2022. március 20., 16:11

Leporolt históriák: Az író, aki üveget evett

Kisfaludy Károly (1788–1830) a magyar irodalom történetének egyik legérdekesebb képviselője volt. Írói munkássága, elsősorban drámái és színdarabjai lényegében megalapozták a magyar színműírást, de irodalomszervezőként is meghatározó szerepet játszott.

kisfaludy károly
Fotó: wikimedia commons

A magyar irodalom egyik legendás közlönyének, az Aurórának az alapítójaként és szerkesztőjeként fokozatosan átvette az addigi irodalomvezér, Kazinczy Ferenc helyét és a reformkori magyar irodalom központjává tette Pestet. Világra jöttét egy tragédia árnyékolta be: édesanyja, aki korábban hét gyermeknek adott életet, Károlyt már nem láthatta, mert meghalt a szülésben. Ez a körülmény később bizonyára kihatott Károly és az apja kapcsolatára, aki sosem szerette őt, sőt, nem éppen szokványos életmódja miatt állandóan neheztelt rá és csak Teréznek, Károly legkedvesebb nővérének a közbenjárására szánta meg őt időnként némi összeggel, amikor már szinte éhezett. A családban egyébként nem ő volt az egyetlen tollforgató ember, hiszen tizenhat évvel idősebb testvére, Sándor (1772–1844), a Himfy szerelmei című dalciklus szerzőjeként korának ünnepelt költője volt és ahogy egyik méltatója jellemezte: „polgárjogot szerzett az addig egyházi és világi fórumok cenzúrája alá vetett szerelmi poézisnak”.

A két Kisfaludy katonaként is jeleskedett, de közös volt bennük a szebbik nem iránti erős vonzódás is.

Ennek ellenére Sándor különösebben nem kedvelte öccsét, akinek bohém, könnyelmű életmódja visszatetszőnek tűnt számára. Az igazat megvallva Kisfaludy Károlyt valóban nem osztályának jellegzetes életvitele jellemezte. Már az iskolában is tintatartóval dobta meg a tanárát, aki hanyagsága miatt megdorgálta és megbuktatta. Emiatt apja egy katonai nevelőintézetbe íratta be, és egy ideig úgy tűnt, hogy az egyenruha majd fegyelemre is szoktatja.

Részt vett a Napóleon elleni háborúban, még a hadifogságból is sikerült megszöknie, később azonban már terhesnek érezte a szolgálatot és festőként szeretett volna megélni. Néhány képet el is adott, de a pénz gyorsan kifolyt a keze közül, jobbára mulatozásra költötte. Az 1810-es években hol magányosan, hol néhány ismerőse társaságában megjárta Itáliát és Ausztriát, vagy három évig Bécsben is élt, majd Pozsonyban próbált szerencsét, végül 1817 őszén Pesten egy vargánál bérelt lakást és ismét képek festésével próbálkozott. Közben drámákat is írt és ezeknek köszönhetően végül ismertté vált a magyar fővárosban. A vidám társaságot azonban ezután is szerette és barátait gyakran váratlan ötletekkel tréfálta meg. Egyszer éjszaka a kivilágítatlan utcán Szemere Pál (1785–1861) költőre ijesztett rá, amikor egy fegyvernek látszó eszközt szorítva a mellkasához pénzt követelt tőle. Szemere nem ismerte fel a támadót, ráadásul elájult és csak másnap tudta meg, hogy Kisfaludy volt a tettes, a fegyver pedig egy kapukulcs volt. Egyik ismerőse, Hunkár Antal (1783–1862) – aki egyebek mellett arról „híres”, hogy ő volt az a földbirtokos, akit Sobri Jóska és bandája kirabolt és ennek nyomán indult hajtóvadászat a betyárok ellen – feljegyezte Kisfaludyról, hogy barátaival borozgatott és alaposan felöntve a garatra a poharakat a földhöz csapkodták, közben pedig ezt kiabálták: „Huncut, aki meg nem issza”. Mire Kisfaludy – állítólag – kijelentette: „Huncut, aki a borosüvegét meg nem eszi”. Majd fogta a palackot és leharapta a nyakát. Nem valószínű, hogy az üvegdarabokat le is nyelte, mindenesetre véres lett a szája. Egy másik változat szerint a poharakat ropogtatta és ezt a „mutatványát” többször is megismételte.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.