Veres János, akinek a "bemutatkozó" kötete csak a halála után jelent meg
A Tornalján született Veres János a felvidéki magyar irodalom számára termékeny esztendőben, 1930-ban született olyanok társaságában, mint Dobos László, Duba Gyula, Fónod Zoltán, Török Elemér vagy a ma is köztünk lévő Szeberényi Zoltán. De amíg többségük Pozsonyban kereste a boldogulását, Veres János élete végéig Gömörben maradt. A „harmincasok” közül ő kért először bebocsáttatást a szlovákiai magyar irodalomba, s tehette, hisz jegenyesudár, közel kétméteres alkata „feljogosította arra”, hogy batyi állandó lakhelye ellenére magasról rálásson az ötvenes években induló harmadik nemzedékre, de mégis furcsa fintora a sorsnak, hogy ún. debütkötete csak hét évvel a halála után jelent meg Fekete május címmel. 25 éve nincs már köztünk Veres János.
Alig pár hónappal kerültük el egymást. 1999 nyarán halt meg, míg én pár hónappal később kerültem a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányára, ahol évekig dolgoztam együtt egyszem fiával, Attilával. Ő ugyan kényszerből mezőgazdasági egyetemet végzett, de nem tagadhatta meg apjától kapott génjeit, s egész életében a kultúra szervezése kötötte le ideje nagy részét.
Nagyszőllősi és gömöri gyökerekkel született Tornalján a Vasúti utcában, nem messze a vasútállomástól, ahol nagyapja vasutasként dolgozott. Itt is járt alapiskolába, de mire középiskolás lett, addigra már ismét háború dúlt a nagyvilágban, így a középiskolát már apja városában, Rimaszombatban fejezte be, mégpedig szlovákul. Mehetett volna ugyan Sárospatakra, de se akkor, se később nem volt képes elhagyni szülőföldjét.
Az 1949 és 1958 közötti szélsőséges évek döntő többségét itt töltötte, s bár ekkoriban még nem volt annyi turista arrafelé, mint manapság, számos neves emberrel ismerkedett meg.Így elsősorban Fábry Zoltánnal, akivel nagyon sokat beszélgettek költészetről és irodalomról, s aki nemcsak a pályakezdő fiatalembert segítette a tanácsaival, hanem később is figyelemmel kísérte a pályáját.
Több fontos tanulmányában (Harmadvirágzás, Kevesebb verset – több költészetet) is hosszasan értékeli a költészetét. Veres János össze is állít egy 75 versből álló kéziratot Fekete május címmel, amely elé ezt jegyzi fel: „Ezek az 1951-ig írott versek jelentik igazából a pályám kezdetét, de a körülmények alakulása miatt az ebben foglalt versek eddig még sehol nem jelentek meg, még a hozzám legközelebb állók közül is csak kevesen tudtak róluk. Ezek alapján fedezett fel engem Fábry Zoltán” – jegyezte fel a költő 1987-ben, s még el kell telnie közel további húsz évnek, míg 2006-ban a Madách Posonium Tőzsér Árpád szerkesztésében megjelenteti.
A fényes Sajó mellett születtem,
ott nőttem fel, mint katángkóró.
S a Rima partján költő lettem.
Két folyó között hánytak az évek,
s most lemondó arcomat mutatja
vizük, ha olykor tükrükbe nézek.
Varsóban és kesőbb Budapesten ez népfelkelésbe torkollott, de a tátrai szanatóriumi magányba nem igazán tör be, a cseh, szlovák és magyar vendégek (meg)gyógyulni vágytak leginkább, Veres és Fábry is folyamatosan szerelmes, s amikor nem éppen a szintén gyógyulásra vágyó hölgyek társaságát élvezik, akkor művészetről társalognak.
Itt ismerkedik meg Veres János Kónya Józseffel, a rádiós Bálint bátyóval, a cseh szobrász Milan Knoblachhal, aki 99 éves koráig eléldegél majd, de a fiatalon eltávozott remek szlovák karakterszínésszel, Braňo Koreňnyel és a mára teljesen elfeledett magyar íróval, Sásdi Sándorral is.
Ne feledjük, akkor már ott van egy kötetnyi kézirata. Ahogy egészségi állapota javul, a költő úgy válik egyre derűlátóbbá, a kor hurráoptimizmusa őt is elragadja, s alkotótársai többségével együtt ő is a rendszer „énekesévé” válik. Neve kötetben 1953-ban jelenik meg először az Új hajtások című antológiában, amely nyolc versét közli. Érdemes pát verscímet ideidézni: Közel a szabadsághoz, Először a tanulókörben, Az ellenség utolsó mohkánjai, Dolgozók a Tátrában.
Egy évvel később tovább szűkül az alkotói kör, Három fiatal költő címmel mellette már csak Török Elemér és Ozsvald Árpád neve szerepel a kötet borítóján. Fábry nincs elragadtatva a kötettől, s mint megállapítja, mindhárman többre mentek volna vele, ha önállóan jelennek meg. De a kritikus mégis leginkább őt biztatja a folytatásra. Azt csak a jövő dönti el, hogy mindhárman ott maradnak költészetünk élvonalában.
