2019. szeptember 20., 19:56

Hazátlanok Kassán

Közelmúltunk történelmének fehér foltjait, traumáit és sorstragédiáit dolgozza fel Kováts Judit író, történész-levéltáros harmadik, Hazátlanok című könyve, amelyet Kassán is bemutatott.

_dsc2734.jpg
Médialapozó
Fotó: Fábián Gergő

A könyvbemutatón, amelynek a MaJel Rovás Központ adott otthont, az íróval Kovács Ágnes, a központ igazgatója és Kováts Miklós, a kassai Ipari nyugalmazott tanára, a szerző rokona beszélgetett. Az idén megjelent Hazátlanok Kováts Judit harmadik könyve. A Nyíregyházán élő író első regénye, amely a Megtagadva címet viseli, egy 1944-ben érettségi előtt álló diáklány kettétört életén keresztül mutatja meg a háborút úgy, ahogyan a forrásokból és történelemkönyvekből sohasem ismerhetjük meg. Második, Elszakítva című regényében két felvidéki birtokos család 1944 és 1954 közötti sorsát követve folytatja az első kötetében megkezdett utat, hétköznapi emberek szemszögéből mutatva be a huszadik század nagy történelmi traumáit.

A Hazátlanok főhőse Lilli Hartmann, 1944-ben a késmárki gimnázium végzős tanulója, akinek előbb a partizánok elől kell menekülnie, majd édesanyjával, várandós nővérével és sorstársaival elűzik, táborba zárják, aztán a romokban heverő Bajorországba deportálják, mert az új Csehszlovákia kizárólag a cseheké és szlovákoké. Kiszolgáltatottan, hazátlanul éli meg a béke első éveit, mégis derekasan helytáll, pedig hatalmas csapások érik. Kálváriája során Lilli Hartmann próbál a beléje nevelt erkölcsi normák szerint élni, miközben ezek a normák rendre érvényüket vesztik, s helyükön nincs más, csak a szemet szemért, fogat fogért, a beneši dekrétumok és a kollektív bűnösség, aminek jegyében a győztesek ölhetnek, rabolhatnak, rabságba vethetik és elűzhetik azokat, akik más nemzetiségűnek születtek.

A könyvbemutatón Kováts Judit elmondta, nem készült tudatosan írónak. Levéltárosként szenvedélyesen érdeklődött a múlt, főként az oral history iránt, idős emberekkel készített interjúkat, amelyek során olyan sorsok, kollektív traumák és egyéni tragédiák rajzolódtak ki előtte, amelyeket úgy érezte, meg kell írnia, de nem tanulmányként, hanem szépirodalmi eszközökkel. „Az élő emlékezet, a hétköznapi ember szemszögéből nézett nagy, sorsfordító események egy egészen más történelmet adnak ki, mint amit tanulunk, tanítunk” – jegyezte meg. Hozzátette: igyekezett, hogy a könyvekből „ne bukjon ki” a történész, a levéltáros. A szereplők fiktívek, de a sorsuk valós, ahogy a helyszínek is. Férjével többször bejárták Késmárkot és a németországi helyszíneket, de voltak Nyitranovákon, Tapolcsányban, a csehországi Olmützben, Brünnben, illetve sok más helyen.

A szerző harmadik kötete csak nemrég jelet meg, az első óta azonban rengeteg visszajelzést kapott, mint mondta, azokból is meg lehetne írni egy újabb regényt vagy esszékötetet. Leveleket kapott, a könyvbemutatók alkalmával az emberek odamentek hozzá, elmesélték, mi történt velük vagy a családjukkal, illetve azt, ezekről miért nem beszéltek. „(Az első könyv) valamiféle hallgatást tört át. (...) Sokáig beszélhetnénk arról, miért övezte hallgatás ezeket a témákat, amelyeket én nem kerestem, mégis ezek lettek a regényeim témái. Mondhatjuk mindhármat traumaregénynek is” – emelte ki.

Kováts Miklós rámutatott, milyen rettenetes távolság választja el a 17 éves főhősnőt a regény elején attól az önmagától, akivel a könyv végén, 9 évvel idősebben találkozhatunk. Megjegyezte, lelkileg rendkívül nagy terhet jelenthet az író számára beleélni magát Lilli Hartmann világába. Kováts Judit elmondta, a főszereplő azért ilyen fiatal a regény elején, mert a fiatalok erősek, bátrak, a jövő letéteményesei, Lili 17 évesen már a felnőttkor határán van, de még ott van benne a gyermeki világ is. „26 éves korára amiatt, amin keresztül megy, mondhatjuk, vénebb a véneknél” – magyarázta. Hozzátette, a regény requiem nemcsak a cipszerekért, a szepességi németekért, hanem az összes Kelet-Közép-Európából elűzött németért. Lilli Hartmann útja, sorsa példázza annak a több mint 12 millió németnek a sorsát, akit a háború után csak azért űztek el a szülőföldjükről, mert németnek születtek. „Ezek az emberek szinte nyomatlanul tűntek el arról a tájról, amit több száz éven keresztül építettek” – emelte ki.

Kováts Judit végezetül elmondta, a művet összességében optimista regénynek tartja. Egyrészt erre utal a regény mottója, Széchenyi István Hitel című munkájának zárómondata: A Múlt elesett hatalmunkból, a Jövendőnek urai vagyunk. Másrészt – tette hozzá – azért, mert Lili Hartman szájából három helyen is elhangzik, holnap jobb lesz, mint ma, és holnapután jobb lesz, mint holnap.

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

_dsc2734.jpg
+18 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.