Horváth úr
A tisztelt olvasó a cím alapján akár arra is gondolhatna, hogy a továbbiakban egy hivatalnok, egy vegyesbolt tulajdonosa vagy éppenséggel egy házmester érdekes eseteiről lesz szó, de nem.
Ezúttal egy kiemelkedő irodalomtudós lesz a történetek főszereplője.
Horváth János (1878–1961) a 20. századi magyar irodalomtudósok mestere volt és számos alapvető művével gyarapította a magyar irodalom fejlődésével kapcsolatos ismereteinket. A híres Eötvös Kollégium tanára is volt, és tanítványai között olyan hírességeket találunk, mint Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Szabó Dezső vagy Kuncz Aladár.
Egyetemi tanárként is nagy tisztelet övezte, és előadásait zsúfolásig megtelt teremben tartotta. Mindezek ellenére egyszerűen csak Horváth úrnak nevezték, és persze azokat a kollégáit is izgatta, akik nem voltak tanítványai, hogy mitől olyan népszerűek az előadásai.
Pintér Jenő (1881–1940), maga is kiváló irodalomtörténész, egy baráti társaságban arról beszélt, hogy titokban szívesen beülne Horváth János valamelyik előadására. Ez Horváth fülébe is eljutott, ezért amikor találkozott Pintérrel, kissé tréfásan megfenyegette őt, hogy ha ezt megteszi és ő észreveszi a hallgatók között, akkor feláll és felszólítja a diákokat is, hogy álljanak fel, így fejezve ki hódolatukat a körükben megjelent „legnagyobb” magyar irodalomtörténész iránt. Ehhez persze tudni kell, hogy Pintér Jenő egy több mint 130 kilós hústorony volt. Pintér azonnal megértette, hogy kollégája mire célzott és a világért sem szerette volna kitenni magát egy ilyen komikus helyzetnek.
Horváth János jó barátja volt Pais Dezső (1886–1973) nyelvészprofesszornak, akinek tanára is volt az Eötvös Kollégiumban. Szívélyes kapcsolatukat még a kisebb viták sem zavarták meg. Az egyik kérdés, amelyről eltérő volt a véleményük a ma már talán nem annyira elterjedt gyümölcsfa megnevezését érintette.
Horváth János szerint eperfának kell hívni, míg Pais a szederfához ragaszkodott. Igaz, Arany János Családi kör című versében szerepel a „Feketén bólintgat az eperfa lombja…”, ennek ellenére Pais kitartott a szederfa mellett, elvégre szűkebb pátriájában – ZalábanS és még számos helyen – ez volt a neve. Évekkel később Pais Dezső felkereste barátját a nyaralójában. A házigazda azonnal a kertbe invitálta egy nagy fához és arra kérte, hogy olvassa el a fára tűzött cédulát. Ott ez állt: „Eperfa vagyok!”.
Kevesen tudják, hogy József Attila nemcsak a versben is megörökített Horger Antalnál vizsgázott, hanem Horváth Jánosnál is, aki nem volt ugyan szigorú, de ragaszkodott bizonyos feltételekhez. Ezek egyike volt a kollokvium is, ami mai szóhasználattal tulajdonképpen a félévi vagy tanév végi vizsgát jelenti.
József Attila bejelentkezett Horváthnál, hogy az indexébe aláírást és jegyet is kérjen tőle. A professzor azonban megjegyezte, hogy kollokvium nélkül nem adhat jegyet. Mire a költő megkérdezte, hogy a tanár úr nem fogadna-e el kollokválásként egy verset. „Arról lehet beszélni, ha a vers jó!” – válaszolta Horváth. József Attila másnap átadta a verset, mire Horváth beírta a jelest az indexébe.
Horváth János Ady Endrének is jó barátja volt és nem csupán azért, mert mindketten a hepehupás Szilágyságból érkeztek a fővárosba. Ady költészetét az elsők között méltatta, és sűrűn leveleztek is egymással, kissé olyan stílusban, mint annak idején Petőfi Sándor és Arany János. A költő dedikált fényképe ott függött a lakásában, a dolgozószobája falán. Az egyetemen ez „hivalgásnak” tűnt volna, és ő mindig kerülte a feltűnést. Feljegyezték, hogy valamennyi jeles tanítványával baráti kapcsolatot ápolt, csak Szabó Dezsővel romlott meg a viszonya, de ezzel sokan mások is így voltak.
Megjelent a Magyar7 2026/16.számában.
