Trianoni ítéletidő Losoncon

2020. november 26., 17:57
Juhász Dósa János

A közelmúltban jelent meg az almágyi, de jelenleg Ajnácskőn élő Foglár Gábor Ítéletidő c. regénye, amelynek története azokban a bizonyos sorsfordító 1918-as őszvégi napokban játszódik Losoncon.

„Fiúk, lesz ez még így se!”

Amikor megismerjük a regény hőseit, Losonc még az Osztrák-Magyar Monarchia része, s amikor a regény a sorsára hagyja őket (reméljük, hogy csak ideiglenesen, s folytatása következik), a városba már bevonultak az új államalakulat katonái. S a nagyrészt magyar ajkú városból, „Felvidék Debrecené”-ből elég egy évszázad, hogy szinte az írmagja is kivesszen a magyarságnak.

Lehetett volna másképp is vagy törvényszerű volt a losonci magyarság bukása? S miért sikerült az Balassagyarmatnak, vagy Somoskőújfalunak, ami nem sikerült Losoncnak? Egy békebeli történet nem békebeli időkből.

100 éve (1920. június 4-én) a trianoni döntés végleg lezárta a határkérdést Magyarország és Csehszlovákia között, de a lényeg már 1918 utolsó s 1919 első heteiben eldőlt, az eredetileg kijelölt határvonal már csak apró részleteiben módosult a későbbiekben. Mivel Eduard Beneš ragaszkodott a Csallóköz megszerzéséhez, így a középső országrészben engedményeket tett, így az eredetileg tervezett Duna–Vác–Gyöngyös–Miskolc–Tokaj–Csap–Máramarossziget–Verecke vonal később jóval északabbra került. A vasútvonalak fontossága miatt viszont Füleket és Losoncot nem adták. S valószínűleg azért nem ragaszkodtak foggal-körömmel Balassagyarmathoz sem, ugyanis a tervekkel ellentétben a Monarchia széteséséig nem épült meg a Balassagyarmat-Zólyom vasútvonal.

Igaz, a losonciakkal ellentétben – bár a megszállók Losonc és Ipolyság után Balassagyarmatot is elfoglalják –, január 29-én a balassagyarmatiak a helyi vasutasok, diákok a közelben állomásozó magyar katonák segítségével kiverik a Cseh Légió katonáit, akik a laktanya mellett a vasutat és a postát szállták meg. A város 2005-ben meg is kapta a Civitas Fortissima, a legbátrabb város címet. S mi történt közben Losoncon, amelynek 1910-ben 12 939 lakója van, s ebből 10 634 tartja magyarnak, míg 1 675 szlováknak jegyzi magát? Alig 20 év alatt ez az arány teljesen megfordul majd, 1930-ban a 15 459 lakosából 8 725 már csehszlovák nemzetiségűnek vallja magát, míg magyarnak már csak 4 007 ember.

S alig merem ide írni a 2011-es adatokat, amikor a már több mint 28 ezres lakosság (28 475) döntő többsége (19 895) szlovák, s csak 2 660 magyar. Losoncon lassan már csak a temető árulkodik a város egykori magyar voltáról.

S egy nem is olyan régi, alig 30 éves személyes emlék, amikor két hónapot tölthettem a losonci kórházban, s bizony hetek teltek el úgy a betegszobában, hogy anyámon és az egyik orvosomon kívül magyar szót nem hallottam.

100 magyar baka

A Historium Kiadó az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából novellaírói pályázatot hirdetett, s végül a 12 legjobb munkát kötetben (100 magyar baka – Történetek az első világháborúból) is megjelentette. Erre a pályázatra jelentkezett Foglár Gábor is, aki egykoron a Füleki Gimnáziumban érettségizett, neve ismerős lehet a Tompa Mihály Országos Szavalóversenyről is,  s aki  jelenleg Almágyban és a határ túloldalán, Cereden tanít magyart és történelmet, de mellette íjakat is készít.

Nos, Foglár Gábor És mégis fordul a világ c. novellája is bekerült az antológiába, amely mint később kiderült, az Ítéletidő „előjátéka” lett. De hogy félreértés mégse essék, a novella a később elkészült regény utolsó fejezete lett, amely már  Losonc csehek általi megszállását, s az azt követő tehetetlen fogadtatást írja le, s amelynek utolsó mondata így hangzik:

És ez volt az a nap, amikor utoljára hallhattuk Ádám hangját, mielőtt megtörtént az, amire egyikünk se számított”.

