2018. december 21., 20:41

Kásler Miklós miniszter karácsonyi levele a magyar nemzeti örökség őrzőihez

A magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma szerteágazó tevékenységéhez tartozik az olyan határon túli szervezetek, csoportok támogatása is, amelyek a magyar nemzeti kulturális értékek megmaradásáért dolgoznak. A támogatásokat pályázatok útján szerezhetik meg a csoportok. A néptánc- és népzenei együttesek, a népdalkörök, valamint a tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek a Csoóri Sándor Alaphoz nyújthatták be pályázataikat. Ezek közül 2018-ban 50 felvidéki együttes és közösség részesült támogatásban.

emberi_eroforras_miniszter_level_1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere karácsonyi levelében megköszönte minden együttesnek és közösségnek a magyar kultúra megőrzéséért és továbbéltetéséért végzett munkáját. A miniszter karácsonyi köszöntőjét az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő továbbította az együtteseknek és csoportoknak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ismét eltel egy esztendő. Év végéhez közeledve eljött a „leltár” ideje. Talán mindannyiunk nevében mondhatom: hosszú, tartalmas, néha küzdelmekkel teli, ám mindenekelőtt különösen eredményes évet tudhatunk magunk mögött. Önökkel karöltve sikerült ősi magyar és keresztény európai értékekre alapuló kultúránkat, nyelvünket, nemzeti identitásunkat megőrizni, megerősíteni, gyarapítani.

Hazánk nemzedékről nemzedékre keresztény kultúránkból merített hitet és nyert erőt a megmaradáshoz. Köszönöm, hogy munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak a magyar kultúra értékeinek gyarapításához, továbbörökítéséhez! Szent Pál írja: „Minden, amit tesztek, szeretetből történjék.” Valamint: „Mindennek a szeretetben kell meggyökerezve és megalapozva lennie.” A magyar kultúra, Önöknek és a nagy elődöknek köszönhetően, éppen ilyen. Szívből kívánom, hogy páratlanul gazdag, keresztény nemzeti hagyományaink lelki-szellemi üzenete közös erőfeszítéseink által is válhasson jövőt munkáló és nemzetmegtartó erővé.

A karácsony az elcsendesedés és a meghittség ideje, amikor leginkább az otthon melegére, unokáink, gyermekeink, rokonaink szeretetére és közelségére vágyunk. Kétezer évvel ezelőtt, az első karácsony idején valami véglegesen megváltozott a földön. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Ez a páratlan isteni szeretet, az örök életbe vetett hit vezet minket a mindennapokban, teszi lehetővé, hogy boldogan éljünk. Ezért az igazi ünnephez elegendő keresztény hitünkből szeretetet és tisztaságot meríteni, hogy örömmel segíteni és önzetlenül szolgálni tudjuk egymás életét. Kívánom, hogy így legyen örömteli az ünnep 2018 karácsonyán.

Köszönöm Önöknek, hogy az év 365 napján kitartóan, alázattal, legjobb tudásuk szerint teljesítik küldetésüket a magyar kultúráért, a magyar nemzetért. Kívánok Önöknek meghitt ünnepi készülődést, békés, áldott karácsonyt, sikeres új esztendőt és jó egészséget!

Budapest, 2018. december 14.

Tisztelettel:

Prof. Dr. Kásler Miklós

emberi_eroforras_miniszter_level_1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.