Vágsellye

A város a Kisalföldön, a Mátyusföld keleti részén, az Alsó-Vágmente kistájon, a Vág mindkét partján fekszik, Galántától 13 km-re keletre, Érsekújvártól 34 km-re északnyugatra, Szeredtől 20 km-re délkeletre, Nyitrától 28 km-re délnyugatra. Fontos forgalmi csomópont: a 75-ös országos főút köti össze Galántával és Érsekújvárral, az 573-as út pedig Komárommal (56 km) és Szereddel teremt összeköttetést. Mellékút vezet Deákin (4 km) keresztül Felsőszelibe (11 km). 1851 óta a Pozsony-Budapest vasúti fővonal fontos állomása, mely itt keresztezi a Vág-folyót, 1909 óta pedig a Vágsellye-Negyed vasútvonal ("Csángó") kiindulóállomása. Az 1960-ban hozzácsatolt Vágvecse teljesen egybeépült a várossal az elmúlt évtizedekben. Nyugatról Vágkirályfa, Deáki és Pered, délről Vágfarkasd, északról Vághosszúfalu és Mocsonok, keletről pedig Tornóc községekkel határos. Délnyugati határa Pozsony és Nyitra vármegyék történelmi határát alkotja, keleti határának nagy részét a Vág-folyó alkotja. Határában a 19. században még két erdő is volt (Bélic- és Kilics-erdő), melyeket a 20. században kiirtottak.

A Nyitrai kerülethez és a Vágsellyei járáshoz tartozó város (1960 óta), járásszékhely. 1871-ig mezőváros, majd 1920-ig nagyközségként Nyitra vármegye Vágsellyei járásának székhelye volt. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig továbbra is a Vágsellyei járás székhelye, majd 1960-1996 között a Galántai járáshoz tartozott. 1996-tól újra járásszékhely. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Vágsellyei járás). 1960-ban hozzácsatolták Vágvecsét és egyben várossá nyilvánították. Vágsellye (32,47 km²) és Vágvecse (12,49 km²) egyesítése óta egyetlen kataszteri területet (44,97 km²) alkot.

Vágsellyének 1910-ben 3812, 1921-ben 4046, 1939-ben 4842 lakosa volt. Lakosságát a 20. század elején elszlovákosodott magyarként jellemzik, a kettős identitást mutatja, hogy 1910-ben a magyar nemzetiségűek még a lakosság 91,5 %-át, 1921-ben már csak 30,9 %-át alkották, 1939-ben, a visszacsatolás után viszont újra túlnyomórészt magyarnak vallotta magát a lakosság. A 20. század második felében, az iparosodással és városiasodással párhuzamosan a szlovák nemzetiségűek túlnyomó többségbe kerültek. 1939-1970 között népessége megduplázódott (Vágvecsével együtt 1939-ben 6106, 1970-ben 12 922 lakosa volt), majd a következő két évtizedben újra megduplázódott (1991-ben 24 776 lakos, az akkori Galántai járás legnépesebb települése lett). Az 1991-2011 közötti két évtizedre enyhe népességcsökkenés (4,9 %) és a magyar nemzetiségűek arányának rohamos csökkenése (21,9 %-ról 14,2 %-ra) jellemző. A lakosság többsége római katolikus vallású (56,5 %). 1939-ben népes magyar zsidó közössége még a lakosság 12,5 %-át alkotta. Vágsellye három településrészre: Vágsellyén él a lakosság 67,1 %-a (15 806 fő), Vágvecsén 32,7 %-a (7691 fő), Hetményen pedig 0,2 %-a (57 fő).

