2021. szeptember 4., 10:46

Több dolgok vannak földön és égen – Jó boszorkányok és misztikus hírnökök Farkas Ottó új könyvében

„Épp most van éjfél, ilyenkor járnak a kísértetek. A nagyapa eljött, mert nem fogadtunk neki szót, mégis vittünk virágot és koszorút a sírjára. Már egyikünk sem aludt. Halljátok? Most a szekrény mellett van. Huhh, az ajtó felé lépked! Valaki felolthatná a villanyt.” – Farkas Ottó új könyvének egyik adatközlője idézi fel a misztikus pillanatot, amelyet míg él, el nem felejt majd. De ehhez hasonló történetet szinte mindegyikünk el tudna mesélni. Függetlenül attól, hogy vallásos-e vagy sem. Hisz nem véletlenül idéztem Shakespeare-t e rövid recenzió címében. Bizony, több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmünk álmodni képes.

farkas ottó
Fotó: ma7

Farkas Ottó nem először teszi közkinccsé szellemgyanús történeteit, hisz még a szép emlékű AB-ART kiadásában 2013-ban már megjelent Kísértetárnyék (amiről a fonóban beszéltek – beszélnének) című kötete, amelynek főhősei szellemek, boszorkányok, kísértetek és lidércek, mégpedig többnyire medvesaljaiak.

Az itt élők többsége menthetetlenül hitt a szellemekben, a babonákban, de a gyógyító emberekben is.

A négy fejezetre osztott kötetben mindezek mellett helyet kaptak a halálközeli élmények, a veszedelmes kígyók, ahogy régi idők patikáját is felvillantja a szerző többnyire medvesaljai adatközlők elbeszélései alapján. A könyv hatalmas sikert aratott, Farkas Ottót  idővel már maguk keresték fel az adatközlők, s nemcsak a Medvesaljáról (a könyv történeteinek egy része visszanyúlik azokba az időkbe, amikor az államhatár még nem állta útját a szellemeknek és javasasszonyoknak sem), másrészt pedig rájött, hogy érdemesebb saját kiadásában megjelentetnie a műveit, ami bizonyos vonatkozásban több munkával jár, de legalább garanciát biztosít arra, hogy a könyvek el is jutnak az olvasókhoz. S mielőtt számba vennénk A madarakat figyeljétek! című új Farkas-opuszt, álljunk meg egy pillanatra a nem létező könyvkiadásunknál.

Farkas Ottót épp a Kísértetárnyék kiadása körüli bonyodalmak döbbentették rá arra, hogy érdemesebb lenne saját kiadásban megjelentetnie a könyveit.

Létrehozta a Beszédes múlt könyvek sorozatot (eddig a sorozatban 12 kötet jelent meg, amelyben a szerző gyakorlatilag megírja Medvesalja történetét mondáival, rejtélyes történeteivel, mítoszaival), megtanult tördelni, s talált egy viszonylag olcsó és rugalmas miskolci kiadót. Ugyan most neki kell elhoznia a könyveit a nyomdából, ő biztosítja a terjesztést is, szervezi az író-olvasó találkozókat is, de egyrészt a nyereségen nem kell osztoznia senkivel, s ami a legfontosabb, személyesen tartja olvasóival és a még létező könyvesboltokkal a kapcsolatot.

Még meg sem jelent a könyv, már több százan rendelték elő, így figyelmeztetnem kellett a nyomdát, hogy iparkodjon, mert már nagyon várják a könyvet”

– mondja Farkas, aki az idén két kötetet szeretett volna kiadni. A madarakat figyeljétek! c. kötetet anyagilag támogatta a Kisebbségi Kulturális Alap, a másik kéziratával a Bethlen Gábor Alapnál próbált szerencsét. Sikertelenül. „De nem is baj” – teszi hozzá, „ne legyek telhetetlen, hisz jövőre is lesz év”. Azt viszont nehezményezi, hogy nem került fel a 92. Ünnepi Könyvhét listájára, pedig az elmúlt években egyre több lelkes olvasója van a határ túloldalán is.

