Emléket állítani az ősöknek - Jókai Mária, Zoboralja "Tanító Nénije"
A zoborvidéki és a Zsitva menti hagyományok őrének, Jókai Máriának a neve minden bizonnyal legendaként vonul be a felvidéki néprajzkutatás történetébe. Értékmentő munkásságát Csemadok Életmű Díjjal jutalmazták a magyar kultúra napján.
Marika néni szeme csillog, amikor felidézi tevékeny életének állomásait, epizódjait. Talán a sors különleges kegye, hogy Jókai Máriát éppen akkor tüntették ki, amikor jó barátnője s egyben zoborvidéki „harcostársa”, a lédeci Varga Éva is megkapta a Közművelődési Díjat. A galántai díjátadón a hagyományok e két őrzője és éltetője együtt emlékezett a szép időkre, a sok munkára, amit a néprajz és a magyar hagyományok terén becsülettel és tisztességgel elvégeztek.
Jókai Mária nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik, az ahai tájházat gondozza, a zoborvidéki hagyományokat ápolja, könyveket ír, kiállításokat, tárlatokat szervez. Az elképesztő tudású néprajzi gyűjtő, pedagógus, szervező legújabb, előadással egybekötött kiállításán a zoborvidéki pártákat mutatja be február 19-én Gímes községben, a Csemadok Gímesi Alapszervezetének új kiállítótermeiben.
"Zoboralján szalagokból formálják meg a pártát, amely minden faluban más, vagy színben, vagy a formájában különbözik. Ezeket rendezem most azzal a tudattal, hogy ott is marad a tárlat Gímesen, ki lehet majd bővíteni időszaki kiállításokkal, hiszen vannak még üres termek a kastélyban" – magyarázza Marika.
Jókai Mária, nyugalmazott pedagógus, néprajzos 1937-ben született az egykori Verebélyi járás Aha községében, amely később Verebély városrésze lett. Ez a hely, ez a térség volt a „tiszta forrás”, a kútfő Marika életében, amelyet a zoborvidéki és a Zsitva menti hagyományok, népviselet, gyermekjátékok felgyűjtésének és továbbadásának szentelt. Felhívja a figyelmet azonban arra, hogy Aha község nem Zoboralja része, de szintén erős katolikus vidék, így az évközi szokások hasonlóak voltak, hiszen az egyháziakhoz kapcsolódtak. Sajnos hamarabb kikoptak innen a hagyományok, s ez talán annak tudható be, hogy Ahát 1938-ban visszacsatolták Magyarországhoz, míg Zoboralja az akkori Csehszlovákia része maradt, ahol jobban kellett ragaszkodni a túlélést és megmaradást jelentő szokásokhoz.
Jókai Máriát a sors nem csak a Zsitva vidékének szánta, gazdag életútjának szinte minden rezdülése ugyanúgy kötődik a Zoboraljához is. 1955-ben óvodapedagógusként végzett Komáromban.
"A bizonyítványommal bementem a verebélyi tanfelügyelőségre, nagyon megörültek nekem, hogy van képzett pedagógus. Azt mondták, hogy szeptember elsejétől mehetek Kálazra, akkor még volt magyar iskola. Köteleztek azonban arra, hogy továbbtanuljak. Egy évet úgy tanítottam, hogy nem volt tanítónői képesítésem, csak óvónői, a következő nyáron bekerültem a pozsonyi pedagógiai iskolába" – meséli az óvónőből lett tanítónő. Akkoriban az iskolaév során nagyon sok ünnepély volt, mindig kellett valamilyen szép programot készíteni. Így alakult meg Jókai Mária kálazi tánccsoportja, amely 1962-ig működött. Ekkor ment el Marika Gímesre tanítani.
A Csemadok akkoriban indította el a néptánc képzését a pedagógusok számára azzal a céllal, hogy felpezsdítsék a falvakban a kultúrát, hogy segítsék a néptánccsoportok, színjátszó csoportok alakulását.
– emlékezik vissza a kezdetekre Jókai Mária.
A gyerekek ösztönzésére kezdett el gyűjteni a Gímessel szomszédos falvakban is, főleg a gyermekszokásokra fókuszálva. Előbb csak Kolonban, Zsérén, Lédecen, aztán a hegymegi falvakban: Menyhén, Béden, majd a vízmegi falvakban is: Egerszegen és Vicsápapátiban. A gyűjtések során aztán nemcsak a zoborvidéki szokásokkal ismertették meg őt az emberek, hanem a népviselettel is. Időközben Marika néni az országos népművészeti fesztiválokat is segítette tudásával. A nyolcvanas évek elején rangos elismerést kaptak A párta című alkotásért, amelyben tíz zoborvidéki falu mutatta be a lakodalmas népszokásokat. Képzeljük csak el, egyszerre 120 népviseletbe öltözött ember mozgott a színpadon!
Jókai Mária a nemzetközi betlehemes találkozókon is megjelent Zoborvidék hagyományőrzőivel.
Aktív éveiben segítette a zoborvidéki tájházak megnyitását: Lédecen, Kolonban, Zsérén, majd nyugdíjaztatása után, a kilencvenes években Ahán is. Jókai Mária úgy véli, minden faluban kellene lennie egy tájháznak, emléket állítva az előttünk jártaknak. Feladata továbbra is van, hiszen, mint mondta, számos gyűjtése vár még rendszerezésre és kiadásra.