A nyitrai várhoz tartozó királyi birtokon jött létre, ezután rövidebb ideig a pannonhalmi apátságé lett. A mongolok elpusztították 1241-42-ben. IV. Béla a znióvári premontrei kolostornak adományozta, és az övék is maradt a 13-16. század között. A középkorban előbb bencés, azután premontrei, a kora újkorban jezsuita rendháza volt. Ekkoriban Vágsellyétől délre voltak Beke, Brodrinc, Nege és Udvarc, mára nyomtalanul elenyészett falvak. A 16. században, az ország rendjének felbomlásával Sellyére is zavarosabb idők köszöntöttek. 1534-ben a surányi vár kapitánya foglalta el, de 14 évvel később visszaadta a szerzeteseknek, akik hamarosan elzálogosították. Rövid időre az egri püspök tulajdonába került, végül 1586-tól egészen 1776-ig, a szerzetesrendek II. József általi feloszlatásáig a jezsuitáké volt. iskolájának alapítási időpontját nem ismerjük, csak annyit tudni, hogy Oláh Miklós esztergomi érsek utasítására, 1564-ben nyitották meg újra. A törökök a 16. században négyszer is felperzselték a községet, és az általuk jelentett folyamatos veszély miatt, az 1598-ban idehozott jezsuita kollégiumot Pázmány Péter érsek vezetésével, 1615-ben áthelyezték Nagyszombatba. A 17. században kapott mezővárosi rangot, heti és országos vásártartási jogot. Ekkoriban 12 malom működött itt, és saját céhük volt a szabóknak, csizmadiáknak, kovácsoknak, takácsoknak, tímároknak, vargáknak és cipészeknek, de jelentős volt a marhatenyésztés és nádtermesztés is. A század második felében még egyszer feldúlták az oszmán török hadak. Eben az időben kisebb erődítménye is volt, de ennek maradványait mára nyomtalanul széthordták. Középkori katolikus temploma 1828-ra olyan rossz állapotba került, hogy le kellett bontani, és újat építettek helyette. A 19. századra nevezetessé vált fapiaca, valamint téglagyár és ispotály is létesült. A 20. század elején a helyi lakosok takarékszövetkezetet és hitelszövetkezetet működtettek, továbbá megjelent a sajtkészítés, illetve a dohány- és lucernatermesztés is. A Vágon már ekkor kompjárat biztosította az átmenő forgalmat. 1919. január 7-én foglalták el a cseh csapatok, és a trianoni béke Csehszlovákiához csatolta. A város az elégedetlen mezőgazdasági munkások egyik mozgalmi központjává vált, és annak ellenére óriási munkanélküliséggel küzdött, hogy szeszfőzde, ecetgyár és jéggyár is üzemelt itt. 1938. november 2-án a bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz, majd 1945-től megint csehszlovák fennhatóság alá került. 1963-ra épült fel a Duslo vegyiüzem, az ideköltöző munkások sokaságának új lakótelepeket építettek, és a város ezzel nemcsak eredeti arculatát, de magyar jellegét is elvesztette. Ugyanebben az időben létesítették a műtrágyagyárat. A Vágsellyei járást 1960-ban beolvasztották a Galántai járásba. A 70-es években új közúti híd épült. 1993-tól Szlovákia része. 1996-tól az újra létrehozott Vágsellyei járás székhelye. A 19. században vegyes lakosságúként leírt mezőváros a rugalmas városi identitás ékes példája. Lakói az 1910-es magyar népszámláláskor elsöprő többségben magyar nyelvűnek mondták magukat, 1921-ben, az első csehszlovák népszámlálás alkalmával, nagyrészt ugyanazoknak az embereknek kétharmada csehszlováknak, egyharmada magyarnak vallotta magát, 1941-ben a magyar népszámláláson újfent a magyarok voltak elsöprő többségben, 1950-től kezdve után pedig megint szlováknak vallotta magát a többség. A vegyes, illetve átmeneti nemzeti identitású községet a Duslo vállalat dolgozójaként idetelepített munkások által szlovákosították el teljesen. A rendszerváltás óta, magyar lakossága felgyorsult ütemben csökken.

A városban egy magyar és öt szlovák alapiskola, szlovák művészeti alapiskola, szlovák gimnázium, kétnyelvű szakközépiskola, valamint kultúrház és könyvtár működik. A városközpontban áll a kórház. Vágsellyéhez tartozik, de valójában Mocsonok, illetve kisebb részt Tornóc kataszterében terül el a Duslo vegyiüzem, amelynek a területén uszoda is található. Az egykori jezsuita kollégium felújított, 16. századi reneszánsz kastélyában működik a vágsellyei, dunaszerdahelyi és galántai járás közös levéltára. Klasszicista stílusú római katolikus, Szent Margitnak szentelt temploma 1823–37 között épült, a Mátyusföld hagyományos lakáskultúráját bemutató tájháza 1979-ben létesült. A sportélet legfontosabb szereplője az első ligás női kézilabdacsapat, a csapat sportcsarnokán kívül van műjégpálya is, a futballcsapat stadionja pedig Vécse városrészben található. A város területén újkőkori, vaskori kelta és római kori kvád település, kora középkori avar temető, morva temető, továbbá honfoglaláskori és Árpád-kori temető települések maradványait is megtalálták.