2019. január 27., 08:44

Lapbemutató Zselízen

A Csemadok zselízi alapszervezete idén is tisztelgett a magyar kultúra előtt.

zselíz
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Kaszmán Zoltán

A Himnusz születésnapjára emlékező rendezvényen, január utolsó péntekén – a helyi alapiskola tanulói által tartott rövid kulturális kitekintő után – médiacsaládunk szerkesztőségének három tagjával beszélgethetett a helyi magyarság közösségi házába ellátogató érdeklődő.

A Magyar7 hetilapot és a ma7.sk hírportált Molnár Judit főszerkesztő, Kövesdi Károly vezető szerkesztő és Kolek Zsolt, a lap belpolitikai rovatvezetője mutatta be. A friss KÓTA-díjas Horváth Géza vezette eszmecsere folyamán megtudhattuk, hogy a megjelent újságírók útja évekkel korábban miként vezetett a zsurnalisztikához, de természetesen a Pro Media Alapítvány által fenntartott médiacsalád megszületésének történetét is felvázolták, sőt – a közönség kérdéseire reagálva – az aktuális belpolitikai helyzetet is érintették.

A közönség
A közönség
Fotó:  Kaszmán Zoltán

A lapbemutató során továbbá – az összefogás szükségességét hangsúlyozva – szót ejtettek a sajtóstruktúráról, az elektronikus kiadványok dominanciájáról és a felvidéki magyar sajtó megerősítéséről is.

zselíz
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.