A múlt átmentése
A felvidéki magyarság múltjának feltárása a sok részeredmény ellenére vontatottan halad és fáziskésésben van. Szinte az egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat a kutatókat (sok esetben nem is hivatásos történészeket), akik igyekeznek eligazítani bennünket a történtek láncolatában és hiteles portrékat rajzolnak a legfontosabb szereplőkről.
Ráadásul a kommunizmus négy évtizede gátolta az ilyen törekvéseket.
Dr. Molnár Imre történésznek és néhány társának az utolsó pillanatban sikerült az események néhány, még élő résztvevőjét meginterjúvolnia.
Ezekből a beszélgetésekből állt össze a Gyűlölködés helyett összefogás című kötet, amely a korszak kutatói számára is sok új információt kínál, de a laikusoknak is izgalmas olvasmány.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/31. számában.