2019. október 11., 14:10

Ismerje meg a Szent Márton-dóm történelmét a Pozsonyi Kiflivel!

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás szeretettel meghívja az érdeklődőket következő magyar nyelvű városnéző sétájára, amely során a Szent Márton-dóm történelmével ismerkedhetnek meg. 

kir.jpg
Fotó: Pozsonyi Kifli PT

Pozsony történelmi jelentőségének egyik legfontosabb pillére a koronázótemplom, vagyis a Szent Márton-dóm. Ezen épület nemcsak Pozsony és Szlovákia, de a magyar nemzet számára is kivételes fontossággal bír.

Napjainkban már nemcsak a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező utazók keresik fel, hanem a világ minden sarkából idesereglő látogatók kedvelt úti céljává vált.

A Pozsonyi Kifli 2019. október 13-án (vasárnap) 14 órakor rendezett tematikus sétáján megtekintjük a templom belterét, összegző jelleggel számba vesszük berendezését, szót ejtünk a dómhoz fűződő legfontosabb eseményekről, személyekről.

A tematikus séta magyar nyelven kerül megrendezésre, Borka László vezetésével (belépti díj 3 €). Gyülekezés a templom bejárata előtt. A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.