A madarakat figyeljétek! a Kísértetárnyék folytatása, amely bizonyos részeket átvesz belőle, de sok-sok új történetet is közöl,

hisz időközben új adatközlők bukkantak fel, de személyesen is megismerkedhetünk több korabeli tudós emberrel, akik messze földön híresek voltak, s többnyire az időközben a régiót szétválasztó országhatár sem jelentett akadályt azok számára, akik tanácsot akartak kérni vagy gyógyulást kerestek.

Farkas Ottó történeteinek hősei többnyire mélyen vallásosak, azt viszont le kell tüstént szögeznünk, hogy a kevésbé hívők is hittek abban, hogy a halottak alkalomadtán visszajárnak, hogy figyelmeztessék az élőket.

Nagyanyám például nem egyszer elmondta, fiam, ha nem úgy viselkedtek, ahogy kell, megszállingózlak benneteket. S ezt halálkomolyan gondolta. Hogy megszállingózott-e halála óta nagyanyám, azt nem tudom, de hogy lehet a halottak hazalátogatásában valami, arra saját példát is fel tudok hozni (így legalább nem lövöm le a poént Farkas Ottó egyik történeteiről sem).

Még a szoci idején történt 1983-ban, amikor édesanyámmal és a húgommal Bulgáriában nyaraltunk, a Napos-parton, ahol faházakban szállásoltak el bennünket. Egyik reggel ablakzörgésre ébredtünk, mintha valaki kopogtatott volna. Anyám gyorsan ki is ment szétnézni, de még minden csendes volt, csak a tenger susogását lehetett hallani. Az éjjel nagynénétekről álmodtam, biztos ő jött elbúcsúzni – szögezte le anyám, s tovább – mivel akkor még se facebook, se mobiltelefon nem volt –, nem foglalkoztunk a különös kopogással. Amikor hazaértünk, nagyanyám azzal fogadott bennünket, hogy Annus ángyo meghalt, s már el is temették. „Ugye múlt héten szerdán éjszaka halt meg?” – kérdezte anyám, s nagyanyám megdermedve kérdezte: „Honnan tudod?”

Nos, hasonló történeteket gyűjtött össze új kötete első részében Farkas Ottó is, s a medvesaljai adatközlőkhöz ezúttal csatlakozik a neves újságíró, Vojtek Katalin is.

A sokszor rejtélyes, kísérteties  történetek mellett megismerkedhetünk halottlátókkal, jósasszonyokkal, misztikus hírnökökkel és jó vagy kevésbé jó boszorkányokkal is, akik pár évtizeddel ezelőtt még a hétköznapok részesei voltak. A kötet második része halálközeli élményekről ad számot, olyan emberek mesélik el élményeiket, akik eljutottak a klinikai halál állapotába, s kapcsolatba kerültek a túlvilággal, de visszaküldték őket még egy időre a Földre.

A kötet utolsó két fejezete személyesen is bemutatja azokat a tudós embereket (mindenféle idézőjel nélkül), akikhez messze földről zarándokoltak a gyógyulásban és sokszor csodában bízó emberek.

A régió sok-sok településén éltek ilyen emberek, akik nagy tiszteletnek örvendettek, akik mind az embereken, mind az állatokon tudtak különböző praktikáikkal segíteni. Legyen az a somoskőújfalui vagy gömörhorkai jósnő, vagy a ceredi Csanyi Feri bácsi vagy Csanyi Margit, akik a tudományukat többnyire magukkal vitték a sírba, ugyanis meggyőződésük volt, hogy Istentől adott tudományuk nemcsak adomány, hanem súlyos teher is, s nem akarták ezzel megterhelni az utódaikat is. Mesél Farkas Ottó az iványi Koncz Pista bácsiról is, akit még a neves hanvai mezőgazdász, Juhász István is jól ismert.

Ezek az emberek nemcsak gyógyítottak, szinte beszéltek is az állatok nyelvén, nem egyszer gyógyítottak meg megzavarodott állatokat,

hisz az akkori ember még jól tudta, istállóba idegen ember nem való, mégis nem egyszer jöttek olyan „jóakarók” látogatóba, akik akár szemmel is képesek voltak egy-egy tehenet megverni, tejét elapasztani vagy értéktelenné tenni. A könyv záró fejezete az egyházasbásti Magné Vincze Erzsébet történeteit eleveníti fel, amelyek többsége akár egy krimikötetben is nyugodtan megférne.

Farkas Ottó könyve megrendelhető a rege8.rege@gmail.com címen.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.