2019. március 8., 13:30

A megtalálás öröméért érdemes színpadra állni

A Csemadok területi választmányok rendezésében Galántán és Vágsellyén is megtartották a Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondó Verseny járási fordulóit. A szakember elmondta portálunknak, miért érdemes színpadra állni, és hogyan dolgozható meg jól egy szöveg.

tm4.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Galántán kétnapos rendezvény keretén belül hallgatta meg és értékelte a szakmai zsűri a járás iskoláinak kiválasztott szavalóit. Március 5-én az első és második kategóriába tartozó kisdiákok léphettek fel a világot jelentő deszkákra, majd március 6-án a harmadik és negyedik kategória fiataljai kerültek versenyhelyzetbe.

Galántán mindkét napon Mézes Rudolf, a Csemadok nyugati regionális alelnöke köszöntötte a jelenlevőket, a versenyzők pedig megnyugodva és örömmel nyugtázták, hogy

a megmérettetés felett ismét a régről jól ismert Rudi bácsi őrködik.

Mézes Rudolf elmondta, az amatőr vers- és prózamondás, verséneklés és lírai színpadok műfajának országos versenyének XXVIII. évfolyama érkezett el idén, a szervező örömmel nyugtázta, hogy a versenyzők zöme visszatérő vendégnek számít a színpadon.

Mézes Rudolf oldalán a harmadik kategória versenyzőivel
Mézes Rudolf oldalán a harmadik kategória versenyzőivel
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A Galántán megrendezésre kerülő járási fordulón a szakmai zsűri összesen harminc aranysávos besorolást osztott ki, ennyien képviselik majd a járást a március 28-ai kerületi fordulón, amelyre szintén Galántán kerül majd sor.

Kiss György, a harmadik kategória zsűrijének elnöke, aki közel egy évtizede vendége a Tompa Mihály versenynek hosszasan elemezte a diákok színpadra való fellépését és praktikus szakmai tanácsokkal látta el az ifjúságot és felkészítő tanáraikat egyaránt. A magyar tanárként, népművelőként dolgozó és amatőr színjátszással foglalkozó szakember szerint a beszéden folyamatosan dolgozni kell, a gyakorlás során érdemes rendszeresen elővenni a beszédtechnikai gyakorlatokat és a verseny előtt fizikailag is megnyitni a hangot, hogy az első hangütéssel már jó pozícióba helyezkedhessen a szavaló. A szakember szerint rendkívül fontos az, hogy mindenki megtalálja magát a szövegben, a megtalálás öröméért érdemes kiállni a színpadra.

Kiss György szakmai értékelőt tart
Kiss György szakmai értékelőt tart
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Kiss György elmondta portálunknak, a művészetben nagyon fontos az analitikus, megszerkesztett hozzáállás, a szövegeket szét kell szedni és újra összerakni, minden résznek megvan a pontos helye és funkciója, és ezeket le kell tisztázni az adott alkotásban. Amint ez megtörténik, a produktum elkezdi élni a saját életét és élni kezd a szerkezet. Ezt az elemző munkát próbálják megtanítani a tehetséges diákokkal és a pedagógusokkal, hogy felkészülten tudjanak eljönni a versenyre és győztes szituációban, a jól elvégzett munka örömével távozni.

Fontos, hogy a zsűri tagjai rendelkezzenek szilárd esztétikai és szaktudományi háttérrel, hogy meg tudják indokolni és alátámasztani azt, amit a versenyzőknek elmondanak, ugyanis a zsűrinek értékelnie kell. Nyilván előadói gyakorlat is kell ehhez, olvasni kell tudni a versenyhelyzetben lévő előadó megnyilvánulásaiból, jeleiből, minden testi, hangi, szellemi hozzáadott értékéből ki tudja emelni az értéket, és azt erősíteni, illetve kiszűrni a hibákat

– elemezte a zsűri fontos szerepét Kiss György. A szövegválasztásokkal kapcsolatban hozzátette, jó az, ha kortárs szerzőt emelnek be, de nem vannak olyan klasszikus értékei az irodalomnak, amelyeket nem kell veszni hagyni, amelyek jó alapanyagok és korszaktól meg helyzettől függetlenül mindig hordoznak annyi igazságot, hogy el lehessen őket mondani. Nem könnyű azonban a választás, olyan szövegek kellenének, amelyek segítségével a gyerek meg tud nyílni a közönség felé.

Galántán értékel a szakmai zsűri
Galántán értékel a szakmai zsűri
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Március 7-én a vágsellyei járás versenyfordulóját is megtartották Deákin. Az aranysávba besorolt továbbjutók képviselik a járást a kerületi fordulón Galántán, ahova Mátyusföld, Zoboralja és Csallóköz régiók legjobbjai érkeznek majd.

 

tm4.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.