Zenéjével adott erőt a megfáradt lelkeknek - Bodonyi András halálhírére
Egyre gyakrabban ütnek szíven a közeli ismerősökről, barátokról érkező rossz hírek. Ez a mai is ilyen volt. Kutatni kezdtem emlékeimben, mikor is találkoztam először Bodonyi Bandival, de a pontos dátumát nem tudtam felidézni.
Régen lehetett, még azokban az években, amikor mindketten a Csemadok alkalmazottai voltunk, igaz ki-ki a maga terepén szorgoskodva. Amennyire tudom, világéletében a zene, elsősorban a népzene bűvöletében élt. Már ötévesen hegedűt adtak a kezébe és azt képletesen szólva utolsó percéig le sem tette.
Persze a szocialista időkben nem lehetett megélni abból, ha az ember a táncosoknak húzta a talp alá valót akár a népművészeti fesztiválokon, akár a lakodalmakban, ahol a hétvégéi nagy részében muzsikus barátaival a násznépet szórakoztatta. Hétközben a nyitrai főiskolán tanult és pedagógusként elsősorban zenét és testnevelést oktatott különböző iskolákban. Nem csak előadta a népi muzsikát, maga is gyűjtötte szűkebb pátriájának, az Ipoly mentének a dallamait, de máshol is a tarsolyába dugott egy-egy addig nem hallott népdalt.
Ma talán anakronisztikusnak tűnik mindaz, amit ő csinált, hiszen az igricek, a vándordalnokok, az énekemondók kora már régen lejárt, de András ezt olyan természetességgel művelte, hogy fel sem tűnt a körülötte lévőknek, csak egyszeriben mindenkinek jobb lett a kedve és megörült a váratlan ajándéknak, amit tőle kapott. Zenei együtteseket alapított, a legismertebb a Kincskeresők, amelyben az évek során sokan megfordultak.
Szerette az irodalmat is, és a felvidéki magyar költők általa megzenésített verseivel feleségével évekig járták a magyar iskolákat, de ezt hosszú távon sem fizikailag, sem anyagilag nem lehetett csinálni. Ez is a kisebbségi lét sajátossága: azoknak jut a legkevesebb lehetőség, akik a legtöbbet vagy akár mindent megtennének nemzettársaik felemelkedéséért. Bodonyi András fáradhatatlan és szorgos munkása volt a felvidéki magyar kulturális életnek, egy igaz magyar ember távozott egyre fogyatkozó sorainkból. Legyen nyugodt az álma, és őrizzük meg emlékét a szívünkben.
