Múltbéli üzenetek az utókornak
Görföl Jenő jóvoltából megint „ismerkedhetünk saját magunkkal”. Az idézőjelbe tett két szót egy korábban megjelent könyv kapcsán írtam le (Amikor behúnyta a szemét a Teremtő – Élet a viharfelhőkkel terhelt ég alatt), de a szerző szinte minden könyve a nemes otthonszeretet, s az ebből fakadó otthon- és hazaismeret jegyében fogant.
Míg Görföl eljutott odáig, hogy ennyi könyvet le tudjon tenni az érdeklődő olvasók asztalára, rengeteget kellett kutatnia, fényképeznie. Nem tudom pontosan, mert nem kérdeztem meg tőle, így talán csak sejtés a részemről, hogy a szerzőt zsenge ifjúkorában voltaképpen a szenvedélyes fényképezés indíthatta el azon az úton, hogy végül szűkebb hazája Jóka (de nemcsak e község, hanem az egész Felvidék) egyfajta krónikása legyen a megkapó fényképek (tájképek, és a tájba „ágyazott” épített és szellemi örökség), felkutatott dokumentumok, bemutatott értékek révén. Az eddig megjelent könyveket mindenképpen érdemes olvasni, lapozni, nézegetni.
A nemrégen bemutatott könyv, a Nekünk szülőhazánk című, miképpen az Amikor behúnyta a szemét a Teremtő (Élet a viharfelhőkkel terhelt ég alatt) című kiadvány is, voltaképpen olvasókönyv. Az első, vagyis jelen írásom tárgya, már a negyedik, ami Jókához kötődik. Görföl e könyv lapjain veszi számba azokat az értékeket, eseményeket, dokumentált történéseket, amelyek révén az érdeklődőhöz közelebb kerül mindaz, amit Jóka, ez a négyezer lakosú, magyar többségű település a Csallóköz és a Mátyusföld határán, átélt, átvészelt, teremtett.
Első hiteles említése a tatárjárás évéből, 1241-ből való, bár már korábban is lakott hely volt a település. Mivel Pozsonytól nem távol terül el, ráadásul folyóvizek mellett, így lakóinak kezdettől fogva mozgalmas volt az élete. Fényes Elek szerint sok gyümölcse is volt, „mert úgyszólván az egész falu egy gyümölcsös kertben fekszik. Nagy erdeje számtalan vadat rejteget. Szántóföldje, ámbár több helyen homokos, mégis jó gabonát, káposztát, dinnyét terem.” 1850 táján már 2400 lakosa volt, zömében katolikusok, de több mint negyedfélszáz protestáns és vagy 230 zsidó is élt itt. A zsinagógát és az izraelita iskolát lerombolták, miután 1944-ben mintegy 250 zsidót koncentrációs táborba hurcoltak.
A falu gazdag múltjáról az elmúlt évtizedekben több írás is keletkezett, de ezek elsősorban tudományos igényű vagy csak egy behatárolt körű érdeklődőnek szóló dolgozatok voltak. A falu szülötte, az idén 75 éves Görföl Jenő már évekkel ezelőtt arra gondolt, hogy földijeit (de a távolabb élőket is) érdekelhetnék az olyan beszámolók vagy összefoglalások, amelyek az elődök mindennapjairól, szokásairól szólnának, bemutatnák, hogy mivel foglalkoztak, miként építkeztek, milyen híres vagy érdekes emberek lakták Jókát, hogyan élték meg a háborús időket és jó néhányan a hadifogságot. Így születtek meg azok az olvasókönyvek, amelyekben korabeli dokumentumokkal, rengeteg rajzzal és fényképpel illusztrálva a szerző mesél, vagy a jókaiakat kérdezi.
Persze aki azt gondolná, hogy Görföl Jenő a rendszerváltás utáni idők kínálta kedvezőbb lehetőségeket kihasználva fogott bele ebbe a munkába, az nagyon melléfogna. Igen fiatalon, több mint fél évszázaddal ezelőtt kezdte az adatgyűjtést és már akkor fontosnak tartotta azt is, hogy megkeresse azokat az embereket, akik érdekes történeteket meséltek magukról vagy a falu múltjáról. Néhány írása megjelent korábban is, de sokféle munkája mellett csak mostanában sikerült időt szakítania ezeknek a jókai olvasókönyveknek az összeállítására.
A nemrégen bemutatott legújabb kötetnek az ismert Radnóti-versre utaló címválasztása nem véletlen, hiszen a szerző egy földrajzi tájismertetővel indít, bemutatva a falu környezetét. A következő fejezetek az itt korábban előfordult történelmi, földrajzi nevekről és a ma is használatos helynevekről adnak számot.
Forrásértékűnek érzem az építkezésekről szóló részt, amelyben számos egykori és mai felvétel is található. A faluban korábban több vízimalom is működött, ezek működéséről is olvashatunk. A folyóvizek közelsége természetesen kedvező feltételeket teremtett a halászat számára is, és megtudjuk, hogy még a Fekete-tengerből idáig eljutott vizák is voltak itt egykoron. Számos rajz és felvétel mutatja be azokat az eszközöket, amelyekkel a jókaiak halásztak. De érdekesek azok a kifejezések is, amelyeket Herman Ottó is nagy élvezettel gyűjtött volna össze, ha járt volna errefelé.
A falunak sok érdekes háza is volt, köztük talán az egyik legkülönösebb a Vitál-ház volt, melynek lakója alszászi Vitál Alajos (1815/17–1878) korának több híres emberével volt jó kapcsolatban. De ő maga sem volt egyszerű hétköznapi figura, mivel volt egy nagy szenvedélye: a bűvészkedés. Már a házát is úgy tervezte és építtette meg, hogy a látogatók a csodájára jártak. A könyvben részletes leírást olvashatunk róla, de azokról a bűvészmutatványokról is, amelyekkel ámulatba ejtette nézőit. Mivel Vitál agglegény maradt, örökösei a bűvészi kellékeket és berendezés nagy részét elkótyavetyélték, csak a Magyar Amateur Mágusok Egyesületének 1931. november 23-án tartott zárt ülésén felolvasott beszámolóból ismerjük a részleteket.
A kötetet záró Függelékben néhány emberi sors tárul az olvasó elé sajátos formában. Budai Vince, aki már közvetlenül a háború befejeződése után, 1945. május 13-án (!) Csehországban, Kolínban esett fogságba és több évig a Szovjetunióban raboskodott, levelezőlapokon adott hírt magáról, ezekből több is szerepel a kötetben. A könyvben a később családot alapító Budairól és családjáról is található felvétel. Néhány további család története is helyet kapott ebben a záró fejezetben, számos dokumentummal és fényképpel kiegészítve. Ez a könyv is, ha úgy tetszik, „böngészős”, hiszen bárhol felüthető és olvasható, nézegethető. Oklevelekben szereplő történeti földrajzi nevek között böngészhetünk, de megismerkedhetünk a régi építkezéssel és épületekkel, a malmokkal, a halászok, molnárok, pásztorok életével stb. A könyv sok dokumentumot, térképet, családi fényképet, katonaképet is közread. Érdemes belelapoznia nem csak a jókai érdeklődőnek.
