A lélek Kukkóniája – „Mi voltam én tenéked…”
Néhai nagyapám különös gonddal kialakított könyvtárában böngészve került a kezem ügyébe Földes György Kukkónia lelke – Csallóközi történetek című könyvének eredeti kiadása 1932-ből. A könyvet a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet KOŠICE–KASSA jelentette meg.
Fentebb azért jegyeztem meg, hogy az első kiadásról van szó, mert tudomásom szerint a Koncsol László szerkesztette Csallóközi Kiskönyvtár sorozatban is megjelent, sok-sok évvel később. Ahogy szintén a Kalligramnál jött ki a Koncsol által világra segített kötet is, a Visszaemlékezések – Önéletrajzi vázlatok című könyv, amelyben az összeállító többek során a következőket is megjegyzi:
Mindezt csak azért írom, mert a kötet első kiadásának elején szinte előre szabadkozik a szerző, és „lelki szemei” előtt már azonnal „kísértenek” a jövendőbeli, összeráncolt homlokú kritikusok. Többek között ezt olvashatjuk a könyv első oldalán, a Bevezetőben:
Annak ellenére, hogy Földes könyve tulajdonképpen könnyed olvasmány, nem is olyan egyszerű, különösen egy csallóközi „gyüttmentnek” eligazodni az ágas-bogas szövegben. Olyan ez, mint maga a Csallóköz, átszövik a vizek, csatornák, a parányi erdősávok, a láposabb, mocsarasabb területek, s az élővilág rejtőzködő helyei. A szerző fejezetekbe próbálja sűríteni mindazt, amit megismert, kikutatott, feljegyzett szülőföldjéről, a történelmi múltat, anekdotákat, a szájról szájra hagyományozott történeteket valós személyekről, és ki tudja még kikről, de helyet kap a folklór is, az élővilág, a természet, a földrajz, minden:
Mielőtt e szűkre szabott keretek között néhány gondolat erejéig lehorgonyoznék még a könyvnél, pár mondatot arról, ki is volt Földes György. (Zárójelben jegyzem meg rögtön az elején, hogy Koncsol László is köszönetét fejezi ki a Visszaemlékezések elején a Földes leszármazottaknak, hogy hozzájárultak a könyv megjelenéséhez.) Távirati stílusban annyit, hogy Bacsfán született 1885-ben és Budapesten halt meg 1977-ben. A SZMÍ Lexikona szerint dzsentricsaládból származott, (bár Koncsol ezt írja: (…) „a Földes család nem dzsentri, ahogy helyenként minősítették, hanem a középbirtokos rétegbe tartozott). Jogot végzett, életében volt szolgabíró, megyei árvaszéki ülnök, 1918 után állástalanként a bacsfai családi birtok gazdálkodója, mintagazdaság kialakítója, majd 1945-ben „háborús bűnös”. A járási közművelődési testületek országos kiépítésében végzett munkája volt a „bűne”, ezért Magyarországra „dobták” át.
Mint már említettem, a Kukkónia lelke olvasmányos, de meglehetősen szövevényes, s helyenként a szerző lapalji megjegyzései, magyarázatai is tarkítják a képet. A Bevezetőben mondja el a lényeget pár mondatban, hogy voltaképpen miért is született meg a könyv, a várható lesújtó kritika ellenére is:
Többek között megtudhatjuk azt is, hogy a kukkó szó a szájhagyomány szerint még a tatárjárás idején keletkezett, amikor, ha jött a veszedelem, a nád közé menekültek az emberek, de nem csoportosan, hanem szétszórva. „– De aztán hogy ismernek egymásra?” – teszik fel a kérdést a könyvben. „– Utánozzák a tüzeshasu béka hangját. Az egyik mondja vékonyan: kukk! – a másik feleljen vastagon, hogy kó!”
Így is lett. Ilyen és ehhez hasonló történetek színesítik a könyvet, példának okáért az a történet, amiért a vajkaiak, ha nincs humorérzékük, bizony még ma is megsértődhetnének, ugyanis az történt, hogy az „Öreg-Duna egyszer gondolt egyet és nekiszegett a falu végének.” A víz nemcsak a házakat döntötte romba, de az ősrégi templomot is veszély fenyegette. A vajkaiak elhatározták, hogy fondorlatos módon átcsúsztatják a templomot a falu másik végébe. Hogy ezt állítólag miként csinálták, érdemes elolvasni a könyvben. Mindenesetre a szerző, Földes György így vezeti be a történetet: „Amit tulsófélen a rátótiakra kentek: a csallóközi rossz nyelvek Vajka és Dercsika lakóira fogják. És még sok mást. Igy aljas rágalom és nem igaz ama bizonyos – szarkafészek kiszedése végett az erdőn keresztbe vitt – létra esete, amely miatt az egész erdőt le kellett vágni, hogy elférjen. (…) De ami alább következik, az szóról szóra igaz és hiteles: még a vajkaszéki regesztrákból is ellenőrizhető – volna, ha megvolnának.”
Akit tehát kíváncsivá tett, hogy miként költöztették át a vajkaiak a templomukat, olvassa el Földes György Kukkónia lelke című könyvét, mert sok más érdekes történeten kívül, ez is benne van. A könyv vitathatatlan tartalmi értékeit növeli – hogy úgy mondjam – egy tárgyi „megkülönböztetés”. Egy szarvas nyomdai hibáról van szó, ami pont a szerző keresztnevét érinti, de fel lehet fogni úgy is, hogy ez végül is a kötet hitelességét, eredetiségét, eszmei értékét erősíti. Vagy nem úgy van, mint a bélyegeknél?