Nos, ha valaki ezek után azt várta volna, hogy választ kapunk arra, mi is történt, meglepetésünkre Foglár Gábor nem innen folytatta az Ítéletidő cselekményét, hanem visszatér az előzményekhez.

Az Ítéletidő két főhőse két városi hivatalnok, akik Wágner Sándor polgármester alkalmazottjaiként koptatják a tintát. Egyikük, Péter Ádám kétgyermekes családapa, másikuk Pataky Imre még nőtlen fiatalember, akik mindketten megúszták a háborút.

Egyikük sem gondolja azon a novemberi napon, hogy az életük, ahogy a város élete is száznyolcvan fokos fordulatot vesz pár hónap alatt.  Pedig a helyi rikkancs hírei nem túl biztatóak (megalakult Német-Ausztria, felbomlott a Monarchia, a törökök fegyverszünetet kötöttek, Prágában megalakult a Csehszlovák Köztársaság, a tótok csatlakoztak hozzájuk, s folytathatnánk), de a kedvenc kávéházukban sem melegítik a kávéra, konyakra betérőket a frontról érkező hírek s a folyamatosan hazaszállingózó katonák.

Pálóczy Márton fél kézzel tér haza, de ő a barátaival ellentétben legalább túlélte (s említsük itt meg Kovács István 2016-ban készült Szürke senkik c. háborús tévéjátékát, amely mintha csak megelevenítené Pálóczy véres történetét). S a háború mellett a spanyolnátha is tizedeli Európát, amely nem kerüli el Losoncot, sőt Ádámot sem, akinek feleségét és két kisfiát pár nap alatt viszi el a rettegett kór.

Menni vagy maradni?

Ahogy annyiszor a régió történetében, 1918 őszén is napi kérdésként merül fel: menni vagy maradni? Pálóczy Márton, aki nem csak fél kezét, hanem a menyasszonyát is elveszítette, a kivándorlás mellett teszi le a voksát, s Chilébe készül.

A kassai öreg, akivel Imre a vonatban találkozik, vagy a losonci Németh úr mindent elveszítvén az öngyilkosság mellett dönt, míg Lengyel Gyuri, akinek anyja szlovák, beáll a Cseh Légióba, s tisztességes magyar nevét is gyorsan elhagyja.

Péter Ádám és Pataky Imre maradni akar. Előbbi egy ifjú asszony karjai között lel vigaszra a szörnyű sorscsapás után, de miután a hölgy a hagyományos cseh zászlót az ablakba kihelyezve fogadja a bevonuló cseh katonaságot, megrettenve hagyja ott. Imre megjárja a változás lázában élő Budapestet is, de a hazautazása már nem olyan egyszerű, hisz közben megszűnik a vasúti közlekedés Budapest és Losonc között. A visszatérés részeg katonáknak köszönhetően majdnem az életébe kerül, közben a kor több izgalmas figurájával is megismerkedhetünk a pesti szépasszonytól a háború elől elmenekülő, nevet változtatott egykori barátig. Foglár Gábor meghagyja saját nevükön a város egykori közszereplőit, így a várost 1896 óta irányító Wágner Sándort, ahogy utódját, Keszler Lipótot is.

Lehet, hogy jöttök, de nem maradtok itt sokáig. Csak idő kérdése, és megjárjátok, hogy szembefordultatok. Ez a város sohasem lesz a tiétek. Ez a város fel fog állni, és akkor… Vagy talán örökre így marad, és akkor…”

A kétely és a várakozás jegyében teltek az akkori losonciak hétköznapjai. Csak Péter Ádám hangoztatja a kávézóban, ahol „megünneplik”, hogy őket is kirakták a hivatalból, „lesz ez még így se”.

Jövőre ismét népszavazás előtt állunk. Losoncon is. Lesz ez még így se?

Foglár Gábor felettébb hangulatos korrajza, amelyben a losonci mindennapok mellett központi szerepet kap az akkor még létező tél és hóesés is, Budapesten, a Könyv Guru Kft. kiadásában jelent meg, s még beszerezhető a szerzőnél, s egyes felvidéki könyvesboltokban is. 

Kövesse facebook oldalunkat is!