2018. október 12., 13:17

A csallóközi magyarság sorsát bemutató regény először a Felvidéken

A szerző nagyszüleiből ketten is csallóköziek, ezért az itteni magyarság kálváriáját dolgozza fel a könyv, amely egy felvidéki család sorsán keresztül ábrázolja közösségünk életét az I. világháborútól a kommunizmus térnyeréséig.

201712201535200.hadifoglyok.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A tavaly megjelent magyarországi regény szerzője, Jezsó Ákos első alkalommal mutatja be a könyv történetének helyszínén a művét, október 18-án 18 órakor a  dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában.

A könyv főbb helyszínei Csallóköz, Budapest és két Győr melletti kis falu, Nyúl és Abda. A két főhős Janda Kálmán dunaszerdahelyi iskolaigazgató és felesége, Rózsika. Mindketten magyarok, kisebbségben élnek a trianoni békediktátum következtében a Csehszlovákiához került Felvidéken.

A szerző őket több vonásukban is saját nagyszüleiről mintázta, a regényben több velük megesett történet visszaköszön, például az, hogy Kálmánt és honvédalakulatát a második világháború végén német egyenruhában a belgiumi Ardennekbe küldték harcolni, ahol végül amerikai hadifogságba estek.

Jezsó Ákos hangsúlyozza, a könyve túllép a családregény keretein, hiszen igazából nem a nagyszülei történetét, hanem elsősorban egy generáció, a Magyarországtól elszakított magyar polgári, értelmiségi középosztály életérzését szerette volna megragadni.

 "Hogy ők miként élték meg Trianont, az elszakítást, hogy egy idegen országban kell magyarként élniük" - fűzte hozzá a szerző, aki a könyvben szerepet kapó történelmi események leírásához a hitelesség érdekében alapos kutatásokat végzett, betűhíven idézi például a Komáromba bevonuló Horthy Miklós kormányzó beszédét és több más dokumentumot is.

A szerző korábban hangsúlyozta, a regény megírását két körülmény inspirálta, egyrészt 2017-ben volt a felvidéki kitelepítések 70.évfordulója, másrészt felesége erősen bátorította arra, hogy gyűjtse össze a családi legendáriumban megőrzött történeteket.

A könyvbemutató a Pro Civis és a Kortárs Magyar Galéria közreműködésével valósul meg.

A szerzővel Rajkovics Péter, portálunk rovatvezető-szerkesztője beszélget.

201712201535200.hadifoglyok.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.