Elgondolkodtató emlékkövek Dunaszerdahelyen (is)
Hét éve indult Szlovákiában a botlatókövek elhelyezésének hagyománya. Olyan réztáblás kockakövek elhelyezéséről, amelyekkel a holokauszt áldozataira emlékezünk. Azokra, akiknek emlékét sokszor semmi sem őrzi. Dunaszerdahelyen tegnap került sor az első három botlatókő ünnepélyes lerakására a Fő utcán, a városházával szemben – a Kornfeld-család tagjainak emlékére, egykori lakhelyük közelében.
Gunter Demnig német szobrászművész 1994 óta készíti és helyezi ki Európa-szerte a 10x10 centiméteres macskaköveket, melyeket réztábla borít a holokauszt áldozatok neveivel és adataival. Az arra haladók ugyan el nem botlanak a kövekben, de talán néhány pillanatra megállnak felettük, és megemlékeznek az ártatlan áldozatokról. A német művész már 24 országban rakott le mintegy 70 ezer botlatókövet, melyek örök mementóul szolgálnak, hogy az a szörnyűség, ami a második világháború alatt megtörtént, az soha többé ne ismétlődhessen meg.
A meghitt ünnepségen Kornfeld Tibor, a helyi zsidó hitközség tagja mesélt nagyszüleiről és nagynénjéről, akiknek a most kihelyezett botlatókövek állítanak emléket. Felidézte gyermekéveit, az egykori családi házat, ahol szüleivel élt, és ahová nagyszülei, Kornfeld Ármin és felesége, Gizella, valamint lányuk, Terézia a második világégés végén már nem térhetett vissza, mert mind ott vesztek a koncentrációs táborokban. Csak fiuk, az ő édesapja, Kornfeld Ferenc élte túl a borzalmakat.
Tősgyökeres zsidó család volt az övék, nagyapja, aki édesapjától megtanulta a szabó mesterséget és ruhanagykereskedő volt, minden téren aktívan részt vett Dunaszerdahely életében. Nemcsak a jótékony mozgalmakat támogatta, de a sportot is és a helyi politikába is bekapcsolódott. 1923-ban városi képviselői mandátumot szerzett, s egyben a városi tanács tagja lett. Négy év múlva városi bíróvá választották, ő volt az első zsidó polgármester Dunaszerdahelyen. Az 1932-es választások után alpolgármesteri tisztséget látott el, s ebben a funkcióban tevékenykedett 1938 nyaráig.
Utána nem sokkal megkezdődött a vészkorszak, mely fokozatosan megfosztotta a zsidóságot valamennyi jogától. 1941-ben először Kistarcsára internálták Ármint, több helybéli zsidóval együtt, ahonnét egy hónap múlva hazakerültek, de utána következett a munkaszolgálat, s neki a diószegi cukorgyárban jutott nehéz fizikai munka. Tekintettel a korára onnét is hazakerült, de 1944. június 15-én az auschwitzi haláltáborba deportálták, feleségével, Grünwald Gizellával együtt, aki szintén tősgyökeres dunaszerdahelyinek számított. Mindketten szinte azonnal gázkamrába kerültek, onnét pedig a láger krematóriumába. Felnőtt lányuk, Terézia szintén Auschwitzba került, majd onnét más táborokba vitték dolgozni. Szemtanúk elbeszélése alapján végül a bergen-belseni haláltáborban tífuszban hunyt el. Kornfeld Terézia férje, Végh Sándor munkaszolgálatosként vesztette életét, de mivel nem lakott ebben a házban, az ő kövét majd másutt fogják elhelyezni.
„Dunaszerdahelyt mindig is nagyon toleráns városnak ismertem, és bízom benne, hogy ez a három kő és mementó felkelti az érdeklődést az iránt, hogy mi, az áldozatok hozzátartozói botlatókövekkel emlékezzünk azokra az emberekre, akik itt éltek, alkottak, gyermekeket neveltek és tettek valamit szülővárosukért, Dunaszerdahelyért. Tisztelet mindnyájuk emlékének” – zárta a visszaemlékezést Kornfeld Tibor, hozzátéve, nehéz szavakkal kifejezni, amit most érez, és köszöni, hogy ilyen sokan eljöttek. Egyúttal örömmel mondta el azt is, hogy a jövőben további botlatókövek elhelyezésére kerül sor a városban. A jövő évi askarán – a holokauszt zsidó áldozatainak emléknapján –, mely egyúttal a deportálások 75. évfordulója is lesz, kívánják elhelyezni a további emlékköveket.
Hájos Zoltán polgármester örömét fejezte ki, hogy Dunaszerdahely városa is csatlakozott azon városok közé, ahol ilyen emléket állítanak az ártatlan áldozatoknak, mely egyúttal emlékeztet a város történetének egy igencsak szomorú időszakára, amikor lakosságának csaknem felét, a zsidó származásúakat, koncentrációs táborokba hurcolták. Biztosította a zsidó hitközséget arról, hogy a botlatókövek elhelyezéséhez a város anyagilag is hozzá kíván járulni.
Az ünnepség végén a résztvevők egyperces néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt, majd az idősebbek kérésünkre „elénk varázsolták” az egykorvolt fő utcát, annak házaival és épületeivel, amiből napjainkra szintes semmi sem maradt.