Hazatérve a Tátrából előbb betegmozgatóként dolgozik, miközben egyre inkább kiveszi a részét a helyi kulturális életből is. 1962-ben Mács Zoltánnal és Horváth Júliával létrehozza a később országos hírű Fáklya Irodalmi Színpadot, pár évvel később Szokolai Imrével, Bajnok Istvánnal és Danis Tamással a Tompa Mihály Klubot, amely a hatvanas évek második felében meghatározó ereje lesz a város magyar kulturális életének. Talán a hatvanas évek a legmeghatározóbbak az életében, s ennek terhe tapossa sárba a normalizáció idején, amikor évekig csak a Palócföld nyújt számára publikálási lehetőséget, s ekkor kerül előtérbe műfordítói tevékenysége is, lefordítja Andrej Skádkovič A gyetvai legény című elbeszélő költeményét, ahogy Ján Smrek és Pavel Bunčák verseit is. Ján Smrek rimaszombati látogatását valóságos népünnepély kíséri.
Egy évvel a hármas bemutatkozás után Ifjú szívem szerelmével címmel első önálló kötete is megjelenik, amelyet Fábry szavait kölcsönözve elsősorban a túláradó optimizmus jellemez.
Egy boldog induló e reggel!
Hullámzó búza, kövér csordák,
barna ifjak és derűs vének!
Virul és kacag ez az ország.
1956 az ő költészetét is kizökkenti a sodrásából, s évek telnek el, amíg ismét összeszedi magát, s kötettel jelentkezik. 1961-ben lát napvilágot a Tüzek és virágok című kötete, amelyben kezd visszatalálni kezdeti önmagához, s költői nyelve is véglegesül. A gömöri népköltészet mellett József Attila, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, valamint a kortársai közül Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István alakítják a nyelvét.
Költészete teljes pompájában 1967-ben a Fehér szarvas című kötetében mutatkozik meg.
A hetvenes években, a viszonylagos elhallgatottság éveiben előbb válogatott kötete jelenik meg, még a normalizációs időszak elején a Homokvirág, amely eredetileg nem válogatáskötetnek készül, de a tervezett kötet (Búcsú a nyártól) csak pár darabja kerül be végül a kötetbe. 1979-ig kell várnia az újabb kötetéig (Mikrovilág), amelybe egyre inkább betör a hazai táj, ahogy a közelítő tél gondolatvilága is. „Nem a nyers valóság költője volt, hanem a hangulatoké, az irreális érzelmeké, a megfoghatatlan impresszióké, a melankóliáé.
1989-ben a Madách már a rendszerváltás hajnalán újabb válogatott kötettel (Életút) szerette volna meglepni a költőt, de az örömbe nem kevés üröm is vegyült, a tervezett kötetet ugyanis alaposan kiherélték, s annak harmadát kidobták. Ezt adta ki Jéghegy címmel kilenc évvel később a Lilium Aurum. A kötet egyfajta gömöri időutazás is, hommage régi költőelődök és a gömöri táj előtt.
Melléte, Naprágy, Rakottyás,
Kerepec, Bakti, Guszona,
én üzenek most, senki más,
fáitok régi rokona.
Veres Jánosnak szerencséje volt, hogy a családja végig, halála után is mellette állt, így bár a hivatalos irodalompolitika nem sokat törődött vele (A Nyomkereső című kötet nem egész öt sort szentelt neki, de az elmúlt évtizedekben megjelent antológiák sem méltatták többre 3-4 versnél), felesége és fia jóvoltából halála után sem kopott ki a köztudatból.
Így jelenhetett meg hét évvel a halála után a Fekete május, s két évvel ezelőtt magánkiadásban válogatott versei a tanítvány, Mihályi Molnár László előszavával. S talán itt ildomos megemlíteni, hogy sógora, Habán Mihály is elsőrangú költő volt, akinek több kötete is megjelent Budapesten.
S ne feledjük, Veres János nemcsak kiváló költő volt, hanem legendás kultúrszervező is, akinek honismereti és publicisztikai munkássága is megkerülhetetlen.
A hatvanas években Földrengés után címmel elbeszéléskötete is megjelent, amely 11 elbeszélését tartalmazta. De megpróbálkozott a drámaírással is, a város történetének egyik jeles középkori eseményét feldolgozó drámája, A basa sípja 2013-ban jelent meg a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület kiadásában. S még életében megjelent egy ma már beszerezhetetlen honismereti lexikon is a tollából Széttekintés a Rimaszombati járásban címmel. De tervezte egy műfordításkötet s egy esszékötet kiadását is.
Szeberényi Zoltán szerint leendő monográfusára vár a hatalmas feladat, életművének teljes feltérképezése. Kérdés persze, ez a mai totális kultúra- és hagyományellenes világ szükségét érzi-e még valamikor, hogy elődei munkáját és értékeit számba vegye, s felmutassa példa követendő gyanánt.
