltárja a költő halálának a részleteit. Az iratokat tartalmazó kézitáska sose érkezett meg Almádiba, Dienes pedig pár nappal később szívrohamot kapott, s elhunyt.
Dienes András nevét évtizedekre elfújta a szél, mígnem az utóbbi években páran ismét felfedezték. Szűcs Gábor irodalomtörténész mellett egy fiatal újságíró, Ács Dániel, aki Nem tudhatod – Egy tarkólövés meghamisítása címmel írt érdekfeszítő munkát, amelyben párhuzamosan eleveníti fel Dienes András és Radnóti Miklós tragikus sorsát. Bizony, ideje volna mindkettőjüket visszacsempészni a köztudatba.